Hirdetés

Szíria: az amerikaiak által támogatott kurdok ellen fordultak az iszlamista felkelők

Szíria

Kaotikus helyzet. Az iszlamista lázadók a kurdok ellenőrizte régiókat is uralmuk alá akarják vonni Szíriában

Fotó: Xin Huashefa/Xinhua/Agerpres

A Hajat Tahrir as-Sam (HTS) lázadói koalícióból álló katonai műveleti parancsnokság elfoglalta a kelet-szíriai Deir ez-Zor városát az Egyesült Államok által támogatott, kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) elől.

Krónika

2024. december 11., 09:022024. december 11., 09:02

„Bejelentjük, hogy Deir ez-Zor városát és katonai repülőterét teljesen felszabadítottuk” – közölte Hasszán Abdul Gáni, a katonai műveleti parancsnokság szóvivője.

Egy SDF-forrás azonban azt mondta a CNN-nek, hogy

Hirdetés

a kurd erők csak az Eufrátesz nyugati partjáról vonultak vissza Deir ez-Zor városában, ahová nemrég előrenyomultak. Az SDF 2017-ben vette ellenőrzése alá a város Eufrátesztől keletre eső részét, miután az Iszlám Államot kiűzték onnan.

A CNN által geolokalizált videón terepszínű egyenruhába öltözött férfiak láthatók a város tartományi közigazgatási épülete előtt. A férfiak közül legalább ketten felfegyverzettnek tűnnek, és páncélzatot viselnek. Mielőtt a kamera a kormányépület homlokzatán – amelyen a szíriai rezsim egykori zászlaja díszeleg – végigpásztázik, egy páncélozott jármű és két további teherautó látható.

A város az azonos nevű kormányzóság fővárosa, ahol olaj- és búzaföldek találhatók.

Eközben

az Egyesült Államok által támogatott kurd erők kivonulnak a kurdok által ellenőrzött Manbidzs városából, amely közel van a török határhoz Észak-Szíriában.

Mazlúm Abdi, a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) parancsnoka elmondta, hogy bár az SDF harcosai folytatják „ellenállásukat” a városban, az Egyesült Államok közvetítésével tűzszüneti megállapodásra jutottak, és beleegyeztek a kivonulásba.

Mindez azután történt, hogy a Manbidzs közelében található Tisrín gát igazgatója a CNN-nek elmondta, hogy Törökország kedden támadást indított a gát ellen, ami áramkimaradást okozott, és aggodalmakat keltett a gát esetleges összeomlásával kapcsolatban.

Az Észak- és Kelet-Szíriai Autonóm Adminisztráció Energiaügyi Hatósága szintén azt mondta, hogy

török drónok vették célba a gátat, ami miatt az „üzemképtelenné vált, és áradással, valamint a gát teljes elvesztésével fenyegeti a régiót”.

Abdi azt mondta, hogy erői továbbra is védelmezni fogják az Eufrátesz folyónál található stratégiai fontosságú gátat.

Közben legalább két civil, köztük egy 12 éves gyermek meghalt, miután egy törökök által támogatott fegyveres csoport megtámadott egy kurd falut Szíriában – közölte közleményében az SDF.

Farhad Sami, az SDF szóvivője elmondta, hogy egy török harci drón, amelyet a törökök által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) irányított, megtámadta Dzsada falut. A falu Kobanitól nyugatra fekszik, az SDF ellenőrzése alatt álló észak-szíriai kurd város, a török határ közelében.

Szíriában számos fegyveres csoport tevékenykedik és ellenőrzi a területeket. Ide tartozik a Törökország által támogatott Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA), amely több tucat különböző ideológiájú frakciót foglal magába. Törökország támogatja a Szabad Szíriai Hadsereget is.

Az Egyesült Államok által támogatott Szíriai Demokratikus Erők nagyrészt a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű csoport kurd harcosaiból áll, amelyet a szomszédos Törökország terrorszervezetnek tekint.

A kurd erők az ország északkeleti részét tartják megszállva, miután az évtizedes polgárháború alatt nehezen kivívott autonómiát szereztek. Attól tartanak, hogy az autonómiát most a szíriai ellenzéki felkelők fenyegethetik.

korábban írtuk

Szíria: Izrael módszeresen megsemmisíti a katonai eszközöket az iszlamista lázadók győzelme nyomán
Szíria: Izrael módszeresen megsemmisíti a katonai eszközöket az iszlamista lázadók győzelme nyomán

Az izraeli hadsereg (IDF) a tengeren is folytatta a szír katonai eszközök megsemmisítését – jelentette a helyi katonai rádió kedden.

Eközben

Mohamed el-Basírt, Idlíb tartomány ellenzéki kormányzatának vezetőjét nevezték ki az átmeneti szíriai kormány élére. Ezt Basír maga jelentette be kedden az állami televízióban.

