Bajnóczi Zoltán a Bogáncsról: egymás családjává váltunk

– Tízévesen, 1985-ben lettünk osztálytársak, a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium azon ötödik osztályában, amelynek osztályfőnöke és magyartanára Könczei Ádámné Tolna Éva, a Bogáncs alapítója volt. Számodra mit jelent a Bogáncs?

– A kezdetek a Brassai dísztermébe vezetnek, ahova Éva néniék annak idején négyosztálynyi gyermeket csődítettek össze. Népdaltanulásra emlékszem, és arra, hogy megnéztük, hogyan táncol Éva néni fia, Könczei Csongor, aztán leginkább népi gyermekjátékokkal gazdagodtunk, amit Csongor testvére, Csilla tanított nekünk, talán Fülöp Hajnalkával. Sokan voltunk, az iskola „folklórkörévé” váltunk. A népi gyermekjátékok után jöttek a komolyabb táncok. Ebből nőtt ki a Bogáncs. Az együttesvezető sokáig Csilla volt, Csongor később vette át a csapatot.

– A kezdetek a kommunizmus utolsó éveire estek. Hogyan emlékszel vissza, milyen volt ekkor egy magyar tánccsoportot indítani?

– 1989 előtt egészen másak voltak az emberi kapcsolatok. Nehézség is volt elég. A Megéneklünk, Románia megyei szakaszáig jutottunk el, aminek akkor, a kommunizmus évei alatt magyar népi kultúrával nekifutni merész vállalkozás volt, mi ezért megtanultuk a máramarosi román táncot is, viszont a széki magyart is eljártuk. Valahogy összekapaszkodtunk, és kivirágoztunk, mint a bogáncs.

Ünnepi rendezvények
A kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes április 19–29. között számos rendezvénnyel ünnepli fennállásának 30 évfordulóját. Április 25-én a Kolozsvári Magyar Operában ünnepi gálaműsor lesz, amelyen a néptánccsoport minden generációja fellép. A részletes program a Facebook közösségi portálon és a Bogáncs.ro honlapon is elérhető.

Azt is mondhatnám, nem ismertünk lehetetlent. Éva néni minderről Iskoláról iskolára című könyvében így vall: „1985-ben érkeztem meg tanárságom utolsó állomására, tele tarisznyával, 25 iskola örömével, gondjával. Vajon hazaérkeztem? Érdemes-e újra fáradozni? Belophatom-e még magam a tanítványaim szívébe? Az iskola visszhangzott a hazafias frázisoktól, »megénekeltünk« mindent, ha ez üdvöt nem is jelentett, csak hátrányos megkülönböztetést.

Jogosan vágytunk hát az olyan szabadságra, amely az embert embernek tekinti, nem dolognak, nem akarja vak eszközként saját céljaira felhasználni. Valami olyat kellett hát kitalálnom, amely méltóbb, teljesebb létet biztosít annak a kis csoportnak, amit rám bíztak.” 

– Aztán a szabadság is eljött.

– 1989 után nemcsak hazai, hanem külföldi vendégszereplés is volt elég. A mostani születésnap már a hatodik bogáncsos nemzedék búcsúztatása. Az 1992-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Éghy Ghysa-díjával kitüntetett Bogáncs jelenleg Erdély legrégebbi folyamatosan működő magyar gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttese.

Korosztály és tánctudás szerint több csoportunk van: Morzsabogáncs, Apróbogáncs, Kisbogáncs, Bogáncs és Zurboló. A legfiatalabb táncosunk ötéves, a legidősebb negyven. Több mint ezren táncoltak itt az idők során. Ez az első születésnap, amelyen Éva néni már nincs közöttünk, de úgy érzem valahogy mégis velünk van. Időközben mi is kicsit egymás családjává váltunk.