A bizalom kötelez – interjú Kolozsi Tiborral, a Barabás Miklós Céh új elnökével

– A Barabás Miklós Céh korábbi elnöke, Jakobovits Miklós halála után ön vette át az elnöki teendőket, de a november 23-i tisztújító közgyűlésen szeretett volna lemondani, a közgyűlés mégis önt választotta meg a következő három évre a szervezet elnökének.

– Mivel eddig alelnök voltam a BMC-ben, tavaly, Jakobovits Miklós halálával automatikusan én kerültem a szervezet élére. A közgyűlésen jeleztem, hogy nem szeretném ezt a tisztet a továbbiakban vállalni, mivel az elnöki pozíció bizonyos készségeket feltételez, például nagyfokú szervezési készséget, és úgy éreztem, hogy én nem tudok teljes mértékben megfelelni ezeknek az elvárásoknak. A választmány azonban bizalmat szavazott nekem, ezért úgy éreztem, hogy mégis vállalnom kell a feladatot.

– Jól érzem, hogy az elnöki feladat túlzott terheket ró önre? A művészi munkájában mennyire akadályozza az, hogy egy több mint száz tagot számláló érdekvédelmi művészszervezetet kell irányítania?

– Ezt megelőzően is áldoztam időt a Barabás Miklós Céh ügyeinek képviseletére, ezután is fogok. Nálunk mindenki önkéntesen végzi a munkáját, nincs fizetett alkalmazottunk, és mivel ez a tagság bizalmáról is szól, úgy gondoltam, el kell fogadnom ezt a bizalmat.

– A közgyűlésen elhangzott, hogy jelenleg csak az RMDSZ támogatja anyagilag a szervezetet. Korábban emellett milyen források álltak rendelkezésre?

Korábban könnyebb volt pályázni magyarországi alapoknál, de kaptunk pénzt a városvezetéstől, illetve társszervezetektől is. A pályázati bürokrácia azonban annyira bonyolult lett, hogy egy szakképzett emberre lenne szükség, aki ezt átlátja, azonban nem tudunk alkalmazni ilyen célra fizetett alkalmazottat. Egyre körülményesebbé válik a pénzek lehívása. Az RMDSZ-től normatív támogatást kapunk, így ezzel nem kell külön foglalkozni, emellett keressük a megoldást egyéb támogatások megszerzésére. Ennek megoldására stratégiát kell kidolgoznunk, abban egyeztünk meg, hogy a tagság minden tagja többet fog tenni a köz érdekében, mint eddig, hogy pótolhassuk az anyagi kiesést. Egyébként krízis van, nem mi vagyunk az egyetlen szervezet, amely anyagi nehézségekkel küzd.

– A közgyűlésen felmerült a képzőművészek raktározási gondjainak megoldása, illetve a művek digitalizálásának szükségessége is. A Kós András-díj alapítására is érkezett javaslat. Milyen lépések történtek ez ügyben?

– A raktározási, digitalizálási feladatot egy másik szervezet, a Sepsiszentgyörgyön létrehozott Erdélyi Művészeti Központ vállalta fel, ők kortárs képzőművészeti múzeumként igyekeznek felleltározni és egy helyre gyűjteni a jelentősebb erdélyi műalkotásokat, életműveket, amelyekből kiállításokat is szerveznek. A mi szervezetünk élő művészek szövetsége, fő feladatunknak egymás segítését és tárlatok szervezését tekintjük. A gond ott kezdődik, ha egy művészünk meghal, és nincs örököse – ilyen esetekben igyekszünk együttműködni az EMŰK-kel. Javaslatként valóban felmerült a Kós András-díj megalapítása is, erről azonban még zajlanak az egyeztetések.

– A fiatal képzőművészek mennyire érdeklődnek a szervezet iránt? Ők mennyiben tudnának segíteni a teendőkben, például a pályázatírásban?

– Meglátásom szerint a fiatalok pozitívan viszonyulnak a BMC-hez, persze egyéni döntésük, hogy be akarnak-e lépni a tagságba vagy nem. Viszont számos fiatal jelentkezik hozzánk. A pályázatok kapcsán, jelenleg nem tudtuk még felmérni, hogy ki mennyire alkalmas ilyen feladatokra, hiszen ezek túlmutatnak azon, amit a hétköznapokban teszünk. Igyekszünk találni olyan jelentkezőket, akik kiismerik magukat a pályázatírásban vagy éppen a honlapkezelésben, de egyelőre ebben a tekintetben a tervezgetésnél, a feladatok leosztásánál tartunk.