2009. május 28., 10:412009. május 28., 10:41
Pozsony a Fidesz és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) szombati esztergomi kampányrendezvényén elhangzottakra reagált.
Orbán ott úgy fogalmazott: az európai parlamenti választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben. Fico szerint „abszurd”, hogy bárki is valamiféle „fiktív államnak” minősítse a Kárpát-medencét, s ez az álláspont veszélyt jelent Szlovákia számára.
Anna Belousovová, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) első elnökhelyettese ismételten azzal riogatott, hogy alacsony választási részvétel esetén a fegyelmezett szavazótáborral rendelkező MKP, amely „tevékenységét egyezteti Budapesttel”, akár 6-7 mandátumot is megszerezhet a Szlovákiának járó 13 EP-képviselői hely közül, s Szlovákia ezzel Európában „nevetségessé” válna.
„Valóban megtörténhet, hogy az öt és fél milliós országban, ahol talán 300 ezer magyar él, végül az EP-képviselők több mint felét ők fogják kitenni” – állította Belousovová. A magyarok bírálatához Vladimír Meciar, a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke is csatlakozott.
„Nem értünk egyet azzal, hogy a Szlovák Köztársaság magyar nemzetiségű állampolgárai a magyar állam politikájában növekvő radikalizmus és nacionalizmus túszaivá váljanak” – jelentette ki.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.