Hirdetés

Bukarest helyett Budapesten szállt le a párizsi repülőjárat

•  Fotó: Facebook/Lucian Mindruta

Fotó: Facebook/Lucian Mindruta

Az AF1088-as, Párizs–Bukarest (Otopeni) járat, amely hétfő este 8.22-kor indult Párizsból, 23 óra körül Budapesten landolt – közölte Lucian Mîndruță újságíró a Facebook-oldalán.

Krónika

2024. április 09., 09:012024. április 09., 09:01

Az információt, miszerint az Airbus A319-es a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren szállt le, a repülőgépek járatait nyomon követő weboldal, a Flightware.com is megerősítette.

„Azoknak, akik az Air France ma (hétfő – szerk. megj.) esti, Párizsból induló járatára várnak: még maradniuk kell. Az AF1088-as járat, Párizs – Otopeni vészhelyzetet jelentett – 7700-as kód a transzponderen 30 perccel ezelőtt.

Hirdetés
Idézet
A gép ekkor Budapest térségében volt, utazómagasságban. Leszállt Budapesten, körülbelül 20-30 perccel a vészhelyzet bejelentése után”

– írta a közösségi oldalon az újságíró, aki az információt a gépen tartózkodó egyik személytől kapta, akit Bukarestben várt.

„A pilóták végül elmondták az utasoknak, hogy hol vannak, és hogy egy nem részletezett műszaki probléma van. Frissítés: füst a pilótafülkében. Most tűzoltók vannak bent, és ellenőrzik...” – közölte a folyamatosan frissített posztban Mîndruță, megjegyezve, hogy a pilóták néhány percig még maradtak beszélgetni a gépen tartózkodókkal, hogy elmagyarázzák a helyzetet.

„Késői, késői frissítés: A repülőgép Budapesten marad, az utasok kiszállnak. Még egy frissítés: még nem, mindenki a gépen van és beszélget a pilótákkal. Nyugalom. De végül mindenkit leszállítottak szállodai megoldás nélkül” – áll a legfrissebb frissítésben.

A Boardingpass.ro által idézett hivatalos tájékoztatás szerint az utasok Budapesten töltötték az éjszakát, és a keddi nap folyamán „alternatív járatokkal” jutnak el a román fővárosba.

Az incidens nyomán törölni kellett a kedd reggeli Bukarest–Párizs-járatot, az utasokat szintén más módon juttatják el a francia fővárosba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés