– Miért az orgonát és a csembalót választotta művészi önkifejezése eszközéül? Kik voltak mesterei?

– Gyermekként zongorázni kezdtem, ám 6. osztály után abbahagytam, és csak 2 év elteltével kezdtem el orgonán tanulni édesapám biztatására. Később Szebenben, Ursula Philippinél tanulhattam. A kommunista időkben ez persze nem sok perspektívát ígért, de a rendszerváltás éppen időben érkezett számomra, hiszen az újra elindított kolozsvári orgonaosztály első diákjai között lehettem.

1992-ben a zeneakadémia egy csembalót kapott ajándékba Németországból, ekkor kezdtem csembalókurzusokra járni. Tanáraim, mentoraim sora hosszú: Guttman Emese a billentyűjáték alapjaira tanított zongoraoktatóként. A szüleimnek, Hans Péternek és Gerda Türknek szakmailag is nagyon sokat köszönhetek. Ursula Philippi után Michael Rădulescu Bécsben lett orgonatanárom, csembalótanárom pedig Ilton Wjuniski Párizsból (hozzá gyakran jártam mesterkurzusokra) és Gordon Murray volt Bécsből.

Miután lediplomáztam, és nem volt hivatalos tanárom, nagyon értékes impulzusokat kaptam két kitűnő hangszerépítővel való baráti viszonyból: Joel Katzman amszterdami csembalóépítőtől és Ferdinand Stemmer svájci orgonaépítőtől. Ők számos alkalommal mutatták és magyarázták meg, hogy mire tanítanak minket a régi hangszerek, mit jelent egy igazi restaurálás, és hogy mennyire meghatározó a tempó, az agógika (a tempó finom módosulásai az előadói felfogásnak megfelelően), a billentés (a billentyűk lenyomásának ereje) és azt, hogy mindez mennyire fontos a régi zene megértésében. Azt hiszem, inkább az orgona és a csembaló választott engem anélkül, hogy én ezt ünnepélyesen eldöntöttem volna.

– Manapság többségében egyházi rendelésre készülnek orgonák. A hangszer történetében és manapság az orgonazene mennyiben kötődik az egyházakhoz?

– Ezzel a kérdéssel orgonatanárként egyre többször szembesülök. Sajnos amit mi tanítunk a zeneakadémián – a hosszú és nehéz orgonadarabok művészi előadása – nemigen releváns az egyházi pályán. Ahhoz elég lenne egy közepes szintű orgonajáték-képzés, improvizációs és kórusvezetői gyakorlat. Meg is mutatkozik ez abban, hogy végzőseink jelentős része nem kántorizál, hanem zongoratanár lesz, külföldre megy, vagy teljesen más mesterséget választ.

Bár nehéz a tanterveken módosítani, nálunk sikerült bevezetni improvizációt és karvezetést mint opcionális képzést azoknak, akik egyházi szolgálatra készülnek. Igazi, magas fokú egyházizene-képzést viszont nehéz kialakítani egy állami zeneakadémián, mert túlságosan sok vallás és nyelv létezik nálunk. Diákjaink között van román, magyar, néha német is, és az évek során volt római katolikus, görög katolikus, ortodox, református, evangélikus, unitárius, baptista, adventista diákunk is. Szóval létezik koncertterem-orgona, létezik sok orgonamű, ami nem kimondottan vallásos jellegű, de világi orgonistaként gyakorlatilag lehetetlen megélni.

– Koncertjei mellett az erdélyi orgonák kutatójaként is aktív, nemrég jelent meg Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megye orgonáit bemutató könyve. Mi késztette a kutatásra?

– A kutatómunkám szervezett projekt keretében kezdődött. A projekt célja egy országos orgonafelmérés lett volna, amelyre Felician Roşca temesvári orgonatanárnak sikerült állami támogatást szerezni és több csapatot bevonni a munkába. Három év után a pénz elfogyott, és a felmérés csak félig valósult meg, ez idő alatt azonban sok érdekes hangszert láttam, sikerült néhány, eddig ismeretlen orgonaépítő alkotását is azonosítani, így a kíváncsiság késztetett arra, hogy folytassam az orgonalátogatásokat. Egyre nagyobb területre terjedt ki a munkám, és elhatároztam, hogy egy részét publikálom. Így született meg az említett könyv. Természetesen szeretném folytatni a munkát, de egyelőre az időm nem engedi.

– Miből áll egy orgonaszemle? Mitől jó egy orgona?

– Sok fényképből elsősorban. Sokszor csak később tűnt fel, hogy ilyet már láttam valahol, akkor utánanéztem, és rájöttem, hogy ez X-nek vagy Y-nak lehet a műve, mert pont olyan, mint egy másik hangszer, amelynek „származása\" bizonyított. Egy orgona jó, ha jól működik. Sajnos nem volt ez annyira gyakori eset. De egy orgona akkor is jó lehet, ha eredeti állapotban megmaradt, még ha nem is működik. Az információ, amit tartalmaz, értékes egy orgonaépítő számára, aki egy hasonló orgonát restaurál (ahol talán időközben módosultak részek, és nem lehet már látni, hogy mi volt az eredeti).

Mintaként tehát egy újjáépítéshez mindenképpen hasznos, restaurált állapotban pedig letűnt korok hangzásideáljának tanújaként állhat. Ez azért is lényeges, mert a mai „komolyzeneipar\" gyakorlatilag csak a múltból él, a kortárs komolyzene kevés szerepet játszik. Számomra érdekes volt, hogy az eredeti állapotban fennmaradt hangszerek menynyire hűen képviselik koruk hangzásideálját. És az is meghatott, hogy mennyire magas igényről tanúskodik egyes orgonaépítők munkája. Sajnos ez a szakma gyakorlatilag kihalt nálunk a 20. század második felében, csak lassan és nehezen kel új életre. Az is szomorú, hogy a kántorok átlagos zenei színvonala igen szerény, miközben a hangszerek minősége jóval magasabb zenei tudást igényelne.

– A három észak-erdélyi megye orgonáira mi a legjellemzőbb?

– A tanulmányozott vidéken a leginkább képviselt stílus a romantika. A legtöbb orgona az első világháborút megelőző fél évszázadban készült. Ugyanakkor nagyon gyakoriak a kis orgonák 5–8 regiszterrel. Természetesen ezeket nem lehet „koncertorgonaként\" használni, és a komponált orgonairodalomnak is csak kis része játszható le rajtuk, mert nem elég nagy a hangterjedelmük. Éppen ezért lenne fontos, hogy a kántor egy ilyen hangszeren improvizálni tudjon. Persze van néhány nagyobb és néhány 18. századi hangszer is a tanulmányozott vidéken.

– A felújítás terén hogy állnak ezek a hangszerek?

– Sajnos a komoly restaurálásokon kívül sok, kevésbé igényes javítási munkát, sokszor kontármunkát tapasztaltam. Nyilván ez utóbbi a gyülekezeteknek is olcsó, emiatt csábító alternatíva, de sokszor sem a gyülekezet képviselői, sem a kivitelező nem tudja, mit jelent az igazi restaurálás.

– Nemrégiben a csíkcsicsói, csíkborzsovai és csíkdelnei orgonákon adott koncerteket. Mik a tapasztalatai ezekkel a hangszerekkel kapcsolatban?

– Jó állapotban vannak, és a 19. században épültek, a csíkcsicsói és a csíkdelnei barokk stílusban, a csíkborzsovai orgonán pedig barokk és romantikus hangzásokat egyaránt meg lehet szólaltatni. Erdélyben van egy kis „fáziskésés\". Más európai régiókban is voltak konzervatív mesterek, zenészek, akik nem a nagyvárosok utolsó divatjai szerint dolgoztak, hanem régebbi hagyományokat követtek.

– Ön a Régizenei Nyári Egyetem csembalótanára. Az orgonához viszonyítva milyen egy csembalót megszólaltatni?

– A csembaló érzékenyebb hangszer. Aki jó billentést tud a csembalón kialakítani, az az orgonán is szépen fog tudni „furulyázni\" a szelepek pontos uralásával. Fordítva nem érvényes ez. Egyébként a barokk és klasszikus kor legkedveltebb gyakorlóhangszere a klavikord volt. Ez koncertre nemigen alkalmazható, mert nagyon halk, viszont aki az érzékenységét megszokja, annak szép billentése lesz a csembalón és az orgonán is. Sőt a korai zongorákon, a 18. századi fortepianókon is.

– Hangversenyei koncepciója évente változik. Koncertjeire készülve hogyan válogat a zeneművek között? Fontos-e, hogy mikor, hogyan vesz elő egy zeneművet?

– Orgonistaként az adott hangszer lehetőségeihez, illetve stílusához kell alkalmazkodni a művek válogatásában. A kamarazene-csoportok esetében nagyobb a szabadság. A Transylvania Barokk Együttessel a közelmúltban hazai kéziratokra figyelve állítottuk össze repertoárunkat, amely a kollégáim kutatómunkájának és javaslatainak is az eredménye.

– Az orgona (Hammond-orgona) hangját gyakran hallani populárisabb zenei műfajokban, pop- és rockdalokban is. Hogyan viszonyul ezekhez a szerzeményekhez?

– Ezek általában elektronikus hangszerek, én személyesen nem működöm ilyen téren. Ellenben úgy vélem, minden stílusban lehet jót alkotni. Értékelem, ha kifinomult, professzionálisan végzett munka eredményét hallom.

Mihály Réka