Hatalmas többséggel elvetették a britek a választási reformokat, a részleges helyhatósági választásokon súlyos vereséget mértek a reformot kezdeményező kisebbik kormánykoalíciós pártra, a Liberális Demokratákra, Skóciában pedig parlamenti többséghez juttatták a tartomány függetlenségéért kampányoló Skót Nemzeti Pártot (SNP) – ez a hivatalos végeredménye a csütörtöki brit népszavazásnak és választássorozatnak.
A DNS-tesztek és a holttesten végzett más vizsgálatok alapján teljesen biztos, hogy Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjét ölték meg amerikai kommandósok a pakisztáni Abbotábád városban múlt hétfő hajnalban.
Hálaadó szentmisével, koszorúzással, folklórműsorral ünneplik hazatérésük 70. évfordulóját ma a bukovinai székelyek Budapesten, a budai Várban. A Mátyás-templomban ötszáz, népviseletbe öltözött ünneplő részvételével idézik fel a bukovinai székelyek történetét. A szentmise után Hende Csaba honvédelmi miniszter önkormányzatok és civil szervezetek képviselőivel együtt megkoszorúzza - a székelyeket Bukovinában letelepítő - gróf Hadik András...
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet pénteken közleményben megerősítette, hogy a vezére, Oszama bin Laden meghalt - jelentette az iszlamista internetes fórumokat figyelő SITE amerikai szolgálat.
Mostantól a főkonzulátusokon, külképviseleteken lehet igényelni a magyarigazolványokat – mondta el Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön.
„Amikor azt mondjuk, hogy sohasem felejtjük el, komolyan gondoljuk” – jelentette ki New Yorkban a 2001. szeptember 11-éről Barack Obama amerikai elnök, aki csütörtökön azért kereste fel a terrortámadás idején legsúlyosabb veszteségeket elszenvedett várost, hogy – Jay Carney fehér házi szóvivő szavai szerint – „bezárja a kört” Oszama bin Laden megölése után.
Újabb román katona vesztette életét csütörtökön Afganisztánban: Constantin-Laurenţiu Lixandru őrvezető járőrözés közben halt meg, amikor felrobbant mellette egy pokolgép.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség történelmi hibának tartja, hogy a Fővárosi Közgyűlés – a Jobbik javaslatát magáévá téve – Wass Albert íróról közterületet nevezett el Budapesten – közölte a Mazsihisz csütörtökön.
Megkezdődött a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőpere a Budapesti Fővárosi Bíróságon csütörtökön; a 97 éves Képíró a tárgyalás előtt azt mondta: ártatlan, hazugságok sorozatával vádolták meg.
Az amerikai kormány úgy döntött, hogy olyan törvényt hoz, amelynek értelmében felhasználhat a líbiai rezsim amerikai területen zárolt pénzeiből a líbiai „nép megsegítésére” – jelentette be csütörtökön Rómában Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
A román külügyminisztérium nem kapott hivatalos állásfoglalást Oroszországtól az amerikai rakétavédelmi rendszer egyes elemeinek Romániába való telepítése ügyében – jelentette ki csütörtökön Teodor Baconschi külügyminiszter.
Magyarellenes óriásplakátokkal borzolja a kedélyeket Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Párt (SNS). A Magyar Koalíció Pártja (MKP) provokációnak minősítette és elítélte az akciót.
A kommandósok az Oszama bin Laden megölésére szóló felhatalmazással indultak akcióba a terroristavezér pakisztáni rejtekhelye ellen – jelentette ki az amerikai NBC televízió kedd esti híradójának nyilatkozva Leon Panetta, a CIA igazgatója.
Javaslatokat ismertetett tegnap az Európai Bizottság a menekültügyek európai uniós kezelésének javítására, beleértve a határok nélküli belső mozgást biztosító schengeni övezetet működtető szerződés módosítását is a határellenőrzések kivételes körülmények közötti visszaállításának megkönnyítésével.
Elkészült Malina Hedvig – a 2006 augusztusában Nyitrán megvert magyar diáklány – ügyében az új orvosi szakértői jelentés. A szlovákiai sajtó úgy tudja, hogy az újraírt szakvélemény a lányra nézve még terhelőbb, mint az előző szakvélemény.
Magyarország – a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséghez (KMKSZ) hasonlóan – érdeklődéssel várja az ukrán állam magyarázatát, hogy az ukrán biztonsági szolgálat miért zaklatott Kárpátalján élő magyar nemzetiségű polgárokat – mondta Semjén Zsolt tegnap a budapesti Parlamentben. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: Magyarország kiáll azon kárpátaljai magyar nemzettársai és az ő emberi jogaik mellett, akiket zaklatás...
Az internet lett a szervezett bűnözés legfőbb eszköze - állapította meg szerdán közzétett jelentésében az Europol, az uniós tagországok hágai székhelyű rendőri együttműködési szervezete. A szervezett bűnözés legnagyobb mértékű erősödését egyebek között Románia mutatja.