
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Elfogadhatatlan az az ukrán javaslat, amelynek értelmében arra fordítanák az Európai Uniótól az állam működésének támogatására kapott eurómilliárdok egy részét, hogy lépéseket tegyenek a nemzeti kisebbségek felszámolása felé – szögezte le Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben.
2023. március 01., 15:182023. március 01., 15:18
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén hangsúlyozta, hogy mivel magyarok milliói élnek hazánk határain kívül, a kormány rendkívül érzékeny a kisebbségvédelem kérdéseire, külpolitikájának egyik fókuszpontja is a külhoni közösségek jogainak biztosítása.
Emellett megszűnik a nemzeti nyelvű érettségizés, felvételizés és szakképzés is, illetve számos magyar iskolaigazgatót és tanárt kirúgtak – sorolta.
Kitért arra a friss kijevi javaslatra is, amelynek értelmében ezer euró körüli összeget kaphatnának azok a családok, amelyek nemzetiségi helyett ukrán nyelvű oktatásba íratják a gyereküket, ami súlyos lépés egy kisebbség felszámolása felé.
Aláhúzta:
„Semmi extrát nem kérünk, csak a korábbi jogok visszaállítását” – szögezte le.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy szomszédos államként Magyarország nap mint nap szembesül a fegyveres konfliktus tragikus következményeivel, és közvetlenül érzi a bőrén a negatív hatásokat. Ezért hazánk történelme legnagyobb humanitárius akcióját folytatja egészen addig, amíg szükség van rá.
„Nem akarjuk, hogy még több ember haljon meg, ezért a valós kérdés számunkra az, hogy hogyan lehet életeket menteni. És a válasz biztosan nem az, hogy szállítsunk több fegyvert, illetve rendeljünk el újabb szankciókat, amelyek egyébként többet ártanak nekünk, mint Oroszországnak” – hangoztatta.
„Békével lehet emberéleteket menteni. Magyarország ezért azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat sürget” – tette hozzá.
Úgy vélekedett, hogy „hamis remény, illúzió”, hogy a háborúnak győztesei lesznek, hiszen annak csakis vesztesei lehetnek, és minél tovább tart, annál több vesztese lesz és annál nagyobbak lesznek a károk.
A miniszter arra figyelmeztetett, hogy a harmadik világháború kockázata, egy atomháború kitörésének veszélye minden korábbinál nagyobb.
„Talán ez több száz vagy ezer kilométerről, egy óceánnal arrébb kicsit máshogy néz ki, de higgyék el nekem, aki a szomszédságból jött, olyan nemzet képviseletében, amely már vesztett emberéleteket, hogy a 25. órában vagyunk” – fogalmazott.
„Szeretném felhívni a nemzetközi közösséget arra, hogy fókuszáljon a béketeremtésre (...) A diplomácia kudarca háborúhoz vezet, a diplomácia sikere békéhez” – közölte.
Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.
A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.
Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.
Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.
A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.
szóljon hozzá!