Hirdetés

Zelenszkij: a gabonaegyezményből való orosz kilépés és zsarolás miatt már a kínaiak sem kapták meg az ukrán gabonát

•  Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

Péntek hajnalban, zsinórban a negyedik napon is megszólaltak a légvédelmi szirénák a Fekete-tenger partján fekvő ukrán kikötővárosban, ugyanakkor az orosz hadsereg az előző napokkal ellentétben ezúttal mégsem intézett légicsapást a város ellen – közölte a CNN.

Hírösszefoglaló

2023. július 21., 09:582023. július 21., 09:58

Mint ismeretes, miután Oroszország a hét elején közölte, hogy kilép az ukrán gabona szállítását lehetővé tevő fekete-tengeri gabonaegyezményből, folyamatosan támadta a gabonaszállítás t lehetővé tevő kikötői infrastruktúrát.

Emellett Moszkva azzal zsarol, hogy hadviselő félnek tekint minden olyan országot, amelynek hajói Ukrajnába tartanak, mivel feltételezhetően katonai eszközöket szállítanak.

Hirdetés

Ennek kapcsán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram közösségi oldalon közzétett legutóbbi videóüzenetében arról beszélt: az Ukrajna ellen háborút folytató Oroszország az odesszai régió elleni támadásával meghiúsította hatvanezer tonnányi mezőgazdasági termék Kínába szállítását.

„A terroristák ezen csapása azt bizonyítja, hogy nem csak Ukrajna és nem csak népünk élete a célpontjuk. Körülbelül egymillió tonna élelmiszert tároltak a megtámadott kikötőkben.

Pontosan annyit, amennyit már régen el kellett volna szállítani afrikai és ázsiai országokba. Az orosz terrort aznap éjjel leginkább megszenvedő kikötői terminálban 60 ezer tonna mezőgazdasági terméket tároltak, amelyet Kínába szántak. Tehát ez mindenkit érint” – fejtette ki az államfő.

Ukrán beszámolók szerint a szerdára virradó éjjel indított orosz támadások következtében hatvanezer tonna gabona pusztult el Csornomorszk kikötőjében. Az orosz erők minden nap támadják a térséget hétfő óta, miután Moszkva egyoldalúan kilépett a gabonaegyezségből.

Olha Sztefanyisina európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes csütörtöki Twitter-bejegyzésében

bírálta a lengyel vezetést azon fenyegetéseik miatt, amelyekben kilátásba helyezték országuk határainak lezárását az ukrán gabona előtt.

Arra figyelmeztetett, hogy a világ a globális élelmiszerválság küszöbén áll.

„Demokrácia az, amikor a kormány végrehajtó hatalomként működik, nem pedig kampányközpontként” – jegyezte meg Sztefanyisina. Emlékeztetett arra, hogy a Fekete-tengeren jelenleg nem lehetséges az ukrán export, ami miatt a világ ismét a globális élelmiszerválság küszöbén áll. Felszólította Ukrajna európai partnereit, hogy működjenek együtt a globális élelmezésbiztonság és Ukrajna gazdasági túlélése érdekében, ami akadálytalan ukrán exportot jelentene az EU-ba. Át kell tekinteni egy kompenzációs mechanizmust azon ukrán gazdálkodók számára is, akik életük kockáztatása mellett dolgoznak a földeken – sürgette a miniszterelnök-helyettes.

Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő kijelentette, hogy az Európai Unió a tengeri szállításokat szavatoló gabonaegyezmény orosz meghiúsítása után kénytelen lesz szárazföldön növelni az ukrán gabonaszállítást.

Öt közép-európai EU-tag – Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia – azonban közösen kérte az EU-t a szeptember közepéig érvényben lévő ukrán gabonaimport tilalmának további meghosszabbítására. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pedig azzal fenyegetőzött, hogy szeptember 15. után nem nyitja meg a lengyel-ukrán határt a gabonatermékek előtt, ha lejár az Európai Bizottság ukrán gabonaimportra vonatkozó moratóriuma - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Az Európai Unió külügyminiszteri tanácsának ülésébe bekapcsolódó Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter – a tárca sajtószolgálatának közleménye szerint – úgyszintén

arra szólította fel az EU-t és a tagországokat, hogy sürgősen bővítsék ki az ukrán gabonaexport összes elérhető útvonalát, elfogadhatatlannak nevezve a gabonaszállítás korlátozását.

A tárcavezető kiemelte, hogy miközben Oroszország felrúgta a gabonamegállapodást, csapásokat mér az ukrán kikötőkre, és ily módon próbál többlet bevételhez jutni az emelkedő élelmiszerárak révén, Ukrajnának és az EU-nak minden erőfeszítést meg kell tennie az Ukrajnából származó élelmiszerexport megkönnyítése érdekében, különösen az alternatív szállítási folyosók kapacitásának maximalizálásával. Elsősorban a dunai, az adriai és a balti közlekedési folyosók közös fejlesztését szorgalmazta.

Eközben csütörtökön megyei és városi közigazgatási vezetők azt közölték: Odesszában és Mikolajivben is életét vesztette egy-egy helyi lakos az orosz erők dél-ukrajnai régiókat ért támadásában.

Oleh Kiper, Odessza megye kormányzója arról számolt be a Telegram közösségi oldalon, hogy

Odesszában egy polgári épület biztonsági őre meghalt a támadás miatt, nyolcan megsebesültek, köztük a katasztrófavédelem három munkatársa.

A kormányzó közölte, hogy Odesszában megrongálódott a kínai főkonzulátus épülete az orosz támadás következtében, kitörtek az épület ablakai.

