2010. december 16., 09:372010. december 16., 09:37
Az okmányokból kiderül, hogy amerikai diplomaták ghánai és nyugati diplomatákkal folytatott beszélgetéseik során elkeserítő képet festettek arról, mekkora sikerrel küzd az afrikai ország kormánya az egyre nagyobb gondot jelentő kábítószer-csempészet ellen.
A Ghánába akkreditált amerikai nagykövet jelentése szerint a brit kormány azt fontolgatja, hogy lezárja a drogcsempészek ellen indított, Westbridge nevű akciót, amelyet az akkrai nemzetközi repülőtéren indított, mivel elégedetlen a ghánai kormányzat hozzáállásával. A legnagyobb gondot a korrupció jelenti, amelyet jól illusztrál, hogy júliusban a brit illetékesek 1,8 kilogramm kokaint találtak a holland KLM légitársaság egyik repülőgépének fedélzetén, az ülések alá ragasztószalagozva, még az utasok beszállása előtt. Az akció statisztikáiból kiderül, hogy román, ghánai, nigériai, holland, brit és új-zélandi állampolgárokat egyaránt tetten értek a drogcsempészek elleni akció során az afrikai országban.
Az akció 2006-os kezdete óta összesen 350 kilogramm kokaint, mintegy 2200 kilogramm cannabist és 1,3 kilogramm heroint koboztak el, összesen mintegy 120 ezer dollár értékben. A WikiLeaks-botrány kapcsán egyébként tegnap kiderült: az amerikai légierő számítógépes hálózatában blokkolta a kiszivárogtatók portáljainak elérhetőségét. Az intézkedés vonatkozik a The New York Timesra, a The Guardianra és még 23 más honlapra, amelyen elérhetők a WikiLeaks-dokumentumok.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.