Fellendült a magyar filmgyártás

Erről a nézők maguk is meggyőződhetnek, ha megnézik a programban szereplő magyar alkotásokat, de Zágoni Bálint filmtörténész, a szerdai magyar nap szervezője is hangsúlyozta a magyar filmeseket bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.

„Szerencsés helyzetben voltunk, hiszen az előző évekhez képest nagyon sok film közül választhattuk ki a szerintünk legjobbakat. Tavaly ősszel minden hónapban volt legalább egy bemutató, a magyar filmgyártás mennyiségi és minőségi szempontból is fellendülőben van” – mutatott rá Zágoni, aki a válogatás szempontjairól is beszélt a sajtó képviselőinek.

A fesztivál magyar napjának felelősei három szempont alapján válogattak. Egyrészt olyan alkotásokat kerestek, amiket már visszaigazolt a filmes szakma – több seregszemlén is szerepeltek, illetve díjakat nyertek. Fontos volt, hogy a közönség körében is népszerűek legyenek, de az sem volt mellékes, hogy a TIFF „arculatához” illő filmeket hívjanak meg.

A szervező azt is elmondta, hogy a most bemutatott alkotások többsége kakukktojásnak számít a többi magyar film között, hiszen nem egy átlagos nagyjátékfilm költségvetéséből készültek. Pálfi György Szabadesése például dél-koreai ösztöndíjból valósult meg, Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanja diplomafilmnek készült, míg Szász Attila A berni követje eredetileg tévéfilm lett volna, így másfajta gyártási szabályok szerint forgatták le.

A sajtótájékoztatón egyébként az elsőfilmes Reisz Gábor jól láthatóan zavarban volt. Be is vallotta, hogy „furcsa meghívottként eljönni a sokadik fesztiválra”, teljesen meglepő számára, és váratlanul érte a „nagy felhajtás” az egyetemi diplomamunkának készült alkotása körül, amely az elmúlt hónapokban valóban hatalmas sikert aratott mind a szakma, mind a közönség körében.

A rendező azt is elmondta, hogy a VAN tulajdonképpen „szívességfilm”, minimális költségvetésből készült, a jeleneteket például barátok lakásán forgatták. Alkotását ugyanakkor terápiafilmként is meghatározta, a forgatáskor ugyanis „mély szerelmi bánata” volt, kissé eltúlozva pedig a túlélést is jelentette számára a film.

Új filmjét hozta el ezúttal a TIFF-re Pálfi György rendező is, aki tavalyelőtt a seregszemle zsűrijének tagja volt. A Szabadesés egy dél-koreai filmfesztivál által nyújtott ösztöndíjból valósult meg, ezzel kapcsolatban az alkotó rámutatott: a seregszemle szervezői eddig rövidfilmeket támogattak, és most először adtak pénzt nagyjátékfilm forgatására, de a projekt befejezésére ugyanannyi időt, mindössze hat hónapot hagytak.

Pálfi elmondta: ilyen rövid idő alatt csak profi színészekkel lehet forgatni, de novemberben már senkit nem tudott megkérni rá, hogy januártól vállaljon féléves munkát. Egy hónapban két napot viszont mindenki rááldozhat egy projektre, ezért áll hét rövid, különböző színészekkel leforgatott történetből a Szabadesés. „Igaz, hogy a témáján nem látszik, de nagy öröm volt elkészíteni a filmet. Megszabadultunk a hazai filmgyártás legnagyobb rákfenéjétől, nem a pénz előteremtése volt a fontos, így szabadon alkothattunk. Egy hat hónapig tartó folyamatos flow-élmény volt” – osztotta meg a rendező.

Hasonló tapasztalatról számolt be felesége, Ruttkay Zsófia forgatókönyvíró is, akinek elmondása szerint felszabadító érzés volt megírni a filmet, „jó érzés volt, hogy nem kellett megfelelni senkinek”. A forgatókönyvíró Pálfi Toldi-projektjére utalva – amelyre a Filmalap személyes ellentétek miatt nem ad pénzt – elmondta: a Szabadesés tervezését megelőző időszakban volt egy „kristálytisztaságúra csiszolt” ötletük, amelyet nem tudtak megvalósítani, ez rendkívül rosszul érintette őket, és „ebbe a folyamatba jött be a lehetőség, ami beindította a fantáziájukat”.

Ruttkay Zsófia arról is beszámolt, hogy eleinte improvizatívabbnak tervezték a Szabadesést, úgy képzelték el, hogy a forgatókönyvben csak a helyzetet, a keretet határozzák meg, és szabad kezet adnak a színészeknek, de mivel két hónapjuk volt a forgatásra és egy hónap a vágásra, ezt nem lehetett kivitelezni.

A sajtótájékoztatón részt vett Sós Ágnes is, aki Szerelempatak című, székelyföldi vonatkozású dokumentumfilmjét hozta el a TIFF-re. Az alkotással kapcsolatban Zágoni Bálint úgy fogalmazott: műfaja miatt kakukktojás a kakukktojások között. Sós Ágnes egyet értett Isaach De Bankoléval, Hajdu Szabolcs Délibáb című filmjének főszereplőjével abban, hogy a film sorsa a vágószobában dől el. A rendező arról beszélt, hogy a dokumentumfilm forgatókönyvét az élet írja, de ez nem azt jelenti, hogy nem terveznek előre.

Egyrészt abban tér el a játékfilmtől, hogy „a forgatókönyv akkor van kész, amikor felállunk a vágószobában, amikor a film is elkészül”. Egy másik különbség, hogy a szereplők hétköznapi emberek, így előfordul, hogy a forgatás évekig tart. Sós Ágnes rendező rámutatott: a Csíkszentdomokoson készült alkotás először csak egy gondolatként született meg benne, és önmagát kellett meggyőznie arról, hogy ebből egyszer film születik. „Közben mindenki bolondnak néz, hogy miért akarsz öreg parasztokról és a szerelem témájáról forgatni” – osztotta meg a rendező.