
Fotó: Facebook/Ukrán mezőgazdasági minisztérium
Románia továbbra is a legfontosabb alternatív útvonalat jelenti az ukrán gabona és egyéb termékek exportja számára a Kijev által a Fekete-tengeren kialakított saját folyosó mellett – jelentette ki csütörtökön az Egyesült Államok külügyminisztériumának egyik magas rangú illetékese.
2024. január 12., 10:122024. január 12., 10:12
Mint ismeretes, Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre. A kijevi kormányzat azután kezdte el használni a konstancai kikötőt, hogy Oroszország 2022 februárjában történt inváziója miatt leállították a saját fekete-tengeri kikötőiken keresztül történő szállítást.
szemben a 2022-es 8,6 millió tonnával – írja a Reuters .
Az év második felében azonban csökkent a tranzitmennyiség, miután Oroszország többször is támadta Ukrajna folyami kikötőit a Romániával határos Duna-szakaszon.
Jim O'Brien, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára egy csütörtöki tájékoztatón elmondta, hogy
„Úgy látom, hogy ez a jövőben is hasonló formában folytatódik” – mondta O'Brien újságíróknak.
„Ahhoz, hogy talpra álljon, Ukrajnának exportálnia kell. Úgy gondolom, hogy már a mostani exportszint fenntartása – körülbelül hétmillió tonna gabona és további körülbelül egymillió tonna egyéb termék havonta – több mint 25 milliárd dolláros éves GDP-t jelentene az ukrán gazdaság számára.
– mondta az amerikai illetékes.
O'Brien és az Európai Bizottság mobilitásért és közlekedésért felelős főigazgatója rendszeresen találkozik román, moldovai és ukrán tisztviselőkkel, hogy megtalálják a gabonaszállítási kapacitás növelésének módjait.
Eközben Edgars Rinkevics lett államfő csütörtökön Rigában azon a sajtótájékoztatón, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott, kijelentette: itt az ideje, hogy a partnerországok megváltoztassák Ukrajna támogatásával kapcsolatban az „ameddig szükséges” sablonnyilatkozataikat, és inkább a teljes győzelemig való támogatásról beszéljenek az Oroszország indította háború kapcsán.
„Véleményem szerint eljött az idő a hangsúly megváltoztatására. Gyakran mondtuk, hogy addig támogatjuk Ukrajnát, ameddig szükséges. De a
– hangoztatta Rinkevics. Biztosított afelől, hogy Lettország továbbra is segítséget nyújt Ukrajnának állami és társadalmi szinten.
Kiemelte, hogy a már nyújtott támogatás értéke meghaladta Lettország GDP-jének egy százalékát.
A lett államfő elmondta, hogy tájékoztatta Zelenszkijt a következő lett katonai segítségnyújtási csomagról, amely tarackokat, tüzérségi lövedékeket és páncéltörő fegyvereket tartalmaz majd.
Közölte azt is, hogy Ukrajna és Lettország együttműködési megállapodást ír alá drónok gyártásáról, továbbá egy megállapodást az ukrajnai újjáépítéshez nyújtott segítségről.
Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.
Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
szóljon hozzá!