Anatolij Petrov, Mikolajiv polgármesterének tájékoztatása szerint Mikolajivban egy halálos áldozata volt a támadásnak, és a mentést végzők nap közben emeltek ki egy újabb sebesült férfit a romok alól. Vitalij Kim, Mikolajiv megye kormányzójának korábbi közlése szerint a megyeszékhelyen 19-en sebesültek meg, köztük öt gyermek. Károk keletkeztek legalább öt többszintes lakóépületben és mintegy 15 garázsban.

Az ukrán légierő jelentése szerint a légvédelem 18 légi célpontot semmisített meg abból a 19 robotrepülőgépből és 19 drónból, amelyet az orosz erők az éjjel indítottak.

Jurij Ihnat, a légierő szóvivője ezzel összefüggésben elmondta, hogy az Oniksz típusú orosz robotrepülőgépek felderítése és megsemmisítése azért nehéz, mert óránként több mint 3 ezer kilométeres sebességgel repülnek, és a célpont megközelítése során képesek alig 10-15 méterrel a víz felett repülni. Az elektronikus hadviselés azonban szerinte segítséget jelent az ilyen típusú rakéták elleni küzdelemben.

„Ezért láthatjuk, hogy nem minden rakéta éri el célját” – jegyezte meg a szóvivő. Hangsúlyozta, hogy Ukrajnának pontosan a déli régiókat, a kikötővárosokat kell megerősítenie ballisztikus fegyverek elleni eszközökkel. Szerinte a Patriot vagy a SAMP/T rendszerek megfelelő védelmet nyújthatnának ennek a térségnek.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – reagálva a Dél-Ukrajnát ért támadásra – a Telegramon kijelentette, hogy „az ukránok átvészelik a háború nehéz időszakait, és szembeszállnak a gonosz állam, Oroszország csapásaival”.

„Odessza. Mikolajiv. Az orosz terroristák folytatják országunk életének elpusztítására tett kísérleteiket. Sajnos, vannak sebesültek, vannak halottak. Részvétem a családnak és a barátoknak! De a gonosz államnak nincsenek olyan rakétái, amelyek erősebbek lennének, mint a mi akaratunk, hogy életeket mentsünk, támogassuk egymást és győzzünk” – fogalmazott az elnök.

Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka a BBC ukrán kiadásának adott interjújában leszögezte, hogy minden feltétel adott a Donyeck megyei Bahmut visszafoglalásához,

ráadásul tízszer kevesebb veszteséggel, mint amennyit az orosz támadók szenvedtek el a város elfoglalására tett kísérleteik közepette.

Bahmut szerinte elsősorban azért stratégiai jelentőségű, mert közúti csomópont és egyben a katonai útvonalak középpontja.

Ezenkívül különféle domináns magaslatok találhatók a város körül, amelyek lehetővé teszik a város szélén lévő terület nagy részének ellenőrzését – tette hozzá. A parancsnok hibának nevezte, hogy a Wagner orosz magánhadsereg benyomult Bahmutba, mert hatalmas veszteségek elszenvedése után szerinte a zsoldoscsoport elvesztette harcképességét.

Kijev elkezdte bevetni az amerikai kazettás bombákat

Kijev elkezdte használni az Egyesült Államok által szállított kazettás bombákat és lőszereket – közölte a Fehér Ház helyi idő szerint csütörtökön.
Arra a kérdésre, hogy a washingtoni kazettás bombákat Kijev telepíti- és használja-e, a Fehér Ház szóvivője igennel válaszolt. John Kirby szerint e fegyverek frontvonalra történő telepítésére nagyjából az elmúlt héten került sor. Az ukrán erők megfelelően és hatékonyan alkalmazzák őket, és valóban hatással vannak az orosz védelmi alakzatokra és Moszkva védelmi manővereire – tette hozzá a szóvivő.
Joe Biden amerikai elnök a CNN amerikai hírtelevízió által július elején sugárzott interjúban azt mondta, hogy „nagyon nehéz döntést” hozott e fegyverek Ukrajnának történő szállításáról, amit azzal indokolt, hogy Kijev „kifogyott a lőszerekből”.
A kazettás bombák akár több száz apró robbanótöltetet is szétszórhatnak, amelyek a talajban maradva a konfliktus befejeződése után a polgári lakosság számára is kockázatot jelentenek. Aki a kazettás lőszerek által beterített területen tartózkodik, nagy valószínűséggel meghal vagy súlyosan megsérül.
Használatukat számos ország betiltotta egy 2008-ban Oslóban aláírt egyezmény alapján. Ennek a megállapodásnak viszont nem részese sem Oroszország, sem az Egyesült Államok és Ukrajna sem.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija-1 közszolgálati televíziós csatornának adott, vasárnap sugárzott interjújában hangsúlyozta, hogy „Oroszországnak jó készletei vannak kazettás bombákból”, és azzal fenyegetett, hogy a frontvonalon is beveti őket, ha Kijev ilyen típusú fegyvert használna.
Az ukrán hadsereg viszont a konfliktus kezdete óta azzal vádolja Moszkvát, hogy használja a kazettás bombákat és lőszereket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Trump és Hszi ismét találkozott – jobb vagy veszélyesebb hely lett a világ a tárgyalások után?

Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.

Trump és Hszi ismét találkozott – jobb vagy veszélyesebb hely lett a világ a tárgyalások után?
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Az energiaügyi államtitkár elmondta, lesz-e elegendő gáz a télen, és hogy milyen árakra számíthatunk

Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.

Az energiaügyi államtitkár elmondta, lesz-e elegendő gáz a télen, és hogy milyen árakra számíthatunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Hirdetés
Hirdetés