
Fotó: Pinti Attila
Magyarország az Európa Tanács Miniszteri Bizottságához fordult, hogy tegyen jelentést az úzvölgyi helyzetről, fellépésével meg kell akadályozni ugyanis, hogy területfoglalás történjen a katonatemetőkön keresztül – jelentette ki Tilki Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője Strasbourgban, az MTI-nek telefonon nyilatkozva kedden.
2019. október 01., 19:552019. október 01., 19:55
Az Európa Tanácsa Parlamenti Közgyűlésének őszi ülésszakán tartózkodó képviselő elmondta, Magyarország azt várja az Európa Tanács Miniszteri Bizottságától, hogy egységes állásfoglalás keretében állapítsa meg: Dormánfalva önkormányzata túlterjeszkedett hatáskörén, és illegálisan építettek betonkereszteket a magyar katonasírok fölé.
„Azt reméljük, hogy a Miniszteri Bizottság fellépése általa megelőzhetők lesznek a hasonló esetek bárhol máshol az Európai Unió területén” – mondta a képviselő.
Tájékoztatása szerint Európában mindenhol található olyan katonai temető, melyben más állam katonái nyugszanak.
– fogalmazott.
A Miniszteri Bizottság egységes véleményének megfogalmazása révén Magyarország reméli a temető eredeti állapotának helyreállítását is – tette hozzá Tilki Attila.
Az úzvölgyi katonatemető ügye azt követően került a figyelem középpontjába, hogy Dormánfalva polgármesteri hivatala ez év tavaszán részben
és egy kelta keresztes emlékművet – a román vasgárdisták jelképét – is emelt. Június 6-án több ezer román megemlékező, a kaput kitépve, a temető előtt élőláncot képező magyarokat és a rendfenntartó erőket bántalmazva erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella ortodox felszentelésén.
A csendőrség a június 6-i rendbontás miatt Borboly Csabára, a Hargita megyei önkormányzat elnökére, és Grüman Róbertre, a Kovászna megyei önkormányzat alelnökére rótt ki egyenként háromezer lejes (210 ezer forint) bírságot, arra hivatkozva, hogy elmulasztották a csendőrségen is bejelenteni az élőláncot.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
szóljon hozzá!