Életének 67. évében elhunyt Cseh Tamás

Hosszan tartó, súlyos betegség, tüdőrák következtében életének 67. évében péntek este elhunyt Cseh Tamás dalszerző, előadóművész. Az erről szóló hír szombatra virradóra a Magyar Színházi Portál tette közzé. Cseh Tamást az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) saját halottjának tekinti. A művész temetéséről később intézkednek.

Hírösszefoglaló

2009. augusztus 08., 12:312009. augusztus 08., 12:31

Cseh Tamás 1943. január 22-én Budapesten született. Tizenhárom éves koráig a Fejér megyei Tordason élt, a középiskolát már a fővárosban végezte. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán, az egri Tanárképző Főiskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ezt követően, 1967-74-ig rajzot tanított egy budapesti általános iskolában.

Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte: az Antoine és Desiré (1978), a Fehér babák takarodója (1979), a Műcsarnok (1981), a Frontátvonulás (1983), a Jóslat (1984), az Utóirat (1987), a Mélyrepülés (1988), a Vasárnapi nép (1989), az Új dalok (1990), a Nyugati Pályaudvar (1993), a Levél nővéremnek II. (1994), A telihold dalai (1997), a Jóslat a metrón (2003), A véletlen szavai (2004), Az igazi levél nővéremnek (2004), és az Esszencia (2007) című albumok, valamint 2004-ben jelent meg az Ady című megzenésített verseket tartalmazó korongja.
A művész 1974-től a Huszonötödik Színházban, majd a Várszínházban, 1982. és 1998. között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Önálló estjei: A dal nélkül, Antoine és Désiré, Fehér babák takarodója, Frontátvonulás, Jóslat, Új dalok, Nyugati pályaudvar, Levél nővéremnek és A telihold dalai.

Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak.

Az előadóművész számos filmben szerepelt, ilyen volt a Nyom nélkül, A turné, a Csinibaba, valamint a 6:3 című alkotás. A Csillagokkal táncoló Kojot című, 2006-ban megjelent mesekönyv indián történeteit Cseh Tamás válogatta és fordította.
Művészi munkája elismeréseként 1993-ban Liszt Ferenc-díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is kitüntetett művésznek idén májusban jelent meg Dal nélkül címmel egyik 1973-as estjének felvétele a Hungaroton kiadónál. Az albumra az ismert dalok mellett korábban nem hallható szerzemények is felkerültek. Budapesten 1972 és 1977 között a 25. Színházban volt látható Cseh Tamás estje, amelyeken Bereményi Géza verseit tolmácsolta az Ad Libitum együttes kíséretében.

“Mint egy csonkolás, olyan súlyos veszteség számomra Cseh Tamás halála, elvitte magával a már soha meg nem születő dalszövegeket” – mondta Bereményi Géza, cseh tamás állandó szerzőtársa.

A dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező közölte: bár már három éve tudni lehetett, hogy Cseh Tamás nagyon beteg, ezért fel volt készülve a legrosszabbra, mégis, amikor pénteken késő este értesült a haláláról, először nem hitte el.

“Két és fél évig bízott a gyógyulásban; az ő optimizmusán nem múlt a dolog, határozottan úgy tudta, hogy túl lesz ezen. Mintegy fél éve azonban kiderült, hogy betegsége feltartóztathatatlan” - mondta Bereményi Géza.

Mint elmondta: közös dalaik úgy születtek, hogy Cseh Tamás lejátszotta neki a dalait gitáron és ő arra rögtönözte szövegeit. Cseh Tamás és Bereményi Géza 1970-től alkotott együtt.
“Amikor először találkoztunk, Tamás rajztanár volt, és tudtam róla, hogy gitáron kísérve énekelget angol szövegeket. Akkoriban jelent meg az első novelláskötetem, és már nagyon szerettem volna valakinek dalszöveget írni. Amikor egy társaságban egy éjszaka elkezdtünk beszélgetni, felajánlottam neki, hogy írnék neki. Másnap találkoztunk egy kölcsönlakásban, ahol lakott, és két szöveg, a Désiré és az Ócska cipő mindjárt meg is született” – emlékezett Bereményi Géza.

Bérczes László a Bárka Színház rendező dramaturgja, aki az Ördögkatlan fesztivál igazgatója is egyben elmondta: “Cseh Tamás lényegéhez tartozott az a személyesség, amivel bárki felé tudott fordulni, megszólítható ember volt, nem pedig egy megközelíthetetlen sztár”. Az Ördögkatlan fesztivál három helyszínén a Baranyai megyei Kisharsányban, Nagyharsányban és Palkonyán egyébként szombaton 19 órakor Cseh Tamásért szóltak a harangok, aki a fesztivál védnöke volt.

