A színházban is fontos a divat

– Gyerekkorától szoros kapcsolatban van a színházzal. Mikor döntötte el, hogy jelmeztervező lesz?

– Valóban, színházban nőttem fel, szüleim Gyergyószentmiklóson a Figura alapító tagjai, ami óriási hatással volt rám, mert beláttam a kulisszák mögé. Szüleim elég sokszor bevittek a színházba, ahol néha belógtunk gyerekként a jelmeztárba, és felpróbáltunk ruhákat vagy parókákat. Divatszakon végeztem Kolozsváron, tanultam Litvániában, ott államvizsgáztam, de mindig is tudtam, hogy a színház felé is hajlok.

Ez a harmadik évad, hogy színházban dolgozom, előtte sokáig Londonban éltem. A csíki Hippolytot is rendező Csíki Zsolt hívott haza, hogy dolgozzunk együtt. A divatot akárhol tudom „csinálni”, de a színházhoz oda kell utazni, így hazaköltöztem. Londonban olyanokkal foglalkoztam, ami nem az én szakmám, de jó volt kipróbálni: gyerekekre vigyáztam, voltam pincér, nyáron testfestést is vállaltam hennával, ami hobbiszinten most is megmaradt. Közben ékszereket is tervezek és készítek, van egy kis saját márkám.

– Milyen folyamat eredményeként készülnek el egy előadás jelmezei?

– Elsőként elolvasom a darabot, akár ismerem, akár nem. A Hippolyt például elég ismert film, de az itt használt szöveg teljesen más, bár ugyanaz az alapja, más dolgok is történnek benne. Egy nehezebb darabot akár többször is elolvasok, hogy minden részletére oda tudjak figyelni. Közben már kezdek is gondolkodni a jelmezeken. Utána leülök a rendezővel, megbeszéljük, mi az ő koncepciója, milyen világot szeretne a színpadra.

Következik a rajzolás, vázlatok készítése, dokumentációgyűjtés, majd megmutatom a rendezőnek, hogyan képzelem én el. Ami nem tetszik, megbeszéljük, de általában szabad kezet szoktam kapni. Például Csíki Zsolttal egy hullámhosszon vagyunk, apró változtatásokra van mindössze szükség, a megálmodott jelmezek többnyire színpadra kerülnek.

– A színészek mikor ismerkednek meg a jelmezekkel?

– Az első olvasópróbán találkozom a színészekkel. Akkor már a vázlatokat is magammal viszem, hiszen nekik is tudniuk kell, miben és hogyan fognak játszani a színpadon. Az első hónapban biztosan nem tudnak jelmezt ölteni, viszont a vázlatok alapján tudni fogják, milyen lesz a szerep élesben.

– A színészek alakítják-e a jelmezeket?

– Volt olyan, hogy nem ismertem a színészt, és egy arckép alapján képzeltem el – ami nem mutatja meg a testalkatát –, hogy milyen ruha illene hozzá. A személyes találkozás megváltoztathatja az előzetes elképzelést. Nyíregyházán jártam úgy, hogy az egyik szereplőről nem gondoltam volna, hogy annyira magas, és olyan jelmezt képzeltem el rá, ami nem előnyös ilyen esetben. Persze, meg kellett változtatni, de végül is ez nem olyan nagy gond.

– Mi okozhat nehézséget?

– Minden darabban más. Színháztól is függ, a felszereltségtől, attól, hány varrónő van, és ők mennyire jó szakemberek. Van színház, ahol egyetlen varrónő dolgozik, és nem biztos, hogy ki tudja szabni azt, amit én megálmodtam. Ilyenkor be kell vonni valaki mást, vagy nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy az elvárásaimból semmit se kelljen feladnom.

Egyes varrodákban külön van női és férfi szabászat. Ez nekem nagyon sokat segít, sokkal jobban megértik, mit szeretnék, rengeteg tapasztalatuk van, sok előadásban dolgoztak. A színházi varrónő teljesen más, mint az, aki egy átlagos varrodában dolgozik, mert itt néha a lehetetlent is meg kell valósítani. Nekem is kell tudnom szabni-varrni valamennyire, de ez inkább a varrónők dolga. Csíkszeredában szerettem dolgozni, nagyon jó a társaság, sok jó varrónő van, és a fővarrónővel, Bakcsi Katával könnyű megértetni magam, nagyon jó szakember.

– Hogyan fogadja a kritikát?

– A legnagyobb kritikát a szüleimtől kapom, ami fontos, mert őszinték hozzám. Sokszor meg is fogadom a tanácsukat. Főleg édesanyám az, aki megmondja, hogy tetszik-e neki valami, vagy sem. Ők persze más szemmel nézik a kész munkámat, mint én, de ez a fajta kritika szükséges. Nekem a kicsi részletek is elvonják a figyelmemet, egy cipő, egy zokni is, amit egy néző valószínűleg nem figyel meg külön. Kell a pozitív kritika is, hogy megerősítsen: valamit jól végeztél el, de az is, hogy valaki megmondja, mi volt a hiba az összképben.

– Befolyásolja-e az alkotásnál, ha látta előtte az illető darabot más feldolgozásban, valaki más jelmezeivel?

– Valószínűleg igen, hiszen maga a film is befolyásol, pedig a Hippolyt a harmincas években készült. Szerintem mindenkire hatást gyakorol, ha látta előzetesen a mű egy feldolgozását, még akkor is, ha nem tetszett, mert abból fog kiindulni, hogyan csinálná meg jobban.

– Lehet-e kedvenc anyagokról, színekről beszélni?

– Mindig az a kedvenc, ami éppen az aktuális előadásban adott. Végül is a bőrt kiemelném, bár ezt nem nagyon tudtam színpadon használni, csak az ékszereimnél, de nagyon szeretném. A kedvenc szín is változó, a Hippolytban a lila és a rózsaszín dominál. Mindez attól függ, hogy milyen típusú előadásról van szó.

– Ön szerint kiből válhat jó jelmeztervező?

– Igazából olyan embernek ajánlott, aki szereti a színházat, és érti is. A jelmez nem mindennapi használatra való ruha, színpadi jellege kell legyen, még akkor is, ha egy napjainkban játszódó darabról van szó. Öszsze lehet kombinálni a divattal, mert végül is az adott karakterhez igazodva kell felöltöztetni a színészt. Nem mindig szoktunk új ruhákat varrni, ha nincs erre elég pénz, jön a turkáló vagy megvásárolunk ruhákat, ez is a divatszakmához hasonlít inkább.