Hirdetés

Szoros amerikai verseny

Clinton és McCain szerezte meg a legtöbb küldött támogatását a tengerentúli „szuperkedden” A Demokrata Pártnál Hillary Clinton, a republikánusoknál John McCain szerezte meg a legtöbb küldött támogatását a novemberi amerikai elnökválasztást megelőző, eddig lezajlott előválasztási fordulókban a legfrissebb összesítés szerint. Az idei amerikai elnökválasztási év „szuperkeddjén” az Egyesült Államokban Alaszkától az Atlanti-óceán partjáig összesen 24 államban rendeztek jelölőgyűléseket és előválasztásokat.

Gazda Árpád

2008. február 07., 00:002008. február 07., 00:00

A demokraták 22, a republikánusok 21 államban vonultak az urnákhoz, illetve találkoztak helyi gyűléseken, hogy véleményt nyilvánítsanak a két nagy párt elnökjelölt-aspiránsairól. Mindkét alakulat tartott rendezvényt 19 államban, további 3-ban csak a demokraták, másik 2-ben pedig csak a republikánusok.
A Demokrata Párt elnökjelölti címéért folytatott versenyben a nap folyamán fej fej mellett haladt a két jelölt, és a közvélemény-kutatások is nagyon szoros eredményt jeleztek előre. Az eddig megszerzett támogató küldöttek számát tekintve Clinton 845-765 arányban vezet Barack Obama illinoisi szenátor előtt. Hillary Clinton nyert a legfontosabb államokban, így Kaliforniában, New Jerseyben és New Yorkban, míg Barack Obama több államban, a 22-ből 13-ban diadalmaskodott. A jelöltséghez 2025 delegált szavazatára lesz szükség az augusztus végi denveri jelöltállító gyűlésen. A demokrata jelöltségre pályázó politikusok a denveri pártkonvenció delegáltjainak 52 százalékáért versengtek.
A republikánus oldalon John McCain jelentősebb előnnyel vezet: eddig 613 küldött támogatását szerezte meg, 21 államból 9-ben nyert, köztük a legnagyobb Kaliforniában, a második legnagyobb New Yorkban, New Jerseyben és Illinoisban. Ellenfelei közül jelen állás szerint Mitt Romney 269, Mike Huckabee 190 szavazatra számíthat a szeptemberi republikánus jelölőgyűlésen. Az elnökjelöltség elnyeréséhez 1191 támogató voks kell. A republikánus oldalon a szeptember eleji minneapolisi pártkongresszuson szavazó küldöttek 43 százalékát „osztották ki” a „szuperkedden”.
A Demokrata Pártban arányosan oszlanak meg a jelöltaspiránsokra az egyes államokban leadott szavazatok, a republikánusoknál azonban több államban a győztes mindent visz elv érvényesül, vagyis a legtöbb szavazatot besöprő induló szerzi meg az adott állam összes küldöttét.
Bármelyik esélyes jelölt is lesz az amerikai elnök, mindenképpen premiernek számít majd az Egyesült Államok történelmében: Hillary Clinton az első nő lenne, aki elfoglalhatja az elnöki irodát a Fehér Házban, Barack Obama személyében az első színes bőrű elnök kerülne az ország élére, a 72 éves John McCain a legidősebb amerikai államfő lenne, Mitt Romney pedig az amerikai történelem első mormon elnöke lenne.
Az amerikai előválasztások történetében a legkorábbi időpont, amikor eldőlt, hogy ki lesz egy párt jelöltje, 2004-ben volt: John Kerry már március 2-án tudta, hogy ő fogja képviselni a Demokrata Pártot a novemberi elnökválasztáson. George Bush és Al Gore 2000-ben március 14-én ragadta magához az elnökjelöltséget.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
2026. október 08., csütörtök

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban

Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban
Hirdetés
Hirdetés