
Fotó: MTI
A szóvivő hozzátette: arendőrök már elemzik a térfigyelő kamerákáltal készített képeket. HorvácziEmese, a Nemzeti Nyomozóiroda szóvivője közölte,a hatóság lőfegyverrel és lőszerrel valóvisszaélés miatt indított eljárást.
Rendőrségi forrásainkszerint a lövöldözés idején a székházbiztonsági kamerái egy gyanús, sötétautót rögzítettek. Bene Lászlóországos rendőrfőkapitány tájékoztatásaszerint egy fekete Volkswagen márkájú autóvalóban a székház közelében volt alövöldözéskor, a kocsit keresik. A rendőrségötmillió forintos jutalmat ajánlott fel anyomravezetőnek. Bene közölte, a lövéseket nema kocsiból, hanem álló helyzetből adtákle az épületre. A főrendőr azt is elmondta, hogyösszesen tizennégy töltényhüvelyttaláltak. A golyók 7.62-es kaliberéből arendőrök arra következtetnek, hogy feltehetőleg AK–47-esKalasnyikovval lőtték a székházat. Az AK–47-esnem ritkaság a magyar alvilágban, és a világonis ez az egyik legelterjedtebb lőfegyver. A támadássorán az épület 9–14-ik emeleteit értéktalálatok. Bene szerint a támadók nem célzottlövéseket adtak le, csak az épületet akartákeltalálni, nem a rendőröket.
Petrétei Józsefrendészeti miniszter azt mondta: mélységesenelítéli a támadást, éskezdeményezni fogja a büntető törvénykönyvmódosítását. A miniszter azt ígérte,megvizsgálják: a büntetőjognak kell-efokozottabban védeni a rendőröket. Petréteiszerint „a rendőrséget korábban ért verbálistámadások most már tettlegességet iseredményeztek”. Ez szerinte azt mutatja, hogy a rendőrségetért támadások „kikezdték a rendőrségpresztízsét”. Erre jó példa szerinte,hogy az utóbbi időben „bizonyos személyek éssajtóorgánumok” a kommunista rendszer politikairendőrségéhez hasonlították aszervezetet.
Gyurcsány Ferenc kormányfőa rendőrszékházban tett látogatása utánkijelentette, szerinte a köztársaság egyikalapintézményét érte támadás.A miniszterelnök szerint „radikális eseményekláncolata” vezetett el a támadásig. KunczeGábor, az SZDSZ elnöke úgy vélte,elszigetelt esetről van szó, ugyanakkor rendőrszékházjelkép, annak a rendőrségnek az épülete,amely ellen most jelentős politikai támadások zajlanak„a parlamenten belül és kívülről is”.Szilvásy György kancelláriaminiszter kijelentette,bízik benne, hogy csak elszigetelt jelenségről vanszó. Elmondta, nem konkrétan erre, de ilyen típusúfenyegetésekre utalt, amikor a titkosszolgálatijelentésekről beszélt a napokban. Ugyanakkorhangsúlyozta: már korábban közölték,hogy fegyveres készülődésről szereztek tudomást.Varga Mihály, a Fidesz alelnöke közölte, pártjaazt várja a rendőrségtől, hogy minél hamarabbtisztázzák, mi történt. Varga kijelentette,„addig különféle konspirációk,összefüggések felvetésétindokolatlannak tartom”. A politikus hangsúlyozta: nem értegyet azokkal a véleményekkel, amelyek a Kossuth térikordon és a lövöldözés közöttvázoltak fel összefüggést, anélkül,hogy pontos információk lennének az éjszakatörténtekről. Varga Mihály leszögezte: aFidesz elutasítja az erőszak minden formáját.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.