A néző története születik meg – Czegő Csongor a dance.movement.theater fesztiválról

– Akárcsak a Nemzetiségi Színházi Kollokviumnak, immár a táncszínházi fesztiválnak is nagy hagyománya van a városban. Miért volt fontos elindítani az utóbbit?

– A táncszínházi biennálénknak ez lesz az ötödik kiadása, és tudomásom szerint tíz évvel ezelőtt ez volt Romániában az első táncszínházi szemle, olyan rendezvény, amelyik alapvetően a kortárs táncra figyel. Ennek a művészeti ágnak a magyar színházi kultúrában, Magyarországon nagyon gazdag hagyománya van, sok társulat, sok alkotó foglalkozik ezzel a területtel. Romániában is voltak, és egyre többen vannak kortárs tánccal foglalkozó művészek, ennek a szcénának azonban mindaddig, amíg a dance.movement.theater létre nem jött, nem volt fóruma nálunk.

Ilyen tekintetben a Figura 2006-os kezdeményezése úttörő volt. A Kisebbségi Színházak Kollokviuma és a táncszínházi fesztivál egyébként váltja egymást. Fontos, hogy minden évben legyen egy olyan nagyrendezvény, amely ablakokat nyit a nagyvilágra. Olyan rendezvény, ami kiemelkedő előadásokat hoz a városba, visszhangja pedig öregbíti a város jó hírét.

– A kollokvium és táncszínházi fesztivál „vetésforgója\" szerint tavaly ősszel kellett volna sorra kerülnie ennek a rendezvénynek. Miért halasztották fél évet?

– Egy ilyen kicsi társulat számára erőn felüli vállalkozás két fesztivált megszervezni, hozzá évről évre támogatókat találni. Tavaly őszre ez sajnos nem sikerült, mostanra viszont igen. Költségvetésünk egy részét a helyi önkormányzat finanszírozásából nyertük, ehhez járult hozzá jelentős mértékben a megyei tanács támogatása, mivel a fesztivál bekerült a megyenapi programok sorába.

– Milyen szempontok szerint választják ki a meghívottakat?

– Figyelemmel kísérjük azt a szcénát, táncművészeti mozgalmat, ami Romániában és Magyarországon működik, és igyekszünk értékes, izgalmas, jövőbe mutató produkciókat meghívni. Amire a fesztivál mindig is figyelt, az, hogy az elismert társulatok mellett fiatal, ígéretes alkotók számára is teret biztosítson.

Az idei nyitóelőadás, a Gergye Krisztián Társulatának produkciója például mindenképpen izgalmas lesz. Gergye Krisztián Magyarország egyik legelismertebb táncművésze és koreográfusa, örülök, hogy sikerül elhozni az ő előadását. Fontos esemény persze a Közép-Európa Táncszínház kettős vendégjátéka is, izgalmasnak ígérkezik az a két Bukarestből érkező előadás, amelyekben fiatal táncosok lépnek fel, de Constantin Enache butoh-szólója is érdekes színfolt lesz.

– Inkább szemle jelleggel bír a fesztivál. Idén sem lesz verseny jellege?

– Ezen előadások során csak szubjektív vélemények születhetnek. Nem hiszem, hogy egy fesztivál feladata az, hogy a meghívott produkciókat rangsorolja, különösen nem egy annyira szubjektív műfaj esetében, mint a mozgásszínház. Inkább az a dolgunk, azt hiszem, hogy szép estéket, élményeket szerezzünk a közönségünknek.

– Erdélyben azért sokan félnek egyelőre az ilyen „szubjektív műfajoktól\". Nekik mit tanácsolna?

– Ahhoz, hogy megállapítsuk a hagyományos színházi produkciók és táncszínházi előadások közti különbségeket, érdemes először számba venni, mi a közös bennük. Elsősorban a jelenlét ereje. A táncszínházban ezenkívül nagyon sokat jelent a mozgáskultúra, az előadásmód bravúros, kidolgozott volta: az, hogy mire képes egy alkotó a saját testével.

A test és a mozgás másként hat, mint a hagyományos színházi eszközök, és egy kicsit másfajta kíváncsiságot követel meg a nézőtől is. Egy olyan előadásban, ahol a szereplők nem beszélnek, nyilván elég nehéz történeteket mesélni. A történet itt másképp jelenik meg: mozgásokkal. Egy ilyen előadás sokkal inkább az érzékek szintjén hat, mint gondolati síkon.

Így, ha bennünk, nézőkben ott van a kíváncsiság, a figyelem, egyfajta nyitottság, a látottak óhatatlanul megszülik bennünk saját, személyes történeteinket. Számomra ez az egyik legnagyobb szépsége ennek a műfajnak.