2011. február 22., 10:412011. február 22., 10:41
Az újság leszögezi: most a koalíciós politikusokon a sor, hogy korábbi ígéreteikhez híven ezt is elfogadják – az államnyelvtörvényben azért ragaszkodtak a szankciókhoz, mert ezek nélkül többségük szerint súlytalanná és értelmetlenné vált volna a jogszabály. „A tervezet alapján bírságot kaphatnak a hivatalok, ha nem kommunikálnak a kisebbségi lakossal annak anyanyelvén, és bírságra számíthatnának azok a jogi és természetes vállalkozó személyek is, akik az élet, az egészség, a vagyon, valamint a biztonság veszélyeztetettségére felhívó figyelmeztetést nem helyezik el a kisebbség nyelvén is” – írja a lap. Hozzáteszi: ez azokra a településekre érvényes, amelyekben egy adott kisebbség aránya eléri a törvényben meghatározott nyelvhasználati küszöböt. Jelenleg ez 20 százalék, a pénteken tárcaközi véleményezésre küldött tervezet viszont 15 százalékra csökkentené.
Az ukrán nagy hatótávolságú drónok már az orosz–ukrán határtól több mint 1500 kilométerre fekvő orosz Urál-vidéket is fenyegetik – jelentette ki Szergej Sojgu, az orosz Biztonsági Tanács titkára, volt védelmi miniszter kedden a tanács ülésén.
Még néhány óráig kérhető a levélben szavazók névjegyzékébe vétele az áprilisi magyarországi országgyűlési választásra.
Miközben Irán bosszút esküdött az országot de facto vezető Ali Laridzsáni, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetője megölése miatt, egyértelművé vált, hogy a felkért országok nem kívánnak segíteni Washingtonnak.
Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
Amíg nincs olaj, nincs pénz: mindaddig, amíg a Barátság kőolajvezetéken nem folyik Magyarországra a kőolaj, addig Magyarország nem járul hozzá a 90 milliárdos hitelkeret megszavazásához – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia felé az orosz támadásban megrongálódott Barátság vezetéken keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök António Costának, az Európai Tanács elnökén
Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.
Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.