
Ukrajna szerint provokáció. A két magyar hadifoglyot is szállító gép csütörtök hajnalban landolt Budapesten
Fotó: Bodnár Boglárka/MTI
A nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértésének minősül, hogy Oroszország átadott két ukrán hadifoglyot Magyarországnak – jelentette ki a hadifoglyokkal való bánásmód kérdéseivel foglalkozó ukrajnai koordinációs törzs csütörtökön kiadott közleményében.
2026. március 05., 15:512026. március 05., 15:51
„A törzs elítéli az ukrán állampolgárok átadását Magyarország és az agresszor állam között, és ezt orosz provokációnak tekinti. Ezzel a céljuk ismét támadni a genfi egyezményeket és a nemzetközi jogot, valamint Oroszország Európa elleni hibrid agressziójának keretében kísérletet tenni két európai ország kapcsolatainak lerontására” – hangsúlyozták a Telegramon. Az ukrajnai testület rámutatott továbbá arra, hogy

Magyarország energiaellátásának biztonságáról egyeztet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvában Vlagyimir Putyinnal annak érdekében, hogy a krízis ellenére is rendelkezésre álljon a szükséges kőolaj- és földgázmennyisé.
„Felszólítunk mindenkit, aki érintett ebben a provokációban, hogy mondjon le jogellenes szándékairól, és ne tegye alkualappá azokat az ukrán katonákat, akik az Oroszországi Föderáció agressziója következtében kerültek orosz fogságba. Egyúttal követeljük, hogy adjanak teljes körű tájékoztatást a fogságban lévő ukrán állampolgárok egészségi állapotáról, és tegyék lehetővé, hogy Ukrajna felhatalmazott képviselői meglátogathassák védőinket” – áll a közleményben.
A koordinációs törzs kiemelte: folyamatosan dolgozik azon, hogy minden ukrán állampolgárt – beleértve a kettős állampolgársággal rendelkezőket is – kivétel nélkül kiszabadítsa és hazavigye az orosz fogságból. „Korábban, 2023-ban Oroszország már átadott 11 ukrán állampolgárt Magyarországnak anélkül, hogy erről egyeztetett volna Ukrajnával” – emlékeztetett a testület.

Az ukrán külügyminisztérium szerdán este bekérette a magyar ügyvivőt, miután Moszkva átadott Magyarországnak két, magyar–ukrán kettős állampolgárságú hadifoglyot, akiket az ukrán hadseregbe soroztak be.
Mint arról beszámoltunk, a két magyar hadifoglyot Valgyimir Putyin orosz elnök Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter moszkvai látogatása során adta át a tárcavezetőnek. Az őket szállító gép csütörtök hajnalban landolt Budapesten. A két kárpátaljai magyar férfit szeretteik várták a Liszt Ferenc Budapest Nemzetközi Repülőtéren.
Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.
Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
szóljon hozzá!