
Rendőrök lőtték le a támadót Párizs belvárosában
Fotó: AFP
Terrorista tettként kezelik azt a késes támadást, amely szombaton késő este történt Párizs belvárosában: egy férfi halálra sebzett egy járókelőt, négyet pedig megsebesített, kettőt közülük súlyosan. Az elkövetőről kiderült, hogy csecsen fiatal.
A merénylőt – aki „Allahu akbárt” (Allah a legnagyobb) – kiáltozva követte el támadását, a gyorsan beavatkozó rendőrség agyonlőtte.
A terrortett elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet jelentkezett a szócsöveként működő Aamák hírügynökségen keresztül, ám nem szolgált állítására bizonyítékkal, sem pedig részletekkel az elkövetőről, csupán annyit közölt róla, hogy a szervezet „katonája”. Az Iszlám Állam ezt a kifejezést gyakran használja propaganda célból akkor is, ha semmi köze az elkövetőhöz.
Gerard Collomb francia belügyminiszter tweetüzenetben méltatta a rendőrség „higgadt és gyors reakcióját, amellyel a támadót ártalmatlanná tette.” Emmauel Macron francia elnök közölte, hogy országa nem enged a „szabadság ellenségeinek”. A támadó kilétéről nem közöltek semmit a francia hatóságok. A francia média viszont vasárnap reggel rendőrségi és ügyészségi forrásokra hivatkozva közölte, hogy a támadó egy 21 éves, csecsenföldi születésű férfi volt, akit ujjlenyomatai alapján azonosítottak a nyomozóhatóságok, mert nem voltak nála személyi okmányok. A hatóságok kihallgatás céljából előállították a támadó szüleit.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!