
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Wall Street Journal amerikai lapnak adott interjújában.
2023. június 03., 13:162023. június 03., 13:16
Kijev reményei szerint az ellentámadással megváltoztathatják a tavaly február óta tartó háború dinamikáját, és visszafoglalhatják az oroszok által megszállt ukrajnai területeket.
„Erősen bízunk benne, hogy sikerrel járunk” – nyilatkozta Zelenszkij, hozzátéve, hogy
Az ukrán elnök májusban azt mondta, hogy meg kell várniuk, amíg a nyugati partnerektől kapott páncélozott járművek megérkeznek az országba, mert csak ezt követően tudják hatékonyan megindítani az ellentámadást. Az elmúlt időszakban többször is igyekezett diplomáciai utakon arra bírni a nyugati országokat, hogy még több harci eszközzel támogassák Kijevet a Moszkva elleni harcokban.
Az ukrán hadsereg szombat reggeli beszámolója szerint
Eközben Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője az amerikai támogatással működő Radio Liberty (Szabadság Rádió) adásában arról számolt be, hogy az orosz hadiipar havonta akár 30 darab Kalibr típusú cirkálórakéta gyártására is képes. A Kalibr föld-levegő rakéták szárazföldi hordozójárművekről, de akár hadihajókról is indíthatók.
Juszov hozzátette:
Juszov szerint az oroszok nagyobb bajban vannak a török Iszkander rakéták utánpótlásával. „Ez már egy speciális szerkezet, amiből csak néhány darabot tudnak gyártani havonta” – mondta a hírszerzési szakértő.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
szóljon hozzá!