
Fotó: Facebook/Varga Judit
Magyarország nem lesz abban a helyzetben, hogy támogassa Ukrajna európai integrációját, ha Kijev nem biztosítja az ottani kisebbség jogait – mondta Varga Judit hétfőn Madridban, az Európai Ügyekkel Foglalkozó Bizottságok Konferenciáján (COSAC).
2023. szeptember 19., 07:552023. szeptember 19., 07:55
Az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke az uniós tagországok nemzeti parlamentjeiben tevékenykedő uniós bizottsági elnökök társaságában vett részt és szólalt fel a spanyol soros EU-elnökség jegyében zajló tanácskozáson.
„Egyértelműen támogatjuk Ukrajna integrációs folyamatát, de Kijev nagyon szigorú feltételsort kapott, amikor megelőlegezték neki a tagjelölti státuszt. Madridi felszólalásomban kitértem arra, hogy
– mondta Varga Judit, aki telefonon nyilatkozott Madridból az MTI-nek.

Az ukrán parlament által a kisebbségi törvényhez benyújtott, első olvasatban elfogadott módosító javaslatok nem állítják vissza az ukrajnai nemzeti kisebbségek korábbi jogait – állapítja meg közös nyilatkozatában két kárpátaljai magyar szervezet.
Hozzátette, hogy októberben készül el az európai bizottsági értékelés, amely alapján a tagországok döntenek a továbbiakról. Megjegyezte:
„Hangsúlyosan szóltam az EU bővítésének kérdéséről. Elmondtam, hogy Magyarország hosszú évek óta elkötelezett támogatója az EU nyugat-balkáni bővítésének, nagyon fontos, hogy valódi perspektívát nyújtsunk, és csak érdemeken alapuló bővítést tudunk elfogadni. A térség országai, elsősorban Szerbia már lassan tíz éve csatlakozási tárgyalásokat folytatnak az unióval. Olyan integrációs szinten kell együttműködni, amely nem sérti a nemzeti szuverenitást, a szubszidiaritás elvét, és ott legyen mélyebb az integráció, ahol annak valódi hozzáadott értéke van” – fejtette ki Varga Judit.
Fotó: Facebook/Varga Judit
Varga Judit elmondta Magyarország álláspontját a spanyol uniós elnökség prioritásairól is.
„Kiegyensúlyozottan megfogalmazott uniós elnökségi programról van szó, amely kezeli azokat a kihívásokat, melyeknek Európának most meg kell felelnie. Ezek közé tartozik a versenyképesség, a szociális pillér erősítése, valamint a migráció kezelése. José Manuel Albares spanyol külügyminiszter mostani beszédében a demográfia ügyét is kiemelte, ami Magyarország számára fontos prioritás” – sorolta Varga Judit.
és azt a kormány a versenyképesség szempontjából közelíti meg. Varga Judit úgy fogalmazott: „uniós elnökségünk idején” a magyar családpolitikai intézkedéseket is „népszerűsíteni kívánjuk”.
A COSAC-tanácskozáson részt vettek a tagjelölt országok, így a Nyugat-Balkán képviselői is, Szerbiát Kovács Elvira, a belgrádi parlament uniós bizottságának elnöke képviselte.

A kárpátaljai magyarok több száz éve élnek a szülőföldjükön, ezért államalkotó tényezők szeretnének lenni, az ezzel járó jogokkal és lehetőségekkel,

A nemzeti szimbólumok használatát és a magyar nemzeti himnusz eléneklését is megtiltotta a tanintézet új ukrán vezetősége a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola idei tanévnyitóján; Potápi Árpád János elfogadhatatlannak nevezte a történteket.
Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
szóljon hozzá!