Oda a felvidéki magyar összefogás? Az egykori Most–Híd párt több vezető politikusa hátat fordít a Szövetségnek

Oda a felvidéki magyar összefogás? Az egykori Most–Híd párt több vezető politikusa hátat fordít a Szövetségnek

Bejelentette az egykori Most–Híd párt több vezető politikusa, hogy az általuk alkotott platform kilép a többéves tárgyalási folyamat után 2021 őszén egységesült felvidéki magyar pártból, a Szövetségből – számoltak be felvidéki hírcsatornák.

2023. május 17., szerda

Kijev szerint húsz négyzetkilométert felszabadítottak Bahmutnál, az oroszok tagadják, hogy az ukránok lelőttek hat Kinzsalt

Az ukrán fegyveres erők visszavettek mintegy 20 négyzetkilométert az orosz csapatoktól a Donyeck megyei Bahmut peremvidékén, az orosz támadók magában a városban nyomulnak előre, és hivatásos ejtőernyős alakulatokat vontak be a harcokba.

 

Kijev szerint húsz négyzetkilométert felszabadítottak Bahmutnál, az oroszok tagadják, hogy az ukránok lelőttek hat Kinzsalt
2023. május 16., kedd

Az ukrán parancsnok szerint Bahmut patkányfogó az oroszok számára, Moszkva a hadiipari termelés megnégyszereződéséről beszél

A hónapok óta ostromlott kelet-ukrajnai Bahmut „patkányfogó” az orosz csapatok számára – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka a fronton tett keddi látogatása során.

Az ukrán parancsnok szerint Bahmut patkányfogó az oroszok számára, Moszkva a hadiipari termelés megnégyszereződéséről beszél
2023. május 16., kedd

Romániába tartó, túlsúlyos járműveket állít meg a magyar rendőrség

A magyar rendőrök a határátkelőknél naponta feltartóztatnak Romániába tartó túlsúlyos, balesetveszélyes járműveket. A csengersimai határátkelőnél egy járműszerelvény össztömege 2,5 tonnával volt nagyobb a megengedettnél.

Romániába tartó, túlsúlyos járműveket állít meg a magyar rendőrség
2023. május 16., kedd

Ideiglenes határellenőrzés Szlovákiában

Ausztria után Szlovákia is ideiglenes határellenőrzést vezet be május 24-től.

Ideiglenes határellenőrzés Szlovákiában
2023. május 16., kedd

Megérkeztek Németországba az ukránok kiképzését szolgáló amerikai harckocsik

Megérkezett a németországi kiképző központba az a 31 Abrams harckocsi, amelyeket az Egyesült Államok ígért Ukrajnának ukrán katonák kiképzéséhez – közölte helyi idő szerint hétfőn a Pentagon.

Megérkeztek Németországba az ukránok kiképzését szolgáló amerikai harckocsik
2023. május 16., kedd

Az FBI nem indíthatott volna nyomozást Donald Trump ellen a Durham-jelentés szerint

Nem volt törvényes alapja az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) 2016-ban nyomozást indítani Donald Trump ellen az Oroszországgal való összejátszás gyanújával – állapította meg az eljárást vizsgáló különleges ügyész.

Az FBI nem indíthatott volna nyomozást Donald Trump ellen a Durham-jelentés szerint
2023. május 16., kedd

Heves orosz légitámadással indult a kedd Kijevben, Zelenszkij szerint az európai körút közelebb hozza Ukrajna győzelmét

Újabb, kiemelkedően heves légitámadásokat indított az orosz hadsereg Kijev ellen kedden reggel, az ukrán főváros több pontjáról is robbanásokat jelentettek.

Heves orosz légitámadással indult a kedd Kijevben, Zelenszkij szerint az európai körút közelebb hozza Ukrajna győzelmét
2023. május 15., hétfő

Franciaország „megnyitotta a kaput” ukrán vadászpilóták kiképzése előtt

Emmanuel Macron francia elnök hétfőn bejelentette, hogy „megnyitotta a kaput” ukrán vadászpilóták kiképzése előtt, egy nappal azután, hogy munkavacsorán fogadta hivatalában Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

Franciaország „megnyitotta a kaput” ukrán vadászpilóták kiképzése előtt
2023. május 15., hétfő

„Az lesz, amit a nép mond”. Erdogan és Kilicdaroglu mérkőzik meg az elnöki székért

Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő elnök 49,51 százalékkal megnyerte Törökországban a vasárnapi államfőválasztás első fordulóját, de az abszolút többség hiányában május 28-án második fordulót szükséges tartani.

„Az lesz, amit a nép mond”. Erdogan és Kilicdaroglu mérkőzik meg az elnöki székért
2023. május 15., hétfő

Vadászgépeket még nem, de légvédelmi rakétákat, harci drónokat adnak a britek Ukrajnának

Nagy-Britannia nem készül harci repülőgépek átadására Ukrajnának – erősítette meg a brit kormányfő szóvivője, miután Rishi Sunak fogadta hétfőn a rövid látogatáson Nagy-Britanniában tartózkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

Vadászgépeket még nem, de légvédelmi rakétákat, harci drónokat adnak a britek Ukrajnának

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2023. május 15., hétfő

Magyar autóbusz karambolozott Szlovákiában, egy utas meghalt, sok a súlyos sérült

Magyar autóbusz karambolozott Szlovákiában a D2-es autópályán – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára hétfő délután a Facebook-oldalán.

Magyar autóbusz karambolozott Szlovákiában, egy utas meghalt, sok a súlyos sérült
2023. május 15., hétfő

Meghalt a tizenkét nappal ezelőtti szerbiai iskolai ámokfutás egyik sebesültje

Belehalt sebeibe hétfőn az a diáklány, akit tizenkét nappal ezelőtt egy belgrádi iskolai ámokfutás során lőtt fejbe a 13 éves elkövető.

Meghalt a tizenkét nappal ezelőtti szerbiai iskolai ámokfutás egyik sebesültje
2023. május 15., hétfő

Hétfőtől magyar miniszterelnöke van Szlovákiának, kinevezte az elnök az Ódor Lajos vezette kabinetet

Kinevezte hétfőn Zuzana Caputová szlovák államfő az általa jelölt szakértői kormányt, élén Ódor Lajossal, aki nem sokkal ezután átvette a hivatalt a távozó Eduard Heger ügyvivő kormányfőtől.

Hétfőtől magyar miniszterelnöke van Szlovákiának, kinevezte az elnök az Ódor Lajos vezette kabinetet
2023. május 15., hétfő

Az ukrán ellentámadás sikereként értékelik az oroszok visszaszorítását Bahmutnál, Zelenszkij közben Londonba utazott

Az elemzők által régóta várt ukrán ellentámadás első sikereként értékelte az ukrán erők bahmuti előrenyomulását Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán haderő főparancsnok-helyettese.

Az ukrán ellentámadás sikereként értékelik az oroszok visszaszorítását Bahmutnál, Zelenszkij közben Londonba utazott
2023. május 15., hétfő

Erdogan még reméli, hogy már az első fordulóban győzött – Kilicdaroglu: a változtatás igénye meghaladja az 50 százalékot

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő hajnalban Ankarában azt mondta, hogy egyértelműen vezet a vasárnap tartott államfő- és parlamenti választás részeredményei alapján.

Erdogan még reméli, hogy már az első fordulóban győzött – Kilicdaroglu: a változtatás igénye meghaladja az 50 százalékot
2023. május 15., hétfő

Oroszbarát párt jelöltje nyerte a kormányzóválasztást az autonóm Gagauziában

A Moszkva-barát ŞOR párt jelöltje, Evghenia Guţul nyerte meg a baskán- – azaz kormányzó – választást szocialista kihívójával, Grigorii Uzunnal szemben a Moldovai Köztársaság autonóm tartományában, Gagauziában.

Oroszbarát párt jelöltje nyerte a kormányzóválasztást az autonóm Gagauziában
2023. május 15., hétfő

„Az ukrán nép Zelenszkij vezetésével Európát és az európai értékeket is védelmezi” – átvette a Károly-díjat az ukrán elnök

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a 21. század legsikeresebb állami vezetője – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök vasárnap a németországi Aaachenben a Nemzetközi Károly-díj átadó ünnepségén.

„Az ukrán nép Zelenszkij vezetésével Európát és az európai értékeket is védelmezi” – átvette a Károly-díjat az ukrán elnök