
1947. április 12-én kezdődött el a felvidéki magyarok kitelepítése
A Csehszlovákiából kitelepített több ezer magyarnak emléket állító történelmi dokumentumfilmet vetíti április 12-én, a Felvidékről kitelepítettek emléknapján a Duna. A Baska József képzőművész gyermekkorának történetét bemutató alkotást a lánya, Baska Barbara rendezte.
2024. április 10., 18:442024. április 10., 18:44
A 2023-ban a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült hiánypótló, a felvidéki magyarok kitelepítéséről szóló Baska magyarul beszél – Baska József története című alkotást a Duna mutatta be premierként idén januárban. A történelmi dokumentumfilmet a Felvidékről kitelepítettek emléknapján, április 12-én ismét műsorra tűzi a csatorna. 1947-ben ezen a napon kezdődött a szlovákiai magyar lakosság Felvidékről való kitelepítése.
A rendező-forgatókönyvíró, Baska Barbara nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy festőművész édesapja, Baska József történetét egy lírai hangvételű alkotásban mutassa be. A dokumentumfilm azonban nem egyetlen család traumáját örökíti meg: több ezer Csehszlovákiából kitelepített magyarnak állít emléket, miközben a leszármazottaknak is igyekszik segíteni a transzgenerációs tragédia feldolgozásában.
„A nagymamám sosem beszélt a kitelepítésről, de édesapám mindig: leírta, lerajzolta, lefestette. A szekér, az állandó úton levés, a menekülés visszatérő motívuma volt.
– hangsúlyozta korábban Baska Barbara grafikusművész az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában.
A Baska József életútját bemutató dokumentumfilm a vetítés után hét napig megtekinthető a Médiaklikken.
Baska magyarul beszél – Baska József története április 12-én romániai idő szerint 13:55-től a Dunán és 22:00-tól az M5 műsorán.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!