Hirdetés

A tucsoni tragédia áldozataira emlékeztek

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Összefogásra és párbeszédre szólította fel helyi idő szerint szerda este Tucsonban az amerikaiakat Barack Obama amerikai elnök az arizonai városban történt vérengzés áldozatainak ünnepélyes gyászszertartásán.

MTI

2011. január 14., 09:402011. január 14., 09:40

„Nem tehetjük meg, hogy arra használjuk fel ezt a tragédiát, hogy ismét egymás ellen forduljunk” – jelentette ki Obama. Az elnök óvta az amerikaiakat attól, hogy „egyszerű magyarázatokat” találjanak, és hogy egymást vádolják. Tucsonban egy 22 éves fegyveres szombaton tüzet nyitott a Gabrielle Giffords demokrata képviselőnő fogadóóráján egybegyűltekre, s 6 embert megölt, 14-et pedig – köztük a politikusnőt – megsebesített.

A szerdai búcsúztatón az elnök, aki korábban felkereste a kórházban Giffordsot, az Arizonai Egyetem arénájában emlékező mintegy 14 ezres tömeg üdvrivalgása közepette elmondta, hogy a merénylője által fejbe lőtt képviselő – a támadás után először – kinyitotta a szemét. Ugyancsak a kölcsönös vádaskodásokra utalva Sarah Palin, a republikánus párt volt alelnökjelöltje, egykori alaszkai kormányzó szerdán kijelentette, hogy bírálói „vérváddal” illették, amikor felelőssé tették a tucsoni mészárlásért. Palin, megtörve a merénylet utáni többnapos hallgatását, kijelentette, hogy a „szörnyű bűncselekmények” önmagukért beszélnek, s hogy azok az elkövetőkkel „kezdődnek és érnek véget”.

A politikus asszony szerint az újságíróknak és a politológusoknak nem kellett volna alig néhány órával a merénylet után „vérvádat” kreálni, s ezzel épp azt a gyűlöletet és erőszakot felszítani, amelyet pedig állításuk szerint el kívántak ítélni. Palin azon vádakra reagált, amelyek szerint annak is szerepe lehetett a vérfürdőben, hogy a tavalyi, kiélezett választási kampány idején célkeresztekkel jelölte meg azokat a demokrata irányítás alatt álló választókörzeteket, amelyeket a republikánusoknak el kellett hódítaniuk.

Ilyen célkereszt került a fejbe lőtt demokrata politikus, Gabrielle Giffords által képviselt arizonai 8-as kerületre is. A Központi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei szerdán őrizetbe vettek egy férfit, aki fenyegető és obszcén üzeneteket hagyott Jim McDermott demokrata párti képviselő irodájának üzenetrögzítőjén. A 32 éves Turner Habermannt a kaliforniai Palm Springsben fogták el, szövetségi tisztségviselő fenyegetésének vádjával. Habermann korábban más hivatalos személyeket is megfenyegetett.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés