Hirdetés

Újabb ügynökvádak

Tizenkét besúgó dolgozhatott a lengyel püspöki karban. A lengyel püspöki karban beszervezett informátorai révén próbálta meg befolyásolni az egykori lengyel kommunista belbiztonsági szolgálat (SB) Stefan Wyszynski bíboros utódja, az új lengyel prímás személyének kiválasztását – állította tegnapi számában a Dziennik című lengyel napilap. Az újabb ügynökvádak nem sokkal az után merültek fel, hogy közvetlenül beiktatása előtt a kommunista titkosszolgálattal folytatott együttműködése miatt lemondott hivataláról Stanislaw Wielgus varsói érsek, Józef Glemp bíboros kinevezett utódja, majd pedig hasonló okokból benyújtotta lemondását Janusz Bielanski, a krakkói Wawel-székesegyház plébánosa is.

Krónika

Krónika

2007. január 10., 00:002007. január 10., 00:00

A lap a lengyel belügyminisztérium egyházi ügyekkel foglalkozó IV. ügyosztálya 1978. január 30-i titkos dokumentumára hivatkozik, melyben 12 lengyel püspököt említenek meg a belbiztonságnál számon tartott fedőnevükön. Hogy a fedőnevek mögött kik rejtőznek, az nem ismeretes.
A dokumentumból az is kiderül, hogy a belbiztonság mindenképpen meg akarta akadályozni Karol Wojtyla bíboros, krakkói érsek (a későbbi II. János Pál pápa) varsói érsekké és a lengyel püspöki kar elnökévé történő megválasztását.
A Wielgus-üggyel kapcsolatban Lengyelországban olyan spekulációk terjednek, hogy a Szentszék visszahívná Józef Kowalczyk lengyelországi pápai nunciust, aki állítólag túl későn értesítette a Vatikánt az érsek ellen felmerült vádakról, illetve elhallgatta a bizonyítékok igazi terjedelmét. Jaroslaw Gowin, a Znak című katolikus folyóirat korábbi főszerkesztője emlékeztetett arra, hogy a nuncius már a múltban is késlekedett az egyház számára kínos információk továbbításával. Így II. János Pál pápa nem szerezhetett tudomást például a később lemondásra kényszerült Juliusz Paetz volt poznani érsek ellen felmerült szexuális molesztálási vádakról.
Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök helyeselte Wielgus lemondását. A lengyel kormányfő elmondta: megérti azokat, akik védték a püspököt, de „a dolgok az eddigi mederben nem mehettek tovább”. A kormányfő szerint a lengyel katolikus egyház jelenlegi válsága egyben „nemzeti válság” is. „Határozottabban meg kell mutatnunk a nemzetnek, hogy kik voltak az áldozatok itt, és kik a hóhérok, és nekünk ezekkel a hóhérokkal kell foglalkoznunk” – mondta a lengyel kommunista titkosszolgálat mesterkedéseire utalva. Kaczynski szerint nem szabad megengedni, hogy az igazi bűnösök névtelenek maradjanak azon emberek előtt, akiket sikerült megtörniük, és akik végül mégiscsak áldozatok voltak.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés