Hirdetés

Tőkés a népszavazásról: meg kell védelmeznünk természetes biológiai identitásunkat

Tőkés László

Tőkés László

A házasság és a család törvény általi védelmében szólalt fel Tőkés László európai parlamenti képviselő az uniós törvényhozás ülésén, úgy értékelve, hogy a Romániában a hétvégén rendezendő népszavazás a hagyományos keresztény házasság- és családmodell érvényét és értékét védelmezi.

Krónika

2018. október 02., 14:212018. október 02., 14:21

2018. október 02., 14:232018. október 02., 14:23

Az EP őszi ülésszakának első napján, hétfőn elhangzott egyperces felszólalásában az erdélyi politikus megemlítette, hogy Romániában dühös indulatokat kavar az október 6–7-re kitűzött alkotmánymódosító népszavazás, mely a család alapját egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságban határozza meg. Emlékeztetett, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak a román egyházakkal együtt egyöntetűen kiállnak a törvénykezdeményezés mellett.

Tőkés László a bibliai és teológiai megalapozottságú meghatározás normalitását hangsúlyozta, valamint azt, hogy az nem irányul senki és semmi ellen, hanem kizárólag a hagyományos keresztény házasság- és családmodell érvényét és értékét védelmezi.

Hirdetés

„Az emberi és a kisebbségi jogokra hivatkozó balliberális, globalista támadásokkal szemben a kezdeményezők kiállnak a normalitás mellett. A nemzeti és vallási identitásában megingott Európában a házasság és a család sokrétű válságával is szembe kell szállnunk, és az isztambuli egyezmény genderszemléletével szemben természetes biológiai identitásunkat is meg kell védelmeznünk” – szögezte le a törvényhozás strasbourgi ülésén a Fidesz színeiben mandátumot nyert képviselő.

Tőkés László ugyanakkor bírálta a különböző bel- és külföldi baloldali és liberális szervezeteket és pártokat, amelyek az emberi és a kisebbségi jogokra való hivatkozással homofóbiát kiáltanak, és indulatos támadásokat intéznek az indítvány kezdeményezői és támogatói ellen. „Elvakultságukban magának a népszavazásnak a demokratikus intézményét is megkérdőjelezik, és olyan mértékű türelmetlenséget tanúsítanak a házasság és család védelmezőivel szemben, amilyent éppen nekik szoktak felróni vádaskodásaikban” – jelentette ki az EP-képviselő.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Felmérés: a moldovaiak többsége nem tartja jó ötletnek a Romániával való egyesülést

A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a moldovaiak többsége nem tartja jó ötletnek a Romániával való egyesülést
2026. június 24., szerda

NATO-főtitkár: Románia a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni háborúját

Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.

NATO-főtitkár: Románia a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni háborúját
2026. június 24., szerda

Trump engedélyezhette, hogy Ukrajna keményebben csapjon le az oroszországi célpontokra

Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.

Trump engedélyezhette, hogy Ukrajna keményebben csapjon le az oroszországi célpontokra
Hirdetés
Hirdetés