Hirdetés

Tiltakozó kormány

Ellentmondásokat szül Szerbiában az esetleges NATO-tagság. Folytatódik a szerb kormánykoalíció pártjainak vitája az ország esetleges NATO-tagsága ürügyén. A polémiát Vojiszlav Kostunica miniszterelnök robbantotta ki, amikor pártja vezető testületének ülésén kijelentette, hogy Szerbiának meg kell őriznie katonai semlegességét, és nem lehet tagja semmilyen védelmi szövetségnek sem.

Gazda Árpád

2007. szeptember 18., 00:002007. szeptember 18., 00:00

A kormányfő elsősorban kampánygesztusnak tekinthető „NATO-ellenes menetelése” azonban már hetekkel korábban elkezdődött, amikor kijelentette, hogy Szerbia nem tűrheti egy NATO-állam létrehozását déli végein. Mert mi másnak lehet tekinteni Koszovót, mint NATO-államnak, ha ENSZ-döntéssel vagy anélkül végleg elszakítják Szerbiától? – tette fel a kérdést a miniszterelnök. A kormánykoalíció legerősebb pártja, a Borisz Tadics államfő vezette Demokrata Párt (DS) s a hozzá közel álló G 17 Plusz élesen reagált Kostunica kijelentésére, amely az általa vezetett Szerbiai Demokrata Párt hivatalos álláspontjává vált a pártvezetés döntése alapján. Az ország jövője és a térség biztonsága azt követeli, hogy Szerbia az euroatlanti integráció minden szegmensének részese legyen, hiszen hamarosan eljön az idő, amikor minden oldalról NATO-tagországok veszik körül – nyilatkozta Jelena Markovics, a DS szóvivője. Mladjan Dinkics, a G 17 Plus elnöke szerint pártja Szerbia európai és NATO-integrációjának a híve. A Partnerség a békéért programban való részvételt is ebből kifolyólag támogatják. Dragan Jocsics belügyminiszter, Kostunica pártjának alelnöke azzal érvelt a NATO-tagság ellen, hogy az túl sokba kerülne Szerbiának, bár erről az ország lakosainak többsége keveset tud. A kormányfő választási szövetségesének, az Új Demokrácia pártnak a képviselője, Dubrajka Pilipovszki óvatosan fogalmazott: pártja támogatja Szerbia részvételét a békepartnerségi programban, s jelenleg ellenzi a NATO-tagságot.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés