Török kincsek: jogos követelés vagy zsarolás?

Török hivatalos személyek a nyáron azzal a panasszal fordultak a török igazságszolgáltatáshoz, hogy tizennyolc, jelenleg a New York-i Metropolitan Múzeum (Met) Norbert Schimmel Gyűjteményében található tárgyat illegális régészeti feltárás révén szereztek meg, és vizsgálatot követeltek az ügyben. Még tavaly Murat Süslü, a kulturális minisztérium kulturális örökségért és múzeumokért felelős hatóságának vezérigazgatója megdöbbentő ultimátummal állt elő: a Metropolitan igazolja a gyűjteményhez tartozó ősi figurák és aranyedények eredetét, különben Törökország megszünteti a műtárgyak kölcsönzését múzeumoknak.

A természet egyensúlya áll helyre

Török részről most azt mondják, hogy az intézkedés megtörtént. „Száz százalékig biztosak vagyunk abban, hogy a múzeumban található tárgyak Anatóliából származnak. Csak azt akarjuk visszakapni, ami jog szerint a miénk” – mondta nemrégiben a The New York Times című lapnak Süslü. Törökország törekvése nemzetközi vitát indított el arról, hogy miután a határok évszázadokon át változtak, kik az antik műtárgyak jogos tulajdonosai. Az olyan múzeumok, mint a Met, a Los Angeles-i Getty Múzeum, a párizsi Louvre és a berlini Pergamon Múzeum azzal vádolják Ankarát, hogy támadást indított azon küldetésük ellen, hogy bemutassák a globális művészet kincseit.

Múzeumigazgatók szerint a visszaszolgáltatás követelésével elfogadott gyakorlatot akarnak megváltoztatni, azt, amelyet az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének, az UNESCO-nak a műtárgyak beszerzésére vonatkozó konvenciója is pártol. Eszerint a múzeumok szabadon birtokolhatnak olyan műtárgyakat, amelyek 1970 előtt kikerültek abból az országból, ahol eredetileg találhatók voltak.

Bár 1981-ben Törökország csatlakozott a konvencióhoz, most egy 1906-os, a török szultánságban született törvényre hivatkozik, amely megtiltotta műtárgyak külföldre vitelét – ennek alapján követel magának minden, a törvény születése után az országból kivitt műtárgyat.

A törökök azzal érvelnek, hogy a rablás és fosztogatás rossz, elítélendő dolog attól függetlenül, hogy mikor követték el. „A műalkotásoknak, akárcsak az embereknek, állatoknak és növényeknek, lelkük és történelmi emlékezetük van. Ha visszakerülnek országukba, a természet egyensúlya áll helyre” – nyilatkozta Ertugrul Günay török kulturális miniszter.

A török kampány az általa kiváltott ellenérzések dacára komoly sikereket aratott. Tavaly a Pergamon Múzeum beleegyezett, hogy visszaszolgáltasson Ankarának egy 3000 éves, a hettita birodalomból származó szfinxet, amelyet a törökök állítása szerint 1917-ben restaurálásra vittek Németországba. Német hivatalos források szerint török részről nagyszabású régészeti munkálatok megtorpedózásával fenyegetőztek arra az esetre, ha a szfinxet nem adják vissza.

Csakhogy Törökország azután sem volt hajlandó az együttműködésre, hogy a németek teljesítették a követelést. Visszautasította azt is, hogy kölcsönadjon négy tárgyat egy jelenleg is látható kiállításhoz. Süslü közlése szerint a Pergamon Múzeumnak más, vitatott hovatartozású tárgyakat is át kell nyújtania ahhoz, hogy a műtárgykölcsönzés folytatódjon. Parzinger viszont úgy véli, hogy Ankara alaptalanul követeli a tárgyakat. „Azzal, hogy török részről úgy kezelik Németországot, mintha pitiáner tolvaj lenne, több mint egy évszázados múltra visszatekintő, régészeti együttműködést kockáztatnak, és rontják a két ország közti kapcsolatokat egy olyan időszakban, amikor Törökország az EU-tagság elnyerésére törekszik” – jegyezte meg. Arra is rámutatott, hogy a nyugatiak a gazdag török történelem védelmének élharcosai közé tartoznak. „Ha minden nyugati tolvaj és rabló, akkor ki volt az, aki a kulturális örökségüket restaurálta?” – tette fel a kérdést.

Ankara számára győzelmet jelentett az is, hogy a Pennsylvaniai Egyetem múzeuma augusztusban bejelentette: kész meghatározatlan időre kölcsönadni Törökországnak huszonnégy, az ősi Trójából származó műtárgyat, amelyek homályos eredete szerepet játszott az 1970-es UNESCO-konvenció megszületésében. Cserébe Törökország műtárgyak kölcsönzésére és az egyetemmel folytatott együttműködésre tett ígéretet.

Az eset kapcsán azonban egyes múzeumigazgatók annak az aggodalmuknak adtak hangot, hogy az egyetem által 1966-ban megszerzett tárgyak átadása további követelések áradatát indítja el. 2011 szeptemberében pedig a bostoni Szépművészeti Múzeum szolgáltatta vissza Törökországnak a Fáradt Héraklész nevű, 1800 éves szobor felső részét, amelyet Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök kormánygépén szállított haza diadalmasan.

Még nem találtak bizonyítékot

A Metropolitan Múzeum igazgatója, Thomas P. Campbell kijelentette, hogy a Törökország által követelt tárgyakhoz Norbert Schimmel jogszerűen jutott hozzá az 1960-as években az európai műtárgypiacon, és 1989-ben adta át azokat a múzeumnak, úgyhogy az UNESCO-konvenció megsértése nélkül kerültek oda. Elismerte, hogy a tárgyak zömének az előélete nincs dokumentálva, nem tudni, kik voltak a tulajdonosaik, de azt is hangsúlyozta, hogy egyikkel kapcsolatban sem utal semmi jogosulatlan ásatásra.

Török hivatalos források megerősítették: valóban nem találtak még bizonyítékot arra, hogy a tárgyakat illegálisan kicsempészték volna az országból. „Ha olyan bizonyítékok kerülnek elő, amelyek szerint a tárgyakat engedély nélkül ásták ki vagy lopták el, egyenként fogjuk megvizsgálni, hogy mi a valós helyzet” – szögezte le Campbell. Szerinte az az érv, hogy a műtárgyakat vissza kell adni származási országuknak, kétes értékű, mivel sok műtárgy az évszázadok folyamán számos országot megjárt. „Részt veszünk a török kultúra ünneplésében. A londoni, párizsi és New York-i nagy múzeumok kiállításai mindennél jobban elősegítik, hogy az emberek ne csak a napfény és a tengerpart miatt utazzanak Törökországba, hanem kulturális örökségének megismerése érdekében is” – mondta.

Nehéz megállapítani

Marc Masurovsky, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum műkincsrablásokkal foglalkozó szakértője szerint nem meglepő, hogy a műkincsrablások ügyében eljáró nemzetközi szervezet hiányában a törökök kemény diplomáciához folyamodnak. „Törökország azonban akadályokba fog ütközni, ha megpróbál határain kívül alkalmazni egy oszmán törvényt. És még ha valaki el is fogadná a törvény alkalmazását, az illegális feltárások idejét nehéz lesz megállapítani, mert azokról általában nem készülnek feljegyzések” – magyarázta.

Süslü ezzel együtt ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy semmi sem igazolhatja a lopást. Utalt a Louvre birtokában lévő, 16. századi izniki kerámiacsempékre, amelyeket szerinte Albert Sorlin-Dorigny francia restaurátor lopott el az 1880-as években. Ő úgy tudja, hogy a II. Szelim szultán isztambuli mauzóleumából származó csempéket restaurálásra vitték Párizsba, de Sorlin-Dorigny a Louvre-nak adta őket. A Louvre nem volt hajlandó kommentálni az állítást.

Török források szerint a franciák azt állítják, hogy a csempéket az uralkodói család egyik tagja Sorlin-Dorignynak adományozta, ám ezt semmilyen dokumentummal sem tudják alátámasztani. „Van olyan épeszű ember, aki egy rokona sírjából ajándékot ad egy külföldi országnak? Ha valaki értékes tárgyakat lop el tőlem, nincs jogom visszakövetelni őket?” – vallja Süslü.