
Fotó: Ilusztráció
2011. szeptember 21., 11:302011. szeptember 21., 11:30
Mint arról beszámoltunk, a román hatóságok azt követően robbantották ki a „tulipánháborút”, hogy a holland bevándorlási minisztérium pénteken bejelentette: az európai uniós tagállamok bel- és igazságügyi minisztereinek csütörtöki brüsszeli ülésén megvétózza a két ország fölvételét a belső határellenőrzés megszűnése nyomán létre jött uniós övezetbe, mivel nem látja garantáltnak a külső határok hatékony őrzését, és a korrupció elleni harc ütemével is elégedetlen.
Ennek nyomán péntek este óta több mint egytucatnyi, Hollandiából érkezett virágszállítmányt tartóztattak fel a határátkelőkön baktériumos fertőzés veszélyére hivatkozva. A hágai állásponthoz ugyanakkor kedden Finnország is csatlakozott, sőt a Kurier című osztrák napilap szerdán európai diplomatákra hivatkozva arról írt, hogy az idén márciusi schengeni csatlakozást megtorpedózó Franciaország és Németország is újabb vétóra készül, és nem támogatja még azt a kompromisszumos javaslatot sem, hogy Románia és Bulgária két lépcsőben csatlakozzon.
A Kurier információit ugyanakkor brüsszeli források tegnap cáfolták a Hotnews hírportál szerint..
Frederic Vincent, John Dalli közegészségügyi uniós biztos szóvivője szerdán egyébként közölte, a román hatóságok indoklást küldtek az Európai Bizottságnak arról, miért járnak el így. Az indoklás szerint a feltartóztatott szállítmányok nem rendelkeznek az úgynevezett „növényútlevéllel”, illetve növény-egészségügyi bizonylattal. Az elemzők többsége szerint ugyanakkor a holland szállítmányok vegzálása a hágai elutasító álláspont miatti bosszú. Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszter szerint a laboratóriumi elemzések szerdára voltak várhatók.
Közben szintén szerrdán nyilatkozatban tiltakozott a román parlament két háza az ellen, hogy több európai uniós tagállam parlamentje és kormánya úgy döntött, megakadályozza Románia csatlakozását a schengeni övezethez. A hivatalos román álláspont szerint nem korrekt ezen országok hozzáállása, mivel a schengeni övezethez való csatlakozás feltételei között ilyenek nem szerepeltek, a technikai feltételeket viszont az ország maradéktalanul teljesítette.
A képviselőház és a szenátus által szerdán elfogadott szöveg szerint a parlament aggodalommal nyugtázza és kategorikusan elutasítja egyes uniós partnerek parlamentjeinek és kormányainak döntését, amely szerint megakadályoznák az ország schengeni csatlakozását. A nyilatkozat leszögezi, hogy Románia az összes csatlakozási feltételt teljesítette, és méltányos döntést vár a tagállamoktól. Egyúttal felszólítja a kormányt, hogy mind kül-, mind belpolitikai téren tegyen meg mindent a schengeni csatlakozás érdekében, egyúttal felhívja az uniós fórumok és a tagállamok figyelmét, hogy a román állampolgárok az Európai Unió teljes jogú polgárai is.
A román álláspontot ismételte meg szerdán Traian Igaş belügyminiszter is, aki a Nemzetközi Rendőrszervezet kongresszusán, leszögezve: az ország teljesítette a csatlakozási feltételeket, és készen áll arra, hogy „a nagy schengeni család” tagjává fogadják.
Közben a román diplomácia megpróbálja menteni a menthetőt. Teodor Baconschi külügyminiszter közölte, Románia igyekszik a schengeni csatlakozás kapcsán kialakult patthelyzet feloldására, ezért francia és német kollégájával is tárgyalt, és emlékeztette őket, hogy korábban, ha egy tagállam a többiekétől eltérő álláspontot alakított ki, akkor a többiek meggyőzték: nincs értelme megtörni a konszenzust.
| Teodor Baconschi külügyminiszter |
Baconschi még mindig reménykedik abban, hogy Hollandia és Finnország módosítja álláspontját, ha azonban mégsem, akkor az Európai Bizottságban is napirendre kívánják tűzni a témát még ősszel. A külügyminiszter megismételt azon álláspontját, miszerint a vétóra készülő tagállamok belpolitikai okok miatt készülnek a román csatlakozás ellen szavazni, Hollandia álláspontját például az határozza meg, hogy kormányra került egy euroszkeptikus párt, így a schengeni bővítés elvi elutasítása a kormányprogramba is bekerült.
Egyúttal ő is kijelentette, hogy Románia teljesítette a csatlakozási feltételeket, különös tekintettek a déli és a keleti határőrizet megerősítésére: így például több mint egymilliárd eurót költöttek a határok védelmét elősegítő technológia megvásárlására.
Baconschihoz hasonlóan nyilatkozott Leonard Orban, a kedden létrehozott Európai Ügyek Minisztériumának vezetője is: közölte, ha csütörtökön elutasító döntés születik, az Európai Bizottság eléviszik az ügyet.
Orban, aki 2007és 2010 között többnyelvűségért felelős európai biztosként tevékenykedett, úgy vélekedett, a csalódást keltő helyzet miatt nem kell elcsüggedni. Rámutatott: az Unión belül vita zajlik azok között, akik több Európát akarnak, és azok között, akik inkább a nemzetállami szuverenitás megerősítését szeretnék.
A bel- és igazságügyi testület csütörtöki ülésén arról a kompromisszumos javaslatról szavaznak, hogy Románia és Bulgária két lépcsőben csatlakozzon a schengeni övezethez: az első lépcsőben csupán a légi és a tengeri határátkelőkön oldanák fel a határellenőrzést, a szárazföldi határátkelők ügyében pedig csak jövőre döntenének.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.