Hirdetés

Zelenszkij megköszönte az eddigi legnagyobb támogatást, amelynek keretében páncéltörő harckocsikat is kapnak

•  Fotó: Ukrán elnöki hivatal

Fotó: Ukrán elnöki hivatal

Zelenszkij megköszönte Washingtonnak a több milliárd dolláros katonai támogatást. Ukrajna elnöke nagyra értékelte az Egyesült Államok legutóbbi segítségét, amelyben egyebek mellett páncéltörő harckocsik is szerepelnek.

MTI

2023. január 07., 21:042023. január 07., 21:04

Volodimir Zelenszkij hozzátette: országának pontosan erre van szüksége az orosz erők elleni harcban.

Mint ismeretes, a Fehér Ház pénteken jelentette be, hogy 3,75 milliárd dollár értékben szállít fegyvert Ukrajnának és NATO keleti szárnyán lévő szomszédainak, miközben Moszkva az ortodox karácsony miatt egyoldalú tűzszünetet léptetett életbe.

Hirdetés

A legutóbbi segélycsomag a legnagyobb, amelyet Kijev eddig kapott.

Első ízben szerepelnek a szállítmányban Bradley típusú, páncéltörő rakétákkal felfegyverzett páncélozott járművek.

„Első alkalommal kapunk Bradley páncélozott járműveket, pontosan erre van szükségünk, új lövegekre és töltényekre, közöttük precíziósakra, új rakétákra, új drónokra. Időben érkeznek és erősek” – mondta péntek éjjel az ukrán elnök.

Zelenszkij köszönetet mondott Joe Biden amerikai elnöknek, az amerikai törvényhozóknak és „minden amerikainak, aki nagyra értékeli a szabadságot, és aki tudja, hogy a szabadság méltó a védelemre”.

korábban írtuk

Újabb, több milliárd dolláros katonai támogatást nyújt az Egyesült Államok Ukrajnának
Újabb, több milliárd dolláros katonai támogatást nyújt az Egyesült Államok Ukrajnának

Az Egyesült Államok 3,75 milliárd dollár értékű új katonai támogatást nyújt Ukrajnának és európai szövetségeseinek védelmi célokra – közölte az amerikai külügyminisztérium pénteken.

Eközben a brit védelmi tárca szombati napi jelentésében közölte, hogy az „ortodox karácsony idején a harcok a megszokott szinten folytatódtak”. A kelet-ukrajnai Luhanszk megye állami közigazgatási vezetője, Szerhij Hajdaj folyamatos orosz tüzérségi csapásokról és rohamokról számolt be. A Telegram üzenetküldő alkalmazáson Hajdaj pénteken közölte, hogy a tűzszünet első három órájában az orosz erők tizennégyszer intéztek tüzérségi támadást ukrán állások ellen, és háromszor indítottak rohamot egy település ellen.

A közlést független forrásból nem lehetett megerősíteni. Az ukrán fegyveres erők vezérkara közölte, hogy az orosz erők kelet-, északkelet- és dél-ukrajnai célpontokat támadtak rakétákkal.

Donyeck megye kormányzója szombaton jelentette, hogy előző nap két ember halt meg az orosz csapásokban Bahmutban, valamint az attól északra fekvő Kraszna Horában.

Az ukrán főügyészség szerint Bahmutban tizenhárman megsebesültek a támadásokban pénteken. Az ukrán hatóságok szerint az orosz csapatok a dél-ukrajnai Herszon ellen is tüzérségi támadást intéztek pénteken, egy mentő meghalt, heten megsebesültek.

korábban írtuk

Nincs fegyvernyugvás: Ukrajna orosz tűzérségi támadásokról, Szevasztopol kormányzója ukrán drón megsemmisítéséről számolt be
Nincs fegyvernyugvás: Ukrajna orosz tűzérségi támadásokról, Szevasztopol kormányzója ukrán drón megsemmisítéséről számolt be

Úgy tűnik, nem hallgattak el el a fegyverek: hiába hirdetett Moszkva tűzszünetet, Ukrajna és Oroszország is a másik fél támadásáról számolt be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren

Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó

Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó
2026. november 07., szombat

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk

Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk
2026. november 06., péntek

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?

Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában

„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában
2026. november 06., péntek

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért

Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért
2026. november 05., csütörtök

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket

Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban

Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban
2026. november 05., csütörtök

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint

A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint
2026. november 05., csütörtök

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt

A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt
Hirdetés
Hirdetés