Hirdetés

Újabb rendbontások

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Három demonstrációt is tartottak a hétvégén Budapesten. A Magyar Demokratikus Charta és a romák tüntetésein a szélsőségesség ellen tiltakoztak, míg a radikális jobboldaliak tüntetésén a másik két megmozdulás ellen. Később az utóbbi demonstráció egyes résztvevői randalírozni kezdtek. A hétvégén ismét randalírozásba fulladó tüntetéssorozat jellemezte a budapesti utcaképet. Szombat délután egyszerre három tüntetést is tartottak a fővárosban: a Magyar Demokratikus Charta által összehívott demonstráció résztvevői a Clark Ádám térről vonultak a Kossuth térre, ahol Gyurcsány Ferenc kormányfő is beszédet mondott.

Gazda Árpád

2008. szeptember 22., 00:002008. szeptember 22., 00:00

Demonstrációt szerveztek a roma szervezetek is a cigányellenesség ellen, míg a Hősök terén szélsőjobboldali radikálisok gyűltek össze, akik az első két tüntetés ellen tiltakoztak. Az első két rendezvény rendbontás nélkül ért véget, ám a harmadik résztvevői a Szabadság térre vonultak. A rendbontás akkor kezdődött, amikor a charta és a cigány szervezetek demonstrációja ellen tiltakozó radikális csoportok Hősök terei rendezvényükről a Szabadság térre értek. A radikálisok egy része macskaköveket, Molotov-koktélokat, égő anyagokat és cipőket dobált a szovjet hősi emlékmű, illetve az azt védő rendőrök felé. A rendőrség ekkor könnygázt vetett be, és rövid idő alatt kiszorította a térről a rendbontókat. Helyszíni beszámolók szerint a radikálisok egy csoportja a két másik tüntetésről hazafelé tartó résztvevők ellen rendezett hajtóvadászatot, egy másik agresszív csoport pedig bántalmazta az Index internetes portál újságíróját. A rendőri beavatkozás elől egy csoport a Szabadság tér közelében lévő Hazatérés templomába menekült, ők a néhány órás bujkálást követően távozhattak. Az összecsapások este fél nyolc körül értek véget a Hősök terénél, illetve az Izabella utcánál, ahol ismét könnygázt vetettek be a rendőrök. A rendbontók közül többen egy rendőrautót is felgyújtottak, mások egy rendőrségi teherautót törtek fel, és 18 védőpajzsot vittek magukkal. Az összecsapások miatt egy időre megbénult Budapest belvárosa. A vonulásuk során törő-zúzó szélsőségesek több millió forintos kárt okoztak, a rendőrség 12 embert őrizetbe vett. Négyen megsérültek, hárman közülük rendőrök.

Eltérő megítélés
A történteket eltérően ítélik meg a parlamenti pártok. Nyakó István MSZP-szóvivő szerint volt létjogosultsága a chartás demonstrációnak, és azt hangoztatta: a megszólalók szavát nem nyomta el az „újnyilasok” ordibálása. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerint is fontos volt a tolerancia érdekében összehívott két demonstráció. Balog Zoltán fideszes szakpolitikus szerint egy előre szervezett provokációról van szó, a kérdésben most már a titkosszolgálatok szerepét is vizsgálni kellene. A Fidesz az első perctől kezdve figyelmeztette a kormányt, hogy ne szervezzék egymás mellé a demonstrációkat, mert ebből csak baj lehet – emlékeztetett. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szerint a szélsőjobboldalt erősíti a széteső államhatalom.
 
Gyurcsány: magyar nem háborúzhat magyarral
A Magyar Demokratikus Charta által összehívott demonstráción korábban egyébként Gyurcsány Ferenc kormányfő azt hangoztatta: a magyarok egymásnak nem ellenfelei, hanem bajtársai, testvérei; magyar nem háborúzhat magyarral. Azt is hangsúlyozta: van egy erős jobboldali politikai közösség, tagjainak azt üzeni, hogy ők is a honfitársai és a barátai. Úgy fogalmazott: a jóindulatú emberek egymásra nyitott Magyarországát keresi. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke arról beszélt: ha a bal- és a jobboldali demokraták összefognak és felemelik szavukat, akkor a szélsőségeseknek semmi esélyük nem lesz.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés