Hirdetés

Norvég „gyerekrablók” ellen tüntettek Bukarestben

Heves tiltakozást váltott ki Romániában annak a norvég–román házaspárnak a kálváriája, amelytől az oslói hatóságok elszakították öt gyermekét.

Rostás Szabolcs

2015. december 20., 15:242015. december 20., 15:24

A túlkapásai miatt számos országban bírált norvég gyermekvédelmi szolgálat (Barnevernet) november 16-án előzetes bejelentés nélkül, egyszerű gyanúsítgatások alapján megfosztotta négy hónap és kilenc év közötti gyerekeitől Bodnariuékat. Egy szombati bukaresti tüntetésen több százan követelték a család újraegyesítését.

A román családapa, Marius Bodnariu számítástechnikai mérnök Bukarestben ismerkedett meg norvég ápoló feleségével, Ruth-tal, aki önkéntesként segített gyerekeken Romániában. Tíz évvel ezelőtt telepedtek le a skandináv országban: a férfi Naustdal polgármesteri hivatalának alkalmazottja, felesége a helyi kórházban dolgozik, amúgy mindketten a pünkösdista egyház tagjai.

A család Romániában élő hozzátartozóinak beszámolói szerint két lányuk egyik pedagógusa novemberben amiatt tett feljelentést a szakhatóságnál, hogy Eliana és Naomi vallásos dalt énekelt az iskolában. A pedagógus úgy véli, az sincs rendjén, hogy a gyerekek nagymamája erősen hisz abban, Isten megbünteti a bűnöket, és ez szerinte hátrányosan befolyásolja a kicsik fejlődését, ezért a szülők „segítségre\" szorulnak a nevelésben.

A Barnevernet dolgozói a szülők tudta nélkül kihallgatták a lányokat, akiktől megtudták: rosszalkodásért vagy rendetlenkedésért otthon rácsapnak a fenekükre vagy meghúzzák a fülüket. Emiatt a két lányt haza sem engedték, öt és két éves öccsüket aznap rendőri kísérettel vették el, a szülők 24 órás őrizetbe vétele után pedig gyámszülőkhöz került Bodnariuék három hónapos csecsemője is.

A „vallási radikalizmussal” és családon belüli erőszakkal vádolt házaspár gyermekeit két különböző, a lakhelyüktől több órányi autóútra fekvő városban helyezték el, lányaikat egyáltalán, fiaikat hetente egyszer, a kisdedet pedig kétszer négy órára látogathatják, holott a picit anyja még szoptatta.

Amikor a szülők a napokban jelezték, hogy karácsonyi ajándékot szeretnének átadni gyerekeiknek, a hatóságok leszögezték: a csomagokat kizárólag a nevelőszülők útján juttathatják el. Sőt miközben a norvég a gyerekjóléti szolgálat közölte, februártól próbálnak behatóbban megismerkedni a házaspárral, ezzel egy időben máris nekiláttak a gyerekek örökbefogadási procedúrájának.

Az ügyben a világhálón indult szolidarizáló akció keretében több ezren petícióban kérik a gyerekek hazaengedését, szombaton pedig mintegy háromszázan Norvégia bukaresti nagykövetsége előtt tüntetve követelték ugyanezt. Daniel Bodnariu, a családapa Romániában élő testvére elmondta, fivérét és sógornőjét sokkolták a minden alapot nélkülőző vádak. „Arra figyelmeztetnék valamennyi, Nyugat-Európában letelepedni vágyó román állampolgárt, hogy ilyesmi bárkivel megtörténhet Norvégiában, aki mondjuk erélyesebben rászól a gyerekére\" – nyilatkozta a testvére családjának újraegyesítéséért síkra szálló férfi.

Aki elmondta azt is, a norvég illetékesek arra biztatták sógornőjét: vallja azt, hogy férje rendszeresen bántalmazta, és akkor visszakaphatja gyerekeit. Számos román parlamenti képviselő felszólította a bukaresti külügyminisztériumot, lépjen fel határozottan az oslói hatóságoknál Bodnariuék érdekében. A tárca szombaton közölte, figyelemmel követi az ügyet, és folyamatosan kapcsolatban áll az érintett házaspárral és a norvég hatóságokkal.

Különben a norvég gyerekjogvédelem módszerei már korábban is megdöbbenést váltottak ki külföldön. Miután egy cseh édesanyát a mai napig nem bizonyított pedofilgyanú miatt 2011-ben megfosztottak két kisfiától, Milos Zeman cseh államfő a nácik árja gyerekprogramjához hasonlította a Barnevernet gyakorlatát, idén októberben pedig kizárta a prágai norvég nagykövetet elnöki hivatala valamennyi rendezvényéről. Egyébként a cseh édesanyának megtiltották azt is, hogy az évente engedélyezett kétszer 15 perces láthatáson anyanyelvükön szóljon fiaihoz.

Sajtóbeszámolók szerint egy amerikai anyától azért vették el 19 hónapos kisfiát a norvég gyerekvédők, mert azzal gyanúsították, hogy rendes táplálás helyett csak szoptatni akarja, holott ő csak fokozatosan akart rászoktatni gyerekét a szilárd ételekre. Egy szlovák férfitől és hallássérült norvég feleségétől a „szemkontaktus hiánya\" miatt szakították el néhány hónapos kislányukat. Egy orosz pártól egy hiányzó tejfog miatt vették el a kisfiukat, amiről a hatóság úgy vélte, hogy családon belüli erőszak miatt hullott ki. Azzal is indokoltak már gyerekek állami gondozásba helyezését Norvégiában, hogy a fél- és hároméves kicsik a szülők ágyában aludtak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

Tovább nőtt az olajár és tovább eszkalálódhat a háború, miután már a Vörös-tengeren is támadások értek tartályhajókat

Az Iránhoz közel álló jemeni húszi fegyveresek csütörtökön bejelentették, hogy két szaúdi olajszállító hajó ellen hajtottak végre katonai támadást Szaúd-Arábia elleni tengeri blokád részeként.

Tovább nőtt az olajár és tovább eszkalálódhat a háború, miután már a Vörös-tengeren is támadások értek tartályhajókat
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére

Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére
2026. július 22., szerda

Tizenkét éve nincs személyzet az ország líbiai nagykövetségén, mégis több százezer dollárt fizettek ki a bérleti díjra

Bár Románia líbiai nagykövetségén több mint tíz éve nem tevékenykedik személyzet, folyamatosan fizették a bérleti díjat az ingatlan után – árulta el Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter.

Tizenkét éve nincs személyzet az ország líbiai nagykövetségén, mégis több százezer dollárt fizettek ki a bérleti díjra
2026. július 22., szerda

Migránsok illegális szállítását tető alá hozó embercsempészeket fogtak el, Románia is érintett

Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a bolgár, görög, holland és román hatóságok, a bűnszervezet előállított hét tagja a gyanú szerint bérelt, lopott és hamisan regisztrált járművekkel csempészett migránsokat a Balkánon keresztül Olaszországba.

Migránsok illegális szállítását tető alá hozó embercsempészeket fogtak el, Románia is érintett
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
2026. július 22., szerda

Orbán Viktor: Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre

Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát – jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten.

Orbán Viktor: Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre
2026. július 22., szerda

Csillagászati összegeket emésztett fel eddig az iráni háború

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter szerint az Iránnal folytatott háború 37,5 milliárd dollárba került az Egyesült Államoknak, de a szakértők korábban a CNN-nek azt nyilatkozták, hogy a tényleges összeg valószínűleg ennél jóval magasabb.

Csillagászati összegeket emésztett fel eddig az iráni háború
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Ukrajnai botrány: Zelenszkij a tüntetések nyomán menesztette a hadsereg főparancsnokát

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette Olekszandr Szirszkijt, az ukrajnai fegyveres erők főparancsnokát, és helyére Mihajlo Drapatijt, az Egyesített Erők parancsnokát nevezte ki.

Ukrajnai botrány: Zelenszkij a tüntetések nyomán menesztette a hadsereg főparancsnokát
2026. július 21., kedd

Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz

Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja, amelyben illegitimnek nevezték az új politikai rendszer.

Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz
2026. július 21., kedd

Házkutatás a Fidesznél, megszólalt Magyar Péter is

Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait – közölte Havasi Bertalan az MTI-vel.

Házkutatás a Fidesznél, megszólalt Magyar Péter is
Hirdetés
Hirdetés