Két izraeli forrás szerint Izrael megkapta egy újabb, Gázába hurcolt halott túsz holttestét, miközben információkat gyűjt a leghosszabb ideje fogva tartott holttestek hollétéről.
Oroszország szerdán közölte, hogy csapataik Pokrovszkban észak felé haladnak, hogy teljes ellenőrzésük alá vonják az ukrán várost, de az ukrán hadsereg szerint egységeik keményen küzdenek, hogy megakadályozzák az oroszok további terjeszkedését.
Egy helyi halász gázolt el szándékosan szerdán öt embert a nyugat-franciaországi Oléron szigetén, közülük két ember állapota súlyos – közölte a helyi ügyészség, amely emberölési kísérlet miatt indított eljárást.
Nyilatkozatban tiltakozik és levélben fordul az illetékes ukrán szervekhez a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége amiatt, hogy a beregszászi Rákóczi-egyetem négy diákját több mint 24 órája fogva tartja a helyi hadkiegészítés.
Orosz és ukrán csapatok kedden csatákat vívtak a kelet-ukrajnai Pokrovszk romjai között, amely egy közlekedési és logisztikai csomópont, amelyet Moszkva több mint egy éve próbál elfoglalni.
A Trump-kormány egy, az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztendő határozatán dolgozik, amelynek célja egy többnemzetiségű erő Gázába telepítése az Egyesült Államok által közvetített tűzszüneti megállapodás betartatására.
Magyarország nem támogatja és nem is fogja támogatni Ukrajna európai uniós tagságát, mert azzal behoznánk a háborút Európába, és a magyarok pénzét kivinnénk Ukrajnába – írta Orbán Viktor miniszterelnök kedd este a Facebookon.
A demokrata színekben induló szocialista, muzulmán jelöltet, Zohran Mamdanit választották New York polgármesterévé kedden.
Róma polgármestere, Roberto Gualtieri kedden városi gyásznapnak nyilvánította november 5-ét, szerdát a Torre dei Conti középkori torony részleges összeomlása következtében elhunyt román munkás, Octav Stroici emlékére – írja az EFE hírügynökség.
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta Ukrajnának a makroszintű pénzügyi stabilitást biztosító 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatás ötödik, 1,8 milliárd eurós részletének kifizetését – tette közzé az X-en az uniós tanács kedden.
Ötmillió, a holokauszt során meggyilkolt zsidó nevét gyűjtötte már össze a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt emlékmúzeum – jelentette be a katonai rádióban kedd reggel Dani Dajan, az intézmény elnöke.
Hszi Csin-ping kínai elnök kedden az Oroszországgal való kölcsönös befektetések növelésére és a gazdasági együttműködés elmélyítésére szólított fel – jelentette a kínai állami televízió.
Vizsgálatot rendelt el Orbán Viktor magyar kormányfő, miután kiderült: a Tisza Párt mintegy 200 ezer szimpatizánsának adatai nyilvánosságra kerültek.
Oroszország hétfőn közölte, hogy csapatai előrenyomultak a kelet-ukrajnai Pokrovszkban, egy közlekedési és logisztikai csomópontban, amelyet több mint egy éve próbálnak elfoglalni, de Ukrajna szerint csapataik tartják a pozícióikat.
Meghalt az a román munkás, aki hétfőn Romában egy felújítás alatt álló, összeomlott középkori torony romjai alatt rekedt.
Egy munkást súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba hétfőn, miután részben összeomlott egy felújítás alatt álló középkori torony Róma belvárosában, a Colosseum közelében. A hírek szerint egy román vendégmunkás a romok alatt rekedt.
A kormány nem fog engedni a brüsszeli nyomásnak a kárpátaljai magyarok ügyében, és határozottan ragaszkodni fog ahhoz, hogy Ukrajnának vissza kell adnia a 2015 óta elvett a nemzetiségi jogokat – jelentette ki Szijjártó Péter.
Tízrendbeli gyilkossági kísérlet címén vádat emeltek hétfőn annak a késeléses támadásnak a feltételezett elkövetője ellen, amely szombat este történt Angliában egy vonaton.