A tervek szerint az átmeneti kormányt 2025. március 1-jéig vezet. A közvetítésben Basír mögött a háttérben két zászlót lehetett látni: a felkelők zöld-fekete-fehér lobogóját és egy fehér zászlót, amelyre az iszlám hitvallás volt írva feketével. Utóbbit rendszerint a szunnita iszlamisták használják.

Sajtójelentések szerint az elektromérnök végzettségű politikus iszlám jogot is tanult.

Eközben helyi források szerint a felkelők vezetése javasolta a harcosoknak, hogy vonuljanak ki a nagyvárosokból,

helyüket pedig a Bassár el-Aszad elnök hatalmát megdöntő Hajat Tahrír as-Sám (HTS) iszlamista lázadószervezettel kapcsolatban álló rendőri-belbiztonsági egységek veszik át.

Damaszkuszban kedden egy újabb fontos találkozó volt, amelyen részt vett a HTS parancsnoka, Ahmed as-Sharáa is – aki eddig az Abu Mohammad al-Dzsúláni harci nevet használta –, valamint több olyan minisztere az átmeneti kormánynak, aki az Aszad-kormánynak is tagja volt. Értesülések szerint mindkét fél a zökkenőmentes hatalomátadásra törekszik.

A 40-es évei elején járó Basír az északnyugati Idlíb tartományból származik, ahonnan az egykor az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban állt HTS megindította villámoffenízváját az Aszad-rendszer megdöntésére.

Izrael közek 500 csapást hajtott végre szíriai katonai célpontok ellen
Az Aszad-rezsim összeomlása katonai lépésekre késztette Izraelt, amely 50 év óta először indított légicsapásokat katonai célpontok ellen szerte Szíriában, és szárazföldi csapatokat telepített a demilitarizált ütközőzónába és azon túlra is – emlékeztet a CNN.
Az izraeli hadsereg kedden közölte, hogy az elmúlt két napban mintegy 480 csapást hajtott végre országszerte, eltalálva Szíria stratégiai fegyverkészleteinek nagy részét, míg Jiszráel Kac védelmi miniszter azt mondta, hogy az izraeli haditengerészet az éjszaka folyamán megsemmisítette a szíriai flottát, és „nagy sikerként” üdvözölte a műveletet.
Egy nappal korábban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök „új és drámai fejezetként” üdvözölte Bassár el-Aszad rendszerének összeomlását.
„A szíriai rezsim összeomlása közvetlen következménye azoknak a súlyos csapásoknak, amelyekkel a Hamászt, a Hezbollahot és Iránt sújtottuk” – mondta egy sajtótájékoztatón hétfőn. „A tengely még nem tűnt el, de ahogy ígértem – megváltoztatjuk a Közel-Kelet arculatát”.
Az Izraeli Légierő által végrehajtott 480 csapásból mintegy 350-et repülőgépekről indítottak, és repülőtereket, légvédelmi ütegeket, rakétákat, drónokat, vadászgépeket, harckocsikat és fegyvergyártó létesítményeket vettek céba Damaszkuszban, Homszban, Tartuszban, Latakiában és Palmürában – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF). A többi csapás a szárazföldi műveletek támogatására irányult, amelyek fegyverraktárakat, katonai struktúrákat, kilövőállásokat és tüzelőállásokat céloztak.
Az IDF azt is közölte, hogy hajói két szíriai haditengerészeti létesítményt is támadtak, ahol 15 hajó volt kikötve. Állítólag több tucat hajóról indítható rakétát semmisítettek meg.
Az AFP fotósai által rögzített képeken katonai hajók nagyarányú pusztulása látható a latakiai szíriai haditengerészeti kikötőben, valamint szíriai katonai helikopterek megsemmisülése a Damaszkusztól délnyugatra fekvő Mezzeh légibázison.
Eközben több arab állam azzal vádolta Izraelt, hogy területszerzésre használja a szíriai instabilitást.
Az Arab Liga, az arab nemzeteket országokat csoportosulás szerint Izrael „kihasználja a szíriai belső helyzet alakulását”, Egyiptom pedig azt mondta, hogy lépései „a képlékenység és a vákuum állapotának kihasználását jelentik... további szíriai területek elfoglalására”.
Izrael, amelynek hadereje mintegy 25 kilométerre közelítette meg a szíriai fővárost, Damaszkuszt, mindezt cáfolja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút

Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására
2026. augusztus 08., szombat

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt

A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt
2026. augusztus 08., szombat

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
2026. augusztus 07., péntek

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban

Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban
2026. augusztus 07., péntek

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen

Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása

Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása
2026. augusztus 06., csütörtök

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk
2026. augusztus 05., szerda

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?

A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?
Hirdetés
Hirdetés