
Hulusi Akar török védelmi miniszter
Fotó: Török védelmi minisztérium
Az amerikai védelmi minisztérium az Északkelet-Szíriában indított török hadművelet leállítását szorgalmazta, Törökország viszont szolidaritást követelt NATO-szövetségeseitől a terrorizmus elleni harcban pénteken.
2019. október 11., 20:112019. október 11., 20:11
2019. október 11., 20:122019. október 11., 20:12
Jonathan Hoffman, a Pentagon szóvivője közleményében hangsúlyozta, hogy Mark Esper amerikai védelmi miniszter a török hivatali partnerével, Hulusi Akarral folytatott csütörtöki telefonbeszélgetésében világossá tette, hogy
Donald Trump amerikai elnök korábban arra utasította az amerikai külügyminisztériumot, hogy próbáljon meg tűzszüneti megállapodást tető alá hozni Törökország és a szíriai kurdok között. Ezt megelőzően Trump a Twitteren azt írta, hogy az Egyesült Államoknak három lehetősége van; több ezer katonát küld a térségbe, és katonai úton tesz rendet, „keményen odacsap” pénzügyi úton és szankciókkal Törökországnak, vagy közvetítő szerepet vállal, hogy Törökország és a kurdok meg tudjanak állapodni.
Ugyanakkor Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter Isztambulban Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott sajtótájékoztatóján kijelentette:
Cavusoglu úgy fogalmazott: „nem elég azt mondani, hogy értjük Törökország aggodalmait, Ankara nyílt támogatást vár”.
Ankara szerdán indított offenzívát az általa terrorszervezetnek tartott, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. A YPG adja gerincét a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezetnek, amely összecsapásokat folytat a török hadsereggel és szíriai szövetségeseivel.
Stoltenberg jelezte:
A főtitkár egyúttal aggodalmait fejezte ki a török diplomácia vezetőjének, és rámutatott: a közös ellenség az Iszlám Állam. Hangsúlyozta: nem szabad engedni, hogy a dzsihadisták elleni nemzetközi fellépés utóbbi években elért eredményei veszélybe kerüljenek és az elfogott dzsihadisták megszökjenek az északkelet-szíriai internálótáborokból.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Független Államok Közössége (FÁK) asgabati csúcstalálkozóján szintén arra figyelmeztetett, hogy kiszabadulhatnak az Iszlám Állam terroristái. „Szíria északi részének olyan övezetei vannak, amelyekben a terrorszervezet harcosai összpontosulnak. Ezek mindeddig kurd harci alakulatok ellenőrzése alatt álltak.
– mondta az orosz vezető. Putyin kétségbe vonta, hogy a török hadsereg képes ellenőrzése alá vonni a helyzetet.
Az SDF közlése szerint az Iszlám Állam öt dzsihadistája szökött meg a nap folyamán az észak-szíriai Kamisli börtönéből, miután a török tüzérség lőtte a területet. A Rudau kurd televízió az SDF-re hivatkozva pedig azt állította, hogy a török hadsereg és a vele szövetséges szíriai milíciák 262 fegyverese vesztette életét a török katonai offenzíva kezdete óta az SDF-fel folytatott harcokban.
Az SDF saját közlése szerint mindössze 22 harcost vesztett. Hulusi Akar török védelmi miniszter korábbi közlése szerint a török csapatok és szövetségeseik „342 terroristával végeztek” a katonai művelet során. A török védelmi tárca legfrissebb értesülése szerint három török katona is elesett a harcokban.
Stockholm hétfőn, az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozásán áll majd elő javaslatával.
Amélie de Montchalin, francia Európa-ügyi miniszter szerint a Törökország elleni esetleges szankciókról is fognak egyeztetni az EU jövő heti csúcstalálkozóján.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!