2008. augusztus 19., 00:002008. augusztus 19., 00:00
A meggyilkolt volt kormányfõ, Benazir Bhutto pártja, a Pakisztáni Néppárt (PPP) által vezetett koalíciós kormány augusztus 8-án jelentette be, hogy alkotmányos vádeljárást kezdeményez az államfõ ellen, akit az alkotmány megsértésével és hivatali kötelességmulasztással vádolnak. A februári parlamenti választásokon gyõztes iszlámábádi koalíciós erõk régóta készülnek Musarraf megbuktatására, vasárnap pedig közölték: a hét elején benyújtják a parlamentben az alkotmányos vádindítványt, ha az elnök nem mond le. A távozás hírét tömegek ünnepelték tegnap Pakisztán nagyvárosaiban.
Pervez Musarraf 1999. október 12-én került hatalomra vértelen államcsínnyel, és az Egyesült Államok stratégiai szövetségesévé vált, támogatva a terrorizmus elleni háborút. Népszerûsége emiatt az utóbbi években rohamosan csökkent, amelynek az is sokat ártott, hogy tavaly elmozdított helyérõl számos bírót, és szükségállapotot vezetett be az országban.
MTI
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.