Hirdetés

A nagyváradi színház a házigazdája a hamarosan kezdődő MAFESZT-nek

nagyváradi színház

A szatmári Harag György Társulat decemberben bemutatott, III. Richárd című előadását viszi el a MAFESZT-re. A főszereplő (előtérben) Nagy Csongor Zsolt

Fotó: Harag György Társulat

Január 16-21. között ismét a nagyváradi Szigligeti Színház lesz a házigazdája a 6. MAFESZT-nek – közölte a társulat.

Kiss Judit

2025. január 10., 16:502025. január 10., 16:50

2025. január 10., 16:542025. január 10., 16:54

A nagyváradi színházi seregszemlén a Szigligeti Színház előadásain kívül láthatóak lesznek

a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Szatmárnémeti Északi Színház Brighella és Harag György Társulat, az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház prózai- és bábtársulat, illetve a csíkszeredai Csíki Játékszín előadásai is.

Hirdetés

A seregszemle kínálata itt található.

nagyváradi színház Galéria

A házigazda Szigligeti Színház bemutatja a szemle közönsége előtt A revizor című produkciót is

Fotó: Szigligeti Színház

A 2017-ben létrejött érdekvédelmi szervezet, a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) tagszínházai vesznek részt immár hagyományosan a MAFESZT elnevezésű szakmai seregszemlén. A MASZÍN Bukarestben is bemutatja rendszeresen az erdélyi magyar társulatok előadásait: legutóbb tavaly szeptemberben mutatkoztak be a magyar társulatok a román fővárosban. Balázs Attila MASZÍN-elnök, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója Krónika megkeresésére úgy nyilatkozott, fontos, hogy a román színházi szakma is megismerje erdélyi magyar társulatok munkáját, így nemcsak Budapest, hanem Bukarest felé is nyit az öt erdélyi magyar társulatot tömörítő MASZÍN, amely harmadszor szervezte meg BukFeszt elnevezésű fesztiválját a román fővárosban.

nagyváradi színház Galéria

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Emlékfoltozók című produkcióját is elviszi a seregszemlére

Fotó: Beliczay László / Csiky Gergely Állami Magyar Színház

Balázs Attila a társulatok együttműködéséről elmondta,

szakmailag is sok a jó gyümölcse a szövetségben való együttműködésnek, egy-egy ilyen fesztivál alkalmával láthatják egymás előadásait, eszmecserét folytatnak.

„Azonban az együttműködést nemcsak a két szemle tartja fenn, a színházak munkatársai számára szakmai találkozókat is szervezünk” – mondta el Balázs Attila.

korábban írtuk

Több mint szakmai eszmecsere, turnépótló is az ezúttal Csíkban tartandó MAFESZT színházi szemle
Több mint szakmai eszmecsere, turnépótló is az ezúttal Csíkban tartandó MAFESZT színházi szemle

Szakmai eszme- és tapasztalatcserére is alkalmat nyújt az öt romániai magyar színtársulatot összefogó Magyar Színházi Szövetség (MASZIN) szakmai seregszemléje, a MAFESZT.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
2026. október 21., szerda

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera

Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera
Hirdetés
Hirdetés