2011. január 12., 15:082011. január 12., 15:08
Az orosz fővárosban tartott sajtóértekezletén Tatyjana Anogyina, az Államközi Repülésügyi Bizottság (MAK) elnöke bejelentette: nem volt sem tűz, sem robbanás Lech Kaczynski néhai lengyel államfő repülőgépén, amely tavaly április 10-én járt szerencsétlenül Szmolenszk mellett, és a Tu-154-es nem hibásodott meg.
A 96 halálos áldozatot követelő katasztrófa közvetlen kiváltó oka a bizottság jelentése szerint az volt, hogy a személyzet nem tett eleget az orosz földi irányítás ajánlásának, és nem a javasolt tartalék repülőtéren szállt le. Mint a testület műszaki bizottsága megállapította: a gépet az indulás előtt Varsóban karbantartották, sem hajtóművei, sem egyes rendszerei nem mondták fel a szolgálatot repülés közben, nem volt sem tűz, sem robbanás, a gépet nem érte kár a levegőben, és nem ütközött semmilyen tárgyba.
Anogyina egyben azt is közölte, hogy a vizsgálat eredményéről szóló jelentést szerdán átadták a lengyel félnek, miután annak tervezetét már tavaly kézbesítették. A dokumentáció 60 kötetet tesz ki.
Kifejtette: a repülőgép előkészítése, valamint a személyzet felkészítése sok kívánnivalót hagyott maga után, s a katasztrófa rendszerszintű okát a személyzet elégtelen felkészültsége és a repülések szervezésének nem megfelelő volta alkotta.
Mint mondta, a válsághelyzet akkor következett be a fedélzeten, amikor a személyzet úgy döntött, hogy nem tér ki a javasolt tartalék repülőtérre. A repülés során ugyanis többször is kapott a lengyel pilóta értesítést arról, hogy az eredetileg kijelölt, Szmolenszk melletti Szevernij katonai repülőtér körzetében nem megfelelőek az időjárási viszonyok, de nem döntött az útvonal-módosítás mellett. Anogyina azt is elmondta, hogy konkrét hibákat is követett el a legénység.
Kijelentette: a leszállásról hozott döntést orosz és lengyel szakértők szerint befolyásolhatta a lengyel légierő főparancsnokának és az elnök protokollfőnökének jelenléte a pilótafülkében egészen a földbe csapódásig, amennyiben az lélektani nyomást gyakorolhatott a pilótára a leszállás folytatása mellett, igazolhatatlan kockázatot vállalva ezzel. A főparancsnok vérében egyébként 0,6 ezrelék etilalkoholt találtak - tette hozzá a MAK elnöke, Anogyina.
A testület műszaki bizottságának elnöke, Alekszej Morozov mindehhez hozzáfűzte, hogy a kívülállók pilótafülkében való jelenléte megsértette az úgynevezett \"tiszta fülke elvét\". Egyúttal a legénységre nehezedő, szerinte \"lélektani-érzelmi\" nyomás igazolására idézett a pilótafülkében rögzített beszélgetésekből.
Mint közölték, a MAK vizsgálata ezzel befejeződött, s a gép eredeti fekete dobozait átadják az orosz legfőbb ügyészség mellett működő nyomozati bizottságnak, és a vizsgálat megállapításait közzé fogják tenni.
A jelentés szerdai moszkvai közzététele nyomán Donald Tusk lengyel miniszterelnök megszakította szabadságát, hogy részt vehessen a MAK jelentésének varsói megvitatásában. Tusk, aki a vizsgálat tavaly októberben nyilvánosságra hozott előzetes eredményeit december közepén elfogadhatatlannak és hibáktól hemzsegőnek nevezte, a kormány szóvivője szerint hazatér külföldről, konzultációkat folytat Jerzy Miller belügyminiszterrel, majd csütörtökön nyilvános beszédet mond az ügyben.
A Lech Kaczynskit szállító lengyel kormánygép április 10-én, leszállás kísérlete közben zuhant le a sűrű ködben, s a gépen tartózkodó mind a 96 személy életét vesztette. A lengyel államfő magas rangú kísérettel a Szmolenszk közelében fekvő Katinyba (Katyn) tartott, ahol a második világháború idején legyilkolt több ezer lengyel hadifoglyot temettek el. Az ott kialakított emlékhelyen a lengyel elnök részvételével külön emlékünnepséget akartak tartani a tömegmészárlás 70. évfordulója alkalmából.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.