A világ széle, a nagy túlélő

A szerzők ez alkalommal – szerkesztői felkérésre – a falu témáját járták körbe, saját falusi élményeikről, a faluhoz kötődő emlékeikről írtak.

Az egybegyűlteket Kovács András Ferenc főszerkesztő köszöntötte, aki elmondta, a jól sikerült lapszámokat ezentúl bemutatják a közönségnek, beszélgetést szerveznek, olyan kötetlen irodalmi esteket, ahol a szerzők felolvasnak írásaikból, ahol az olvasók is elmondhatják észrevételeiket.

A most megjelent tematikus Látót Vida Gábor szerkesztette, a téma ötlete is tőle származik, igaz, már vagy öt éve érlelődik, hogy a Berlin-, Velence-, Bukarest-Látók után jó lenne egy falu-Látót is készíteni. Az ötlet tetszett a szerzőknek, annyira, hogy helyszűke miatt több írás is kimaradt a lapból, azok a következő, a júniusi, júliusi lapszámokban jelennek majd meg.

Mi is a falu? – vette át a szót a szerkesztő, aki saját Látó-falu című írását olvasta fel. A falusi munkanélküliség Vida Gábor szerint furcsa szóösszetétel, ugyanis a falusi gazdaságokban mindenkinek van saját feladata egész nap, kicsinek és nagynak. „Kelet-Európában a falu túlélt eddig mindent, az iparosítást, a szocializmust, az EU-t is túl fogja. Mindig lesznek emberek, akik abból élnek majd, amit megtermelnek, bár nem hatékony és nem korszerű” – fogalmazott a szerkesztő.

Szabó Róbert Csaba, a lap szerkesztője saját gyerekkori élményéről beszélve elmondta, olyan helyszín volt a falu, ahonnan jött, amit nemcsak nem akar kitörölni az emlékeiből, de folyamatosan abból táplálkozik. Láng Zsolt, a negyedik szerkesztő azt mesélte el, hogy 23 évesen találkozott először a faluval, és azóta is otthona a falu. „Hogy mi a falu, azt nem tudom megmondani. Az, ahol mindenki köszön mindenkinek? Vagy ahol mindenki ismer mindenkit? Ahol mindenki mezőgazdaságból él?” – sorolta a kérdéseket, majd arra a következtetésre jutott, hogy jó ott lenni a közösségben, hogy a közösség élményét egy faluban lehet megélni a legjobban.

László Noémi versét Kovács András Ferenc olvasta fel, majd vallott saját falu-élményeiről is. Több falu is van, amely meghatározó volt az életében: Marossárpatak, ahonnan az édesapja származott. Aztán a Szászrégennel egybenőtt Abafája, vagy Bözöd, Szentábrahám, Siménfalva, Szatmár környékéről pedig Kiskolcs és Daróc. Más-más valamennyi, különféle hangulattal, szokásrenddel, ízekkel, tájakkal, emberekkel.

Gálfalvi György, a Látó volt főszerkesztője a faluról, mint „világ széléről” beszélt, ahol állandóan kapaszkodni kell, hogy nehogy „beleessünk a semmibe”. A ’70-es években készült riportokról beszélt, amelyek az Igaz Szóban jelentek meg, és amelyek a legfélreesőbb falvakban készültek.

Majtényi Ágnes nyugalmazott újságírótól, szerkesztőtől az est házigazdái azt kérdezték, milyen volt a váltás, amikor Bukarestből Ákosfalvára költözött. „Abból, amiből mi átmentünk, üdítő” – foglalta össze röviden, majd elárulta, hogy soha nem élt korábban falun, még gyerekkorában, a szünidőkben sem járt soha falura, ezért semmit nem tudott a falu világáról, csupán azt, amit az irodalom révén megtudhatott. A májusi Látóban összesen 22 szerző faluhoz kapcsolódó írásait olvashatják el az érdeklődők.