
Életének 85. évében elhunyt Marosi Barna marosvásárhelyi író, újságíró. A Magyar Művészeti Akadémia tagja hétfőn távozott az élők sorából.
2015. december 22., 18:422015. december 22., 18:42
Marosi Barna 1931 szeptemberében született Marosvásárhelyen. A középiskolát szülővárosában, a Református Kollégiumban végezte 1950-ben, majd 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett kémia szakos diplomát.
Újságírói pályáját az Előre szerkesztőségében kezdte rögtön az egyetem elvégzése után, ahol négy évig tevékenykedett. A magyarországi 1956-os forradalom alatt tanúsított magatartása miatt fegyelmi úton eltávolították a sajtóból. Előbb a bukaresti Reactivul vegyi üzem munkása (1958–59), a marosvásárhelyi cukorgyárban kémikus (1959–68), majd 1968-tól az Előre utazó riportere volt. 1989 decemberétől 1993-ig a Romániai Magyar Szó új folyamának szerkesztő-publicistája. 1996–1998 között a Duna Televíziónál főszerkesztő, majd külpolitikai műhelyvezető, 1998–2000 között alelnök. Marosvásárhelyen élte le életét, 2005 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Első írását a marosvásárhelyi Vörös Zászló közölte 1951-ben. Riporterként a Románia minden tájegységére kiterjedő iparosítás és urbanizáció mindennapjait mutatta be közvetlen emberi sorsokon keresztül. Dános Miklóssal közösen írta a Két hét a Dunán című riportkönyvet 1957-ben, Beke Györggyel és Cseke Péterrel közösen szerepel az Emberarcok című riportkötetben (1976).
Saját riportgyűjteményei közül kiemelkedik a Megbolygatott világ, melyben többek között felidézi az elmúlt századfordulóról Bernády György Marosvásárhely polgármesterségének városépítő hagyományát. Az Előre Kiskönyvtára szerkesztőbizottságának tagja, több riport-antológia, így a Hazánk új arca (1986), Sokágú termőfa (1986), Tenni és teremteni (1987), Jövőépítők (1987) közli írásait. Más önálló kötetei: Kapu utca 10. (kisregény, 1965); Sújtólégben – rezesbandával (Zsil-völgyi napló, 1979).
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!