Hirdetés

További Leopardokat kér Ukrajna Németországtól, Kijev szerint a német harckocsik „aranyat érnek”

•  Fotó: Lengyel védelmi minisztérium/Facebook

Fotó: Lengyel védelmi minisztérium/Facebook

Még több Leopard 2 típusú harckocsira van szüksége Ukrajnának Németországtól az orosz támadás elleni védekezéshez – mondta Andrej Melnyik ukrán külügyminiszter-helyettes a Der Tagesspiegel című német lap hétfői számában.

MTI

2023. június 12., 11:262023. június 12., 11:26

Minden egyes Leopard 2-es „szó szerint aranyat ér” az orosz csapatok elleni „döntő offenzívában” – mondta a diplomata, hozzátéve, hogy Németország az eddigi 18-nál jóval többet át tudna adni a hadsereg (Bundeswehr) 300 darabot meghaladó állományából.

Németország védelmi képessége akkor sem kerülne veszélybe, ha megháromszoroznák az Ukrajnának átengedett Leopard 2-esek számát - emelte ki Ukrajna korábbi berlini nagykövete.

Hirdetés

Az ukrán hadseregnek „sürgősen kell sokkal több nyugati harckocsi, gyalogsági harcjármű és páncélos jármű”

– fogalmazott Andrej Melnyik. Mint mondta, Németországtól harckocsik mellett Marder gyalogsági harcjárműveket is kérnek, méghozzá az eddigi 60 után még egyszer 60-at.

A többi között arról is szólt, hogy hazája továbbra is kéri a német kormánytól, hogy biztosítson a védekezéshez Taurus manőverező robotrepülőgépeket, mint a brit kormány, amelytől Storm Shadow típusú nagy hatótávolságú rakétákat kaptak.

Várják továbbá a berlini vezetés stratégiai döntését arról, hogy Németország csatlakozik az úgynevezett harcigép-koalícióhoz.

Ez azt jelentené, hogy Berlin haladéktalanul megkezdi ukrán pilóták kiképzését az Eurofighter típusú vadászgépek használatára, és átadja az ukrán légierőnek a 130 darabból álló flotta egy részét – fejtette ki az urkán külügyminiszter-helyettes.

A német védelmi minisztérium egyelőre nem reagált a diplomata nyilatkozatára. Több tekintélyes politikus viszont támogatja az ukrán kéréseket.

Ukrajna támogatóinak „haladéktalanul pótolniuk kell az összes megsemmisített felszerelést, köztük a Leopard harckocsikat és a gyalogsági harcjárműveket is, és további felszerelést kell szállítaniuk”

– mondta a Der Tagesspiegelnek Roderich Kiesewetter, a szövetségi parlament (Bundestag-) legnagyobb ellenzéki pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik vezető külügyi szakpolitikusa.

A szövetségi kormány legutóbbi adatai szerint Németország eddig mintegy 7,4 milliárd euró értékű fegyverrel és egyéb hadi felszereléssel támogatta Ukrajnát az orosz támadással szembeni védekezésben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna

Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában

A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában
2026. január 16., péntek

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán

Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán
2026. január 16., péntek

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt

A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól

Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól
2026. január 16., péntek

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát

Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát
2026. január 16., péntek

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja

Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását

Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

2026. január 15., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek

Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek
Hirdetés
Hirdetés