
Az üzletek kamerafelvételei alapján azonosították a lopáson rajtakapott román házaspárt
Fotó: Police.hu
Magyarországi üzletekből lopott az a román házaspár, amelynek tagjait nemzetközi körözés alapján a román rendőrség tartóztatta le, majd a napokban átadta a magyar hatóságoknak. A lopással gyanúsítottak Magyarországon kerülnek bíróság elé.
2026. március 23., 09:232026. március 23., 09:23
Tavaly szeptember 1-jén érkeztek Magyarországra azok a román állampolgárságú elkövetők, akiknek kifejezett célja az volt, hogy áruházakban, megtévesztéssel kövessenek el lopásokat – tájékoztat a magyar rendőrségi portál, a Police.hu. A 36 éves férfi és a 32 éves nő Balatonlellén kezdte „bevásárlókörútját”: egy nagyáruházban közel 140 ezer forint értékű árut vittek a kasszához.
Ezután Kecskeméten folytatták a bűncselekményeket: egy bevásárlóközpontban több mint 300 ezer forint értékben „vásároltak”. A módszer ugyanaz volt – a pénztárost ismét megtévesztették, majd egy óvatlan pillanatban a leszámolt pénz egy részét, mintegy 170 ezer forintot eltulajdonították.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói hamar felismerték, hogy külföldi elkövetőkkel állnak szemben, ezért nemzetközi együttműködésbe kezdtek. Az európai társszervekkel közösen azonosították a tetteseket egy harmincas éveiben járó pár személyében.
A páros ellen európai elfogatóparancsot adtak ki. A román hatóságok február 10-én elfogták őket, majd március 18-án a Nagylak közúti határátkelőhelyen átadták a magyar rendőröknek.
A gyanúsítottakat bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A bűncselekményeket elismerték, és a kárt megtérítették.

Két román állampolgár szerepel a legkeresettebb 50 magyarországi bűnöző között. A nemzetközileg körözött személyek többségét embercsempészetért keresik a magyar hatóságok.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Ukrajnának csupán a tizedrésze van meg azoknak az elfogórakétáknak, amelyekre sürgősen szüksége van az Egyesült Államoktól az egyre erősödő orosz ballisztikus rakétatámadások megállításához – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek.
Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja: az Egyesült Államok teljes mértékben ellenérzi a Hormuzi-szorost, az adatok azt mutatják, hogy csak kevés olajszállíztó hajó tudott átkelni a létfontosságú vízi útvonalon.
A NATO-tagállamok nagykövetei szerdán tanácskozást tartottak az elmúlt napokban történt lengyelországi és romániai légtérsértésekről, valamint a drónincidensekről.
Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate testvéreket is őrzik, és a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között.
A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan a Legfőbb Ügyészség közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.
Vance amerikai alelnök kérésére Ukrajna felfüggesztette a Fekete-tenger partján fekvő orosz Novoroszijszk kikötőjét használó olajszállító hajók elleni dróncsapásokat – közölték ukrán hivatalos források alapján a Financial Times.
Lángra kapott hétfőn egy házilag készített gyújtószerkezet Románia svájci nagykövetségének kerítése melletti járdán – számolt be szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy egy lehetséges fenyegetés miatt titokban másik repülőgépre szállt át, amikor a múlt hónapban elhagyta a Törökországban tartott NATO-csúcstalálkozót.
Oroszország „sztálinista propagandát” folytat, miközben hódító háborút folytat Ukrajna ellen – így reagált a román külügyminisztérium egy orosz külügyi illetékes nyilatkozatára, amely szerint Románia Moldovával együtt támogatja Ukrajnát.
szóljon hozzá!