Bérczes László, a Cseh Tamásról szóló, 2007-ben megjelent“beszélgetőkönyv szerzője felidézte, hogy hívására Cseh Tamás 1998-ban csatlakozott a fővárosi Bárka Színház társulatához, ahol részt vett a Mulatság című darabban, amelynek lényegi eleme a rendező megfogalmazása szerint a várakozás a muzsikára. ”Februárban, a bemutató 10. évfordulója alkalmából tartott előadás végén, amikor felcsendült az ismert dallam, a darabban játszó három színész legnagyobb meglepetésére Cseh Tamás lépett elő a függöny mögül és elénekelt egy fél dalt. ennyit tudott még énekelni” – emlékezett Bérczes László.

Cseh Tamás már két éve a Veszprém megyei Bakonybél állandó lakosa volt, és csak gyógykezelésekre utazott el a fővárosba. Bakonybélen a művész 1964 óta szervezte meg az úgynevezett Indiántáborokat. A köszség Cseh Tamást áprilisban díszpolgárává választotta. Szombat este mintegy hatszáz helybeli lakos és vendég gyűlt össze Cseh Tamás Petőfi utcai házánál, és néma főhajtással, gyertyagyújtással emlékezett a művészre.

Cseh Tamás elutazik
“Ha a fogam belevásik, eldőlök, és jön majd másik…” Cseh Tamás – Bereményi Géza “Arthur, Arthur, tűrd fel a gallért, mondd csak, hogy ízlett ez az évad a pokolban?” – bizonyára sokaknak ismerős a dal: Arthur Rimbaud elutazik, melyben Cseh Tamás Bereményi Géza barátjával, a dalok szövegeinek szerzőjével, a francia szimbolista költőt idézi meg. Bevallom nem tudok Cseh Tamásról elfogulatlanul írni. Bár Cseh Tamást, az embert, személyesen nem ismerhettem, számtalanszor meghallgatott dalaiból, azt hiszem elmondhatom: jól ismertem Cseh Tamást, a művészt, az érzékeny előadót, aki oly sokmindent ki tudott mondani, ami mindannyiunkban ott van, nap, mint nap. Az ő élete és munkája jó példa arra, hogy vannak emberek, akik arra születnek, hogy megszólítsanak másokat. Cseh Tamás megszólított, és megérintett másokat. Azzal a beleéléssel, műgonddal, és csodálatraméltó természetességgel, ami folyton sugárzott belőle a színpadon. Az, hogy megtalálták egymást Bereményi Géza íróval, filmes és színházi emberrel, tagadhatatlanul nagy szerencse, nem csak nekik, de nekünk is. “Halálával elvitte magával azokat a dalszövegeket, amiket csak neki tudtam volna írni, mert ezeket ő váltotta ki belőlem személyes találkozásaink során” – vallja Bereményi, akit nemcsak a harminckilenc eves közös munka fűzte Cseh Tamáshoz, de egy életreszóló barátság is. Mindennapi dolgokról szólnak dalaik, de valahonnan nagyon mélyről erednek ezek, és valahogy mindig oda tapintanak, ahol fáj. Szinte látjuk, ahogy Antoine és Desiré előre dőlve közelednek a szélben, tudjuk, hogy ők is mi vagyunk, és mint egy imát dudoljuk mi is: “Most megáll a szél, istenem, csak most, most nehogy előredőljünk”. Ha szerettünk, bár nem volt szabad, ki tudtuk mondani mi is: “Három nap északi szélben, vacogásokban, ostromokban. Pulóveremben illatod. Hova vezet ez?”. És, ha tehetetlenek voltunk egy helyzetben, énekelhettük mi is – mint ahogy énekelhette Cseh Tamás is 2006-ban, amikor a végzetes kórt diagnosztizálták nála –, hogy: “Arthur, szorítsd térdedhez a melled, és pengesd, mint húrt, a cipőzsinórt”. Nem csak énekesként állt a színpadon, de érzékeny játékával színészként is. Több színház munkatársa volt, önálló esteket tartott, darabokban vállalt szerepet, filmekben is játszott. A Duna Televízióban láttam egyszer egy filmet Cseh Tamásról. A művész, aki néhány eves hallgatás után ismét fel akart lépni, egy kisvárosi színházban tartotta meg próbakoncertjét (ahogy azt korábban is szokta). Meglepő, de egyszersmind megható volt, az a gondos előkészület, melyet a film bemutatott. Az alig 30 fős közönség elé lépő Kossuth-díjas, érdemes művész félt. Több, mint harminc eves előadói gyakorlattal a háta mögött, még mindig ugyanazzal a lámpalázzal lépett színpadra, amivel először. Most, hogy Desiré tényleg megnémult, már valóban nem fogja senki megnevezni azt a “keveset”, ami eltűnt. “Talán csak így: volt egy-két este…”. Varga László