Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a kémelhárítás merényletkísérleteket hiúsított meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és más magas rangú ukrán politikai, illetve katonai vezetők ellen, a merényleteket az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tervelte ki – hozta nyilvánosságra kedden az SZBU és az ukrán főügyészi hivatal.
2024. május 07., 16:432024. május 07., 16:43
2024. május 07., 19:152024. május 07., 19:15
A két szervezet hivatalos honlapjain megjelent közlemények szerint a hatóságok letartóztatták az államfő, a kormányzati szervek és más vezető tisztviselők védelmét ellátó Ukrán Állambiztonsági Hivatal (UDO) két ezredesét, akiket hazaárulással és terrortámadás elkövetésében való közreműködéssel vádolnak. Az SZBU közlése szerint a merényleteket egy ügynöki hálózat készült megvalósítani, amelyet a biztonsági szolgálat az állambiztonsági hivatal vezetésének közreműködésével leplezett le.
A közleményekben nem nevezték meg a két letartóztatott ezredest. Az SZBU által nyilvánosságra hozott részletek szerint az FSZB ügynökhálózatának egyik feladata az volt, hogy az elnök biztonságát őrzők közül végrehajtókat toborozzon, akik túszul ejthetik az államfőt, majd megölhetik – részletezte az SZBU. A szakszolgálat szerint Zelenszkij mellett Vaszil Maljuk SZBU-főnököt, Kirilo Budanovot és más magas rangú tisztviselőket is ki akartak iktatni. Az SZBU vezetője a közleményben feltárta, hogy csupán szűk kör tudott az ellenséges ügynökök leleplezésére irányuló műveletről, és ő személyesen irányította annak menetét. Szavai szerint a terrorcselekmény „ajándék lett volna” Vlagyimir Putyin orosz elnöknek beiktatása alkalmából.
Az SZBU közölte, hogy Budanovval például még húsvét előtt végezni akartak. Azt tervezték, hogy rakétacsapást indítanak annak a háznak a koordinátáira, ahol a katonai hírszerzés főnöke tartózkodik. Ezután drónnal szándékozták megtámadni azokat az embereket, akik a csapás helyszínén maradtak.
A tervezett merénylet végrehajtójának fegyverzetét az állambiztonsági hivatal egyik ezredese biztosította, aki személyesen vitte Kijevbe a csapásmérő drónokat, RPG-7 tölteteket, valamint MON-90 típusú gyalogsági aknákat. Az SZBU rögzítette az ezredes Ukrajna egyik régiójába tett útjait, ahol drónokat és robbanóanyagokat vásárolt, valamint a terrortámadás lehetséges elkövetője és annak FSZB-s összekötője közötti beszélgetéseket. A két beszervezett ukrán tiszt lakóhelyén végzett házkutatások során bűncselekményre utaló tárgyakat, dokumentumokat találtak – tette hozzá az SZBU.
Szerhij Liszak, a keleti Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy reggel az orosz erők tüzérségi és dróncsapást mértek a régióban Nyikopol városra, a támadásban egy helybeli idős nő sérült meg. Az északkeleti Szumi megye rendőrsége kedden arról tájékoztatott, hogy előző nap az orosz csapatok 224 csapást mértek a régióra: egy ember meghalt, két kisgyermek és két felnőtt megsérült.
Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett 25 orosz harckocsit, 37 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 34 drónt. Az ukrán hatóságok huszonegy olyan észak-koreai ballisztikus rakétának a roncsait vizsgálták meg, amelyeket az orosz hadsereg vetett be Ukrajna ellen december vége és február vége között – közölte az ukrán főügyészség a Reuters hírügynökség kérdésére adott írásos válaszában, amelyet ukrán hírportálok idéztek.
A főügyészség hozzátette, hogy az említett időszakban körülbelül ötven észak-koreai gyártású rakétát lőtt ki Oroszország Ukrajnára, ezeknek körülbelül a fele letért röppályájáról és felrobbant a levegőben. Ezekben az esetekben nem is találtak roncsokat. A főügyészi hivatal közlése szerint a huszonegy vizsgált rakéta között volt három olyan, amelyet Kijevre és környékére lőttek ki, a többi célpontja Harkiv, Poltava, Donyeck és Kirovohrad megye volt. A december 30-án indított csapássorozat következtében 24 ember meghalt, 115-en megsebesültek, és számos lakóház és ipari létesítmény is megrongálódott.
Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
szóljon hozzá!