
2008. december 07., 16:552008. december 07., 16:55
A törvény tisztázhatná a kisebbségek státuszát, egységesen szabályozhatná a lehetőségeiket – tette hozzá. Sólyom László azt is kérte, hogy gyorsítsák fel a közös történelemkönyv mielőbbi megvalósítását és támogassák a kisebbségek kapcsolattartását az anyaország civil- és állami szervezeteivel. A magyar államfő emellett megfontolásra ajánlotta a kisebbségi ombudsman intézményének bevezetését. Egy külön biztos nagyobb súlyt adhat a kérdéseknek – érvelt Sólyom László.
Ivan Gasparovic szerint nincs szükség a kisebbségi ombudsmanra, de ennek ellenére még lehet beszélni a kérdésről. \"A szlovák államfőnek nincs olyan jogköre, amely lehetővé tenné, hogy törvényeket kezdeményezzen a parlamentben\" – reagált a kisebbségi törvény kérdésére a szlovák államfő. Ivan Gasparovic kiemelte: egyetért azzal, hogy a kisebbségi tankönyvekben kétnyelvűek legyenek a földrajzi megnevezések. A két elnök a találkozójuk után elítélte a szélsőségeseket a határ mindkét oldalán. Sólyom László kiemelte: Magyarországon nem kérdőjelezik meg a trianoni szerződés érvényességét, ezért nem érti, miért lenne szükség a magyar álláspont újabb hivatalos megerősítésére. A magyar–szlovák alapszerződésben benne van, hogy a két állam elismeri a mai országhatárokat és nincs területi követelése egymással szemben. Egy Trianont megerősítő magyar nyilatkozat szükségességét Mikulás Dzurinda volt szlovák kormányfő vetette fel.
A vezető szlovák politikusok ugyankkor elutasították Sólyom javaslatait. “A magyar kisebbség jogai Szlovákiában az európai normákat meghaladó szinten vannak szabályozva, s ezt Sólyom László magyar államfő nagyon jól tudja” – reagált Sólyom javaslataira Robert Fico, szlovák kormányfő. \"Minden kísérlet ennek az európai szintet meghaladó szabályzatnak a megszilárdítására csak újabb feszültségeket szül\" – tolmácsolta Fico álláspontját Katarína Klizanová-Rysová, a kormányzó Smer szóvivője.
Hírösszefoglaló
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.