
Fotó: Telegram
Legkevesebb nyolc halottja és 31 sebesültje van egy lakóépületet ért orosz rakétacsapásnak a donyecki Pokrovszk településen.
2023. augusztus 08., 08:442023. augusztus 08., 08:44
Korábban Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter a Telegram-oldalán még csak öt halálos áldozatról és tizennyolc sérültről tett említést.
Mint írta, két csapás érte az épületet, az első több ember életét követelte, a másodikban pedig a mentőszolgálatok egyik tagja halt meg.
„Két rakétacsapás. Egy átlagos lakóépületet találtak el. Sajnos voltak áldozatok. A mentősök és a szükséges szolgálatok a helyszínen vannak. Az emberek mentése folyamatban van” – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Közben az Ukrajnában zajló harci cselekmények jelenlegi állásáról tárgyalt hétfőn telefonon Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka Mark Milley tábornokkal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével.
„Tájékoztattam a fronton kialakult hadműveleti helyzetről. Elmondtam, hogy
– közölte a megbeszélés után Zaluzsnij, akit az ukrán vezérkar idézett a Facebookon nyilvánosságra hozott közleményében.
Az ukrán főparancsnok „stabilnak” nevezte az ukrán erők védekezését. Szavai szerint az offenzívában az ukrán katonák kezében van a kezdeményezés, az oroszok pedig aktív támadásokkal próbálják elűzni az ukrán erőket a front egyes területeiről.
„Az ellenség számos irányban aktív támadási műveleteket hajt végre, de nem jár sikerrel” – szögezte le. Hozzátette, hogy
„A kezdeményezés a mi oldalunkon van” – hangoztatta Zaluzsnij.
Elmondta, hogy a Milley-vel folytatott beszélgetés során megvitatták az ukrán fegyveres erők fegyver- és lőszerszükségleteit is. A főparancsnok megköszönte a partnerek ebben nyújtott segítségét és támogatását. Az amerikai katonai vezetővel megállapodtak abban, hogy továbbra is kapcsolatban maradnak, és aktívan együttműködnek.
Nyolc évre ítélték az orosz hadsereg rágalmazásáért Dmitrij Gluhovszkij írót
Nyolcévi szabadságvesztésre ítélte távollétében egy moszkvai kerületi bíróság Dmitrij Gluhovszkij írót, az orosz fegyveres erők lejáratása címén.
A 44 éves író ellen, aki a Metro-regényekkel vált világhíressé, korábban körözést adtak ki és elrendelték a letartóztatását. Halmazati büntetésként hétfőn eltiltották az internetes adminisztrátori tevékenységtől.
Gluhovszkij az ítélet szerint tavaly tavasszal a közösségi médiában szövegeket és meghamisított videókat osztott meg, az állítva, hogy az orosz katonák bűncselekményt követtek el Ukrajnában. Az író külföldön él, orosz és izraeli állampolgársággal, valamint németországi és spanyolországi lakhatási engedéllyel rendelkezik.
Az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) hétfőn felvette Borisz Kagarlickij szociológust és politológust a terroristák és szélsőségesek nyilvántartásába. Kagarlickijt korábban a sziktivkari városi bíróság döntése nyomán letartóztatták, miután terrorista tevékenységre az interneten való nyilvános felhívás címén vádat emeltek ellene.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) a Komi Köztársaságban részlege úgy ítélte meg, hogy a Kagarlickij a Krími hídon tavaly történt, az ukrán katonai hírszerzés által elkövetett robbantást követően a Telegram-csatornáján a terrorizmust igazolta.
A szociológus Oroszország és a világ baloldali mozgalmairól szóló publikációk és kutatások szerzője. Az orosz igazságügyminisztérium 2018-ban külföldi ügynöknek nyilvánította, azon az alapon, hogy közös projektjei voltak a Németországból finanszírozott, ugyancsak ügynökként számon tartott Rosa Luxemburg Alapítvánnyal.
Az orosz belügyminisztérium hétfőn körözést adott ki Janina Szokolova ukrán újságírónőt ellen, akit a Roszfinmonitoring márciusban tett fel a terroristák és szélsőségesek listájára. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint Szokolova az NTA ukrán tévécsatornán az hangoztatta, hogy az oroszokat etnikai alapon kíméletlenül meg kell semmisíteni.
A Holod című ellenzéki hírportál nyílt forrásokra hivatkozva azt állította, hogy Oroszországban idén július 31-ig legkevesebb 82 büntetőeljárást indítottak hazaárulás, kémkedés és bizalmas alapon való együttműködés címén. Az összesítés szerint az ügyek közül 20-at államtitkot képező információk gyűjtése és kiadása, 12-t hazaárulás előkészítése, annak kísérlete és arra való felbujtás, tízet kémkedés, nyolcat az ellenség oldalára való átállás, hetet az ellenségnek nyújtott pénzügyi támogatás és külföldiekkel való együttműködés, egyet pedig kémkedés formájában elkövetett államárulás címén indítottak. További 17 ügyről nincsenek részletes adatok. Az eljárások közül 17-et Moszkvában, 51-et az oroszországi régiókban, további 11-et pedig a megszállt területeken indítottak.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
szóljon hozzá!