2010. november 25., 09:362010. november 25., 09:36
Korábban a dél-koreai hatóságok arról számoltak be, hogy a Jonpjong-sziget elleni keddi támadásban két katona halt meg, 15 katona és három civil megsebesült. Az incidens az egyik legsúlyosabb volt a két Korea közötti 1950–1953-as háború óta.
Dél-Koreában a csapatok továbbra is teljes készültségben vannak. A hatóságok tegnap bejelentették, hogy megerősítik a Jonpjong körüli területen lévő katonai erőiket, egyben megszakítják a segélyek szállítását Észak-Koreának. A tegnapi dél-koreai lapok háborús bűntettel vádolták meg Észak-Koreát a történtek után. A Csoszun Ilbo napilap szerint Phenjan kést szegezett torkuknak, de Dél-Korea határozottan és pontosan visszavág az északi támadásokért.
A lap szerint még háborús időkben is bűntettnek minősül lakott területek támadása. Határozott fellépés szükséges az ellenséggel szemben, és nagyobb veszteséget kell mérni rá, mint az általa okozott kár – vélekedett az újság. A Donga Ilbo című lap szerint a veszett kutyát furkósbottal lehet a legjobban megfékezni. Barack Obama amerikai elnök egyébként még kedden ígéretet tett rá, hogy megvédelmezi a szövetséges Dél-Koreát a „szégyenletes” észak-koreai támadás miatt. „Dél-Korea a szövetségesünk. A koreai háború óta az. Mi pedig határozottan megerősítjük elkötelezettségünket, hogy szövetségesként megvédjük Dél-Koreát” – jelentette ki.
Rámutatott, hogy Phenjan egyetlen jelentős szövetségesének, Pekingnek közölnie kell Észak-Koreával: „létezik a nemzetközi szabályoknak egy olyan rendszere, amelyhez igazodnia kell”. Korábban Robert Gates amerikai védelmi miniszter és dél-koreai kollégája, Kim Te Jung abban állapodott meg, hogy a két ország egyeztetett választ ad az északi akcióra. Az amerikai és dél-koreai elnök emellett közös hadgyakorlat megrendezésében állapodott meg.
A Fehér Ház tegnap bejelentette, hogy a George Washington repülőgép-hordozó csatlakozik a dél-koreai haditengerészeti erőkhöz a Koreai-félszigettől nyugatra eső vizeken, hogy november 28-a és december 1-je között légvédelmi és szárazföldi harckészültségi gyakorlatot tartsanak, amelyet már jóval korábban a keddi incidens előtt tervbe vettek. Norton Schwartz tábornok, a légierő vezérkari főnöke úgy vélekedett, hogy a mostani válságot Dél-Korea egyedül is képes kezelni.
Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.
Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.