
Hazatérés. Két kárpátaljai magyart engedett szabadon Oroszország, Ukrajna máris háborog
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Az ukrán külügyminisztérium szerdán este bekérette a magyar ügyvivőt, miután Moszkva átadott Magyarországnak két, magyar–ukrán kettős állampolgárságú hadifoglyot, akiket az ukrán hadseregbe soroztak be.
2026. március 05., 10:282026. március 05., 10:28
Ukrajna külügyminisztériuma „cinikus” PR-fogásnak minősítette a magyar katonák elengedését.
„A világ azon országai, amelyek őszintén segítenek Ukrajnának a fogságban lévő emberek kiszabadításában és az élet védelmében, soha nem kísérik humanitárius erőfeszítéseiket ilyen cinikus PR-ral és politizálással. Fontos, hogy az életnek legyen a legnagyobb értéke” – áll a nyilatkozatban, amelyet a Kyiv Independent idézett.
A brutális körülményekről, köztük kínzásokról híres orosz fogságból visszatérő foglyok ügye Kijev számára a legfontosabb prioritás, áll a minisztérium közleményében.
„Az ukrán fél folyamatosan dolgozik ezen, minden fórumon és minden olyan féllel, amely hozzájárulhat népünk fogságból való kiszabadításához. Ugyanakkor kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy ez nem az első alkalom, hogy Moszkva és Budapest manipulálja a hadifoglyok érzékeny kérdését” – közölte a minisztérium.
Mint arról beszámoltunk, a két magyar hadifoglyot Valgyimir Putyin orosz elnök Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter moszkvai látogatása során adta át a tárcavezetőnek.
Az őket szállító gép csütörtök hajnalban landolt Budapesten.
A két kárpátaljai magyar férfit szeretteik várták a Liszt Ferenc Budapest Nemzetközi Repülőtéren.
Szijjártó Péter hangsúlyozta:
„Nekünk, magyaroknak minden erőnkkel ki kell állni a béke mellett” – hangsúlyozta, hozzátéve: a legfontosabb feladatunk az, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a szomszédban zajló háborúba.„Nekünk ebből a háborúból ki kell maradnunk, és minden egyes magyar embert meg kell védenünk ennek a háborúnak a következményeitől és magától a háborútól” – fogalmazott.
– hangsúlyozta.
„Sajnos sok magyart vittek el. Sokan meg is haltak, sokan eltűntek, és voltak, akik hadifogságba kerültek. Most ők hazatérhetnek, most már biztonságban vannak, nekik már nem kell visszatérniük a háborúba „– mondta.
„Szinte percre pontosan 24 órával ezelőtt indultunk el pont innen, és azért indultunk el, hogy többen jöjjünk haza, mint ahányan elmentünk, és ez mint láthatják sikerült is, hála Istennek” – tette hozzá.
A kényszersorozott, magyar állampolgársággal is rendelkező, magyar nemzetiségű férfiak a Szijjártó Pétert szállító repülőgéppel érkeztek Budapestre.
Orbán Viktor miniszterelnök keddi telefonbeszélgetésükkor kérte az orosz hadifogságba esett magyar állampolgárok szabadon bocsátását Vlagyimir Putyintól. Szijjártó Péter szerda este jelentette be a két kárpátaljai magyar kényszersorozott hadifogoly elengedését, miután tárgyalt az orosz elnökkel.
Kijev szerint a zavar oka az oroszok nyugat-ukrajnai energiainfrastruktúra elleni támadása. Budapest és Pozsony azonban Ukrajnát vádolja azzal, hogy szándékosan leállította a tranzitot, és erre műholdfelvételt is bemutattak bizonyítékként.
A tárgyalások előtt a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov támogatását fejezte ki a két államnak, és zsarolással vádolta Ukrajnát.
Eközben
– jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán.
„Továbbra is szinte napi szinten tartjuk a kapcsolatot az Egyesült Államokkal. Jelenleg azonban az Iránnal kialakult helyzet miatt még nem érkeztek meg a háromoldalú találkozóhoz szükséges jelzések” – mondta este tartott beszédében.
Mint ismeretes, az Egyesült Államok és Izrael szombaton támadást indított Irán ellen, miután hetekig tartottak az országban a kormányellenes tüntetések.
A támadásra azután került sor, hogy a Washington és Teherán közötti tárgyalások nem vezettek megállapodáshoz Irán urándúsítási programjáról.
„Amint a biztonsági helyzet és a tágabb politikai kontextus lehetővé teszi számunkra a háromoldalú diplomáciai munka folytatását, meg fogjuk tenni. Ukrajna készen áll rá” – mondta Zelenszkij.
Ukrán és amerikai tisztségviselők csütörtökön Genfben találkoztak, hogy megvitassák a háromoldalú tárgyalások következő szakaszának előrehaladását.
Az Egyesült Államok iráni támadása előtt Zelenszkij azt mondta, hogy a következő háromoldalú béketárgyalások valószínűleg március elején Abu-Dzabiban fognak zajlani.
Oroszország továbbra is maximalista követeléseket támaszt a béketárgyalásokon, miközben folytatja háborúját Ukrajna ellen.
Moszkva azt követeli, hogy Ukrajna vonuljon ki a Donbasz még ukrán fennhatóság alatt levő részéből, ahol erődvárosok akadályozzák a gyorsabb orosz előrenyomulást.
Vlagyimir Putyin: Oroszország még az újabb szankciókat megelőzően kivonulhat az európai gázpiacról
Utasítást kap az orosz kormány, hogy a vállalatokkal együtt vizsgálja meg az európai piacról való azonnali kivonulás és az alternatív gázpiacokra való átállás kérdését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak adott szerda este adott nyilatkozatában.
Putyin szerint Oroszország számára előnyösebb lehet már most leállítani a gázszállítást Európába, nem pedig egy év múlva, ahogyan azt az Európai Unió szeretné.
„Ők úgyis (…) egy hónap múlva (március) 25-től korlátozásokat terveznek bevezetni az orosz gáz, közte a cseppfolyósított gáz vásárlására. Egy év múlva, (20)27-ben további korlátozások lépnek életbe, egészen a teljes tilalomig. Most pedig más piacok nyílnak meg. És talán számunkra előnyösebb lenne már most leállítani az európai piacra történő szállításokat. Átmenni azokra a piacokra, amelyek megnyílnak, és ott megvetni a lábunkat” – mondta.
Hozzátette, hogy ebben az ügyben még nem született meg a döntés.
„A szakszolgálataink rendelkezésére álló adatok szerint, ahogy egykor az Északi Áramlatokat felrobbantották, Kijevben most, néhány nyugati szakszolgálat támogatásával, a Kék Áramlat és a Török Áramlat felrobbantására készülnek. Tájékoztattuk ebben az ügyben török barátainkat. Meglátjuk, mi fog történni ezen a területen, de ez nagyon veszélyes játék, különösen ma” – mondta.
Az orosz elnök terrortámadásnak minősítette az orosz gázszállító hajó ellen a Földközi-tengeren végrehajtott támadást.
Oroszországot megbízható szállítónak nevezte. Azt mondta, hogy az európai gázár emelkedése nem közvetlenül kapcsolódik a szállításokhoz, mert azok egészében véve nem csökkentek, a helyzet a világpiaci általános helyzet következménye.
Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.
Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
szóljon hozzá!