Zavargásba torkollott egy szélsőbaloldali tüntetés a németországi Lipcsében szombat este.
A kelet-indiai vonatszerencsétlenséget az elektronikus jelzőrendszer hibája okozta, amely miatt egy vonat tévesen váltott vágányt – közölte vasárnap az indiai vasútügyi miniszter.
Egyetlen szóval üzent Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti összetartozás napján. „Összetartozunk” – írta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében, a szó után pedig három magyar zászlót is feltüntetett.
Legalább húsz személy, köztük öt gyerek megsérült, amikor robbanás történt az Ukrajna középső részén található Dnyipro közelében egy kétszintes lakóházban.
Az újraválasztott török elnök, Recep Tayyip Erdogan szombaton letette az államfői esküt a török parlamentben, és ezzel megkezdődött harmadik elnöki ciklusa.
A nemzeti öntudat és a remény adott erőt az országhatárokon kívül rekedt magyaroknak Trianon után. A remény, hogy lesz magyar jövő a Kárpát-medencében – hangsúlyozta a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Románia ismét bebizonyította, hogy teljes mértékben megfelel a schengeni csatlakozás kritériumainak, felelősségteljesen és hatékonyan kezeli külső határait – jelentette ki szombaton Düsseldorfban Klaus Iohannis.
Kína „határozottan tiltakozik” az ellen, hogy a NATO többszörösen is fenyegetésként tekintsen rá – áll a norvégiai kínai nagykövetség szombaton közzétett nyilatkozatában.
Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Wall Street Journal amerikai lapnak adott interjújában.
Meghaladta a 290-et a péntek esti indiai vonatbaleset halálos áldozatainak száma; több mint 850 sérültet kórházban ápolnak, és még mindig zajlanak a mentési munkálatok – közölték indiai kormányzati tisztségviselők szombaton.
Nem szűnnek a Bahmut elfoglalásában kulcsszerepet játszó Wagner zsoldoscsoport tulajdonosa, Jevgenyij Prigozsin bírálatai az orosz hadvezetés felé.
Kisiklott, majd egy szemből érkező vonattal ütközött egy személyvonat India Odisa államában helyi idő szerint péntek este, a balesetnek legalább 50 halottja és több száz sérültje van.
Moldova nem tervezi, hogy feladja a szakadár Dnyeszteren túli régiót annak érdekében, hogy az EU tagja lehessen – jelentette ki Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke.
Trianon tragédiája nem csak veszteségeket hozott. Döntő próbatétel volt ez nemzetünk számára: a hit, az állhatatosság és a nemzeti összetartozás próbatétele – hangsúlyozta Szilágyi Péter.
Közel az idő, amikor az európai vezetők igazat adnak a magyar békepárti álláspontnak - hangsúlyozta a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken reggel Orbán Viktor miniszterelnök.
Péntekre virradóra is orosz légitámadás érte Kijevet: az ukrán főváros polgármestere, Vitalij Klicsko szerint a város több pontján is robbanások voltak.
Vjosa Osmani koszovói elnök hajlandó új helyhatósági választásokat tartani az ország zavargások sújtotta északi részén.
Klaus Iohannis úgy véli, ha az európai országok nem segítenek Ukrajnának és Moldovának, akkor veszítettek.