
Fotó: Facebook/Gesztesi Károly
Végső nyugalomra helyezték Gesztesi Károly színművészt csütörtökön Budakalászon, a Csalogány utcai temetőben – közölte a család az MTI-vel.
2020. január 09., 19:262020. január 09., 19:26
A szertartás szűk körben zajlott, a családtagok mellett a legközelebbi barátok, művésztársak voltak csak jelen – írták a közleményben, amelyet a Hit Gyülekezete Sajtóirodája juttatott el az MTI-hez.
Életéért 50 percen keresztül küzdöttek sikertelenül, halálát szívroham okozta.

Ötvenhat éves korában szombat este meghalt Gesztesi Károly színművész – számolt be híradójában a TV2.
Gesztesi Károly Tóth Károly néven született 1963. április 16-án. Szülei válása után édesanyja férjhez ment Gesztesi Jánoshoz, akinek a nevét később hivatalosan is felvette.
Gesztesi Károly a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társulatának tagja volt. Az 1990-1991-es évadban a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt, 1992-1993-ban a József Attila Színház, 1994 és 1998 között a Vígszínház társulatának tagja volt, azóta szabadfoglalkozásúként dolgozott.
Gesztesi Károly az egyik legismertebb magyar szinkronszínész volt, olyan sztároknak kölcsönözte a hangját, mint Sylvester Stallone, Wesley Snipes, Vin Diesel, Forest Whitaker, de ő volt a Shrek-filmekben a főhős magyar hangja is. Számtalan sorozatban – a többi közt a Baywatchban, a Rex felügyelőben és a Trónok harcában – is hallhatta hangját a közönség